Szakma

2014. február 3.

Az embercsempészet a belső határokon is megvalósulhat

Aki érvényes, államhatár átlépésére jogosító úti okmánnyal nem rendelkező, harmadik országbeli állampolgárnak segítséget nyújt más schengeni tagállamba való beutazáshoz, attól függetlenül elköveti az embercsempészés bűntettét, hogy ezen a belső határon van-e határellenőrzés – állapította meg a Kúria egy eseti döntésében.

2014. február 3.

Változnak a kereskedelemi tevékenység feltételei

Idéntől konkrétabbá és egyes esetekben szigorúbbá válnak a vasúti étkezőkocsikban, a repülőkön vagy épp a távolsági buszon folytatott árusítás feltételei, például a vásárlók számára látható helyen kell feltüntetni a kereskedő nevét és székhelyét is. Ha pedig termékforgalmazás az utazásszervezés célja, akkor januártól már ennek a helyét és időpontját is kötelezően be kell jelenteni az illetékes jegyzőnél, aki erről tájékoztatja a fogyasztóvédelmi felügyelőséget.

2014. január 31.

Hogyan kell adózni az internetes eladások után?

A Kúria jogegységi határozatában a Vaterán és más internetes kereskedéssel foglalkozó oldalakon keresztül értékesített ingóságokra vonatkozó adózási szabályok értelmezésérhez ad iránymutatást.

2014. január 30.

Bírság jár, ha a székhelyen nincs cégtábla

A székhely cégtáblával történő megjelölésének kötelezettsége a céggel való akadálytalan kapcsolat létesítését szolgálja. Nem törvényes a cég működése, ha a székhely megjelölése nem utal egyértelműen elérhetőségére és nem biztosítja maradéktalanul a számára való kézbesítést – állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla egy eseti döntésében.

2014. január 29.

Versenytilalmi megállapodás kötése

Tegyük fel, hogy egy kft-ben – melynek 50 százalékban tulajdonosa voltam a férjemmel való válás előtt – volt egy kolléganőm. Egy hónap próbaidő után nem hosszabbította meg a szerződését. Azóta is velem dolgozik, mert áthoztam őt egy bt-be. Aláírattunk vele a kft-ben egy olyan korlátozó szerződést, hogy ha máshová menne dolgozni, mit nem tehet meg. (2 évig nem mehet hasonló céghez, titoktartás.) Mire kell odafigyelnem ezzel a szerződéssel kapcsolatban?

2014. január 28.

A bíró sem tévedhetetlen – Hozzászólás

Az alábbiakban Szabó Lajos nyugdíjas, volt ügyvéd hozzászólását közöljük, melyet A bíró sem tévedhetetlen címmel rendezett szakmai beszélgetésnek az Ügyvédvilág januári számában megjelent összefoglalójához készített. A gyémántdiplomás jogász pályafutása során az igazságszolgáltatás több oldalán – ügyész, jogtanácsos, ügyvéd – e témakörben szerzett tapasztalatait szándékozik közreadni.

2014. január 26.

A bíró sem tévedhetetlen – I. rész

A polgári eljárás talán legérzékenyebb pontjaként is aposztrofált hatályon kívül helyezés ma Magyarországon a jogorvoslati kérelemmel érintett ítéletek körülbelül nyolc százalékát teszi ki. Sok ez, vagy kevés? Melyek a leggyakoribb hatályon kívül helyezési okok, és legfőképp, hogyan kerülhetőek el? A hatályon kívül helyezések gyakorlatáról és kommunikációs kérdéseiről beszélgettünk dr. Molnár Ambrussal, a Kúria Polgári Kollégiumának megbízott tanácselnökével.

2014. január 24.

Gyorshajtás – elég a hiteles mérő

A hitelesített sebességmérő által készített fényképfelvételek elegendő bizonyítékul szolgálhatnak a gyorshajtás megállapításához – állapította meg a Kúria egy eseti döntésében.

2014. január 23.

Ügyvédi ellenjegyzés és kötelező biztonsági jel

Az egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCLII. törvény az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvényt is módosítja. A módosítás egyik újítása a hologramszerű biztonsági jel kötelező alkalmazása az ellenjegyzésnél.