Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy életre szól a jogászi karrier? Vannak akik szerint igen, mások azonban nem így gondolják, és néhány év jogászi munka után szakmát váltanak. Mi vezet egy ilyen döntéshez, és milyen nehézségekkel kell megküzdeni az út során?
A gyorsan változó munkakörnyezetben egyre többen gondolkodnak el azon, hogy pályát váltsanak, vagy új (kiegészítő) szakmát tanuljanak a jogi végzettségük mellé. Sorozatunkban olyan jogász végzettségű emberekkel beszélgetünk, akik a pályájuk egy szakaszán gondoltak egy merészet, és teljesen más irányban folytatták a karrierjüket. Ehhez új szakmát tanultak meg, vagy új képességeket sajátítottak el, és belevágtak az ismeretlenbe azért, hogy doktori címüket hátrahagyva idegen területen próbálják ki magukat. Bemutatunk olyan pályaváltókat is, akik más területről érkeztek a jogi szakmába.
Az interjúk elolvasása előtt álljon itt egy figyelmeztetés, avagy disclaimer az olvasónak:
„Veszélyes dolog kilépni az ajtón, Frodó. Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.” /J.R.R. Tolkien: A Gyűrűk Ura. A Gyűrű szövetsége/
***
Elsőként dr. Németh Istvánnal beszélgetünk, aki egy rövidebb jogászi pályafutás után mindent kockára téve váltott, és szoftverfejlesztőként kezdett el dolgozni.
dr. Németh István
Mesélj kérlek röviden a jogászi pályádról – mivel foglalkoztál, milyen területeken dolgoztál?
Egy rövidebb, három éves pályafutásról beszélünk, de azt hiszem ezalatt mindent, amit akartam megjártam a jogi szférában, azaz dolgoztam a közigazgatásban és a magánszférában is. Két évig szabálysértésekkel foglalkoztam, aztán fogyasztóvédelemmel (ott eléggé szerteágazó feladatokkal, de ez volt a közös pont), és dolgoztam jogi információszolgáltatással foglalkozó cégnél is.
Tehát rögtön a jogi egyetem után elkezdtél jogászként dolgozni?
Igen, nem volt kitérő. Amint meglett a diplomám, jogászként helyezkedtem el.
Kanyarodjunk vissza kicsit a kezdetekhez – emlékszel még, vagy tudod, hogy miért éppen a jogi hivatást választottad?
Igen, emlékszem rá. Azt nem mondom, hogy nagyon megfontolt döntés volt: az érettségi előtt egy évvel kezdtem el gondolkodni azon, hogy hová kéne jelentkeznem. A tantárgyak miatt is adta magát a jog – történelemből, irodalomból voltam jó –, de ami sokkal fontosabb, hogy azért mentem jogásznak 18 évesen, mert segíteni szerettem volna az embereken. Egészen konkrét elképzelésem is volt, ami miatt oda felvételiztem: kitaláltam, hogy házassági joggal fogok foglalkozni, válóperes jogász leszek, de nem úgy, hogy én leszek a „rossz” oldalon, hanem inkább azzal a szemlélettel gondoltam erre, hogy segíteni fogok a konfliktust megoldani, feloldani az adott jogi kereteken belül. Ez volt az a szakma, ahol azt éreztem, hogy találkozási pontként az is megvan, hogy tudok segíteni az embereknek, és azok a készségeim, eredményeim is jók, amelyek az egyetemhez kellenek, és amelyeket később kamatoztatni tudok.
Volt bárki a családodban, aki jogász volt?
Közvetlenül nem, de a tágabb családban van egy rokonom, aki egyetemi tanár, jogbölcselettel foglalkozik elsősorban, de mellette polihisztor. Amikor elhatároztam, hogy jogász leszek – nem mondom, hogy ő ráhatással volt a választásomra, csak amikor világossá vált, hogy a jogot választom – egy délután mesélt arról, hogy milyen ez az ő pályája, miket tanít, általában véve milyen képességek kellenek a hivatáshoz. Ez a beszélgetés megerősített abban, hogy jó az irány.
Ért téged olyan negatív hatás – nem kifejezetten konkrét munkahelyi sérelem – ami miatt azt mondtad, hogy a jogi szakmát, a jogászi pályát nem akarod folytatni?
Nem tudok egy ilyen nagy eseményt mondani, de arra határozottan emlékszem, hogy többször is megfordult a fejemben, hogy mást kellene csinálnom – ez inkább sok apró dolog volt az idők folyamán. Nem láttam igazán előrelépési lehetőséget, és nem is éreztem magam annyira megbecsülve. Az is felmerült bennem, hogy akkor én most tényleg segítek az embereknek? Kicsit távol éreztem magam tőlük, és ettől az ideától. Szép lassan kialakult egy olyan érzés bennem, hogy nem érzem magam otthon benne – nem is arról van szó, hogy jó vagyok-e benne, hanem hogy ha igen, akkor is minek, van-e ennek értelme hosszú távon.
Mikor és hogyan jött az, hogy váltani szeretnél? Megvolt, hogy mit szeretnél csinálni, vagy csak tudtad, hogy nem akarod folytatni a jogi pályád?
Nem úgy történt, hogy mindenáron hirtelen menni akartam volna, feladva mindent. Nyitott voltam más szakmákra, és inkább azt mondanám, hogy az informatika talált meg engem, először hobbiként. Az elején még a jogászi munkám mellett a szabadidőmben papíron függvényeket írtam, esténként pedig a gépemen autodidakta módon elkezdtem programozással foglalkozni. Idővel rájöttem, hogy ez nem kell, hogy hobbi maradjon, ezzel dolgozni is lehet, és meg is tudom tanulni jól, viszonylag rövid idő alatt. Amikor elkezdtem elhinni, hogy működhet, akkor az a már egyre erősödő érzés, hogy nem vagyok idevaló, nem is érzem magam annyira jól jogászként, nem is érdekel annyira, és nem is azt csinálom, amit szeretnék, viszonylag könnyűvé tette a döntést, hogy váltsak.
Érdekes, hogy amikor már konkrét választási helyzetbe kerültem, akkor éppen nem volt könnyű a döntés abból a szempontból, hogy egy jó munkahelyen voltam, jó kollégákkal, de az előtte eltelt évek miatt maga a váltás gondolata mégsem volt kérdés.
Amikor eldöntötted, hogy az informatikai pályán folytatod, mi volt a következő lépésed?
Innentől már egyenes volt az út, elkezdtem utánaolvasni a lehetőségeknek. Az világos volt, hogy az nekem nem fér bele, hogy kiessek másfél-két, vagy még több évre a munkából, meg az sem, hogy munka mellett csináljam végig. Van egy szintén jogász ismerősöm, aki most már informatikus, és ő például a szakvizsga után kezdett el programozást tanulni. Ő volt az, akit kérdeztem, hogy lehet-e ezt az egészet munka mellett csinálni, működik-e, hogy napi 8 óra munka után hazamegyek és kódolok, és amikor eljutok egy megfelelő szintre, akkor ebben a szakmában keresek állást. Mondta, hogy megpróbálhatom, de ha kíváncsi vagyok a tapasztalatára, ő egy ideig csinálta ezt, de amikor az ember fáradtan hazaér a munkából, akkor a legtöbbször már nem lesz ideje, ereje ezzel foglalkozni. Az az egyetlen módja van, hogy előbb váltasz, és elkezdesz ezzel foglalkozni. Addig pedig az embernek fel kell mérnie, hogy tényleg érdekli-e, megvan-e benne az, hogy elinduljon ezen az úton. Ez már egyenesen odavitt, hogy elkezdtem keresni, hogy milyen iskolák vannak, milyen kompetenciák kellenek ahhoz, hogy valaki programozó legyen. Amikor pedig felvettek a Green Fox-ba (Green Fox Academy – a szerk.), akkor tudtam, hogy innen már menni fog, és „nincs visszaút”, de nem is kell, hogy legyen, mert csak előre szabad tekinteni.
Elég nagy kockázatot vállaltál, hiszen felmondtál a munkahelyeden, és teljes időben tanulni kezdted a programozást egy öthónapos intenzív kurzus keretében. Milyen volt megint tanulni, elölről kezdeni egy teljesen más szakmát?
Kemény volt. Munkából visszaülni egész napra az iskolapadba az kemény, de ezt nagyon sokszor elmondták – személyes beszélgetéseken, info-esteken, illetve amikor felvettek –, hogy azért tudjam, hogy ez nagyon megterhelő lesz. Ez jó volt, mert mentálisan fel tudtam rá készíteni magam.
Amikor eldöntöd, hogy csinálod, váltasz, akkor van egy ilyen „all-in” érzésed: tényleg nincs visszaút, csinálni kell – és ez nagyon sok erőt ad. De magának az egésznek a környezete – és erre tényleg oda is figyelnek – nem annyira iskolás, hiszen itt mindenki felnőtt, dolgozott már máshol. Az egész tanfolyam olyan volt, mintha dolgoznék, csak persze nem kaptam fizetést érte, de úgy tekintettem rá, hogy ez a jövőmbe való befektetés. Az ember helyre tudja tenni, hogy miért is küzd, és én nagyon sok erőt tudtam meríteni ebből.
Megkaptad az első munkádat a szoftverfejlesztő tanfolyam után – milyen érzés volt, voltak benned kétségek?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak bennem kétségek. Viszonylag rövid ideig az elején volt bennem olyan félelem, hogy ez meg ez jól ment a Green Foxban, de vajon a munkahelyen is ilyen lesz? Ez tényleg nagyon rövid idő volt, talán egy hétig aggódtam, aztán a munka során rájöttem, hogy valóban arra készítettek fel minket, amit csinálni fogunk: én ezt tanultam, én ezt csináltam a tanfolyamon, én erre tudom a választ. Egyre inkább jöttek ezek a pozitív tapasztalatok, és a főnökeim is elégedettek voltak velem. Tulajdonképpen olyan volt, mintha még mindig a Green Foxban dolgoznék egy projekten, csak most fizetnek is érte, és nem osztályozták, nem volt vizsga.
Milyen nehézségekkel küzdöttél (ha volt ilyen) a pályaváltásod után?
Volt, van persze nehézség – ez is olyan volt, hogy bár felkészítettek rá, de erre azért nehéz előre bárkit felkészíteni. Ezzel folyamatosan küzdünk azokkal a barátaimmal is, akik szintén pályaváltók más szakmákból. Ők is azt élik meg, hogy amikor csinálsz valamit x évig, vagy benne valamilyen, és utána bekerülsz valahova juniorként olyan emberek közé, akik ezt egyetemen tanulták, te pedig szűk félév alatt tanultad meg (igaz, hogy nagyon intenzíven), akkor akarva-akaratlanul van egy olyan érzés benned, hogy nehezebben hiszed el magadról, hogy meg tudod csinálni, és valahogy jobban igényled a visszajelzést a senioroktól. Ez az érzés nem múlik egykönnyen, de ez egyben motiváció is tud lenni. Meg tudom csinálni egyedül, mégis jó a visszajelzés a senioroktól, elégedettek a munkámmal, jól oldottam meg a feladataimat. Nem is feltétlen azért kell, mert szükséged van egyébként szakmai támogatásra, hanem mert mentálisan, fejben kell a feedback.
Beszélj egy kicsit arról, hogy mik a feladataid, mivel foglalkozol.
Visszacsatolásként mondanám azt, amit az elején, hogy azért mentem jogásznak, mert segíteni akartam az embereknek, és egyébként itt most ezt csinálom. Ugyan nem utcáról bejövő ügyfeleknek, hanem a kollégáimnak, de ez az, amiben megtaláltam azt, amit szeretek csinálni (az informatikán belül), és ahol érzem, hogy fontos a munkám, és valódi segítséget jelent.
Az a feladatom, hogy automatizálom és támogatom azokat a folyamatokat, amelyek abban segítenek, hogy a fejlesztőknek a kódja ténylegesen hogyan jut el a végfelhasználókhoz. Tehát vannak, akik írják a kódot, ami alapján a felhasználók végül pl. megnyitják a honlapot, de mellette van egy elég hosszú folyamat (tesztek stb.), ami ezt lehetővé teszi, és én ezt fejlesztem, automatizálom, és támogatom is. Ez is fejlesztés, de én nem magát az applikációt fejlesztem, hanem az applikációt segítő applikációt.
Ez eléggé más, gondolom a jogi tudásodat egyáltalán nem kell használni hozzá?
Nem, valóban nem, de az informatikusok szeretik a jogászokat. A főnököm kérdezgetett jogi dolgokat is az interjún, és mondta, hogy az, hogy jogász is vagyok, egy mellettem szóló plusz érv volt, amiért engem választottak. Van saját jogász csapata a cégnek, de nem árt, ha a fejlesztő ért a szellemi tulajdonjogokhoz. Egyébként valóban, most egyáltalán nem foglalkozom joggal.
A Legal technology területe egyre fontosabbá válik, te hogyan látod, tudnak a jogászok és az informatikusok jól együtt dolgozni, vagy elbeszélnek egymás mellett – milyen skillekre lenne szükség a jogászok oldalán, hogy ne maradjanak le?
Én mielőtt váltottam, pont az IT jog iránt is kezdtem érdeklődni, tehát akár az is egy híd lehetett volna. Annyira most nem vagyok már ebben a témában otthon, de korábban azt láttam, hogy igen, a jogászok némileg le vannak maradva, főleg a közigazgatásban, de a magánszektorban is. Azt gondolom, hogy a legal tech szemlélet ugyanúgy megvan a jogászokban is: hiszen ők is végső soron kevesebb energiabefektetéssel több ügyet akarnak elintézni. Tehát ok-okozatként szükségszerű, hogy közte ott legyen az informatika. Sokkal gyorsabb lesz így, hiszen ez már sok folyamatban jelen van most is, látjuk, hogy működik. Ami kell hozzá, az tényleg az, hogy egy általános digitális készség, kompetencia meglegyen a jogászok részéről is, de szerintem ez ma már mindenhol kell. (Felhasználói szintre gondolok, nem fejlesztői szintre.)
Úgy látom, hogy a jogászoknak kicsit nyitnia kell az informatikusok felé, és el kell felejteni azokat a sztereotípiákat, amiket velük kapcsolnak össze. Egyre inkább fontosak a soft skillek, úgy mint a kommunikáció, a csapatban dolgozás – talán ezek most mellébeszélésnek tűnhetnek, de tényleg így van. A jogászoknak engedniük kell – a jogászság viszonylag zárt közösség, és ez talán lassítja ezt a folyamatot, de idővel rájönnek, hogy nyitni kell, és az új dolgokat adaptálni kell, mert jobban járnak vele. A jogi oldalát már nem követem szorosan, de azt gondolom, hogy ez alól senki sem kivétel.
Hogyan látod most a jövődet?
Szeretnék az informatikusi pályán maradni, mert ez abszolút bejött, a fejlesztői lét nekem való, úgy érzem jó is vagyok benne. Sokan kérdezik – és ez egy teljesen jogos kérdés –, hogy fogom-e még valahogy kamatoztatni a jogi tudásomat. Azt szoktam mondani, hogy alapjában véve nem, nekem ez a színtisztán fejlesztői pálya tetszik. Viszont azt elismerem – és ez inkább egy nyitva hagyott ajtó – hogy ha nagyon „high tech” lesz a jog legnagyobb része, akkor elképzelhető, hogy előbb dolgozom majd egy olyan cégnél, ahol jogi szoftvert készítenek – mert akkor kicsit ehhez is értek – mivel az egy kicsit közelebb áll hozzám. Most még tisztán az IT területe érdekel.
