Rovásírással a Kúriáig

Szerző: Mátyás Ferenc
Dátum: 2017. december 22.
Rovat:

A székely-magyar rovással a személyazonosító okmány aláírását a jogszabály nem engedi – a Kúria eseti döntése.


Ami a tényállást illeti, a felperes érvényes személyazonosító igazolvány cseréje iránti nyújtott be kérelmet az illetékes kormányhivatalnál (elsőfokú hatóság). A személyi igazolványa cseréjének igényléséhez az aláírási adatlapot rovásírással írta alá, mint a törvény által biztosított elismert írásképpel, és kérte, hogy új személyigazolványát az általa használt rovás aláírással készítsék el.

Az elsőfokú hatóság elutasította a felperes kérelmét. Álláspontja szerint az írásképpel szembeni követelmény az, hogy az írás a magyar helyesírás szabályaival összhangban a latin betűkészletből kialakult magyar betűket alkalmazza. Ebből kifolyólag más betűkészlet nem fogadható el. A fellebbezés folytán eljárt alperes helybenhagyta az elsőfokú határozatot. Kiemelte, hogy a jogalkotó szándéka az volt, hogy egyértelműen meghatározza az aláírásra irányadó követelményeket, és kizárja az egyéb, azaz a magyar helyesírás szabályaitól eltérő írásjelek alkalmazásának lehetőségét. Ennek megfelelően az aláírásnak születési vagy házassági, családi vagy utónevet is tartalmaznia kell, egyéb rövidített formák alkalmazására nincs lehetőség, valamint feltétel, hogy az aláírás a polgár által használt és elismert íráskép legyen, viszont az írásképpel szembeni követelmény az, hogy az írás a magyar helyesírás szabályaival összhangban, latin betűkészletből kialakított magyar betűket alkalmazza.

 

Az elsőfokú bíróság eljárása

Az elsőfokú bíróság elutasította a felperes keresetét. A bíróság is kiemelte, hogy a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról  szóló törvény [1992. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.)] szerint [5. § (13) bekezdés] a polgár aláírása születési vagy házassági, családi és utónévnek az általa használt és elismert írásképe. A felperes érvelt azzal, hogy a székely-magyar rovás kulturális önazonosságának része, a bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy ez csupán egy, a felperes magánszférájába tartozó kérdés. A személyazonosító igazolvány azonban nem a magánszféra része, hanem a hatósági nyilvántartás részét képező okmány, amelyre nézve a jogalkotó által megfogalmazott rendelkezéseket be kell tartani.

 

A felülvizsgálati kérelem tartalma

A felperes érvelése szerint az Nvtv. hivatkozott jogszabályhelye a benne lévő definíción túl nem mond semmit arról, hogy a saját kezű aláírásnak milyen formájúnak kell lenni, így semmi sem írja elő, hogy csak latin betűket lehetne használni. Sérelmezte továbbá, hogy a törvény helyett az alperes valójában egy egyszerű belső szabályzatra, egy tájékoztatóra hivatkozott, amely szerint a KEKKH szakmai álláspontját az okmányirodák alkalmazzák úgy, hogy az okmányok elkészítésének feltétele a tájékoztatóban felsorolt követelményeknek való megfelelés. Ezzel viszont figyelmen kívül hagyták a jogszabályi hierarchiát.

 

A Kúria megállapításai

A Kúria szerint az elsőfokú bíróság helyesen megállapított tényállásból helytálló következtetésre jutott. Kiemelte, hogy a felperes kérelmezésének indoka, a hagyományőrzés tiszteletre méltó cél, melyet a jogszabályok egyre inkább elősegítenek. Ennek ellenére a hagyományőrzésre elsősorban a magánélet területén van lehetőség, az nem korlátozható, a közjogi megnyilatkozások azonban a jog által szabályozott területek, amelyekre nézve a jogalkotó által előírt szabályokat a jogalkalmazó eljárásában betartani köteles. A székely-magyar rovás használata vonatkozásában azt emelte ki, hogy sem a jogalkotó, így a jogalkalmazók (hatóság, bíróság) sem tiltják annak használatát, hiszen elismert írásmódnak számít, alkalmazzák a helységek nevének megjelenítésekor a latin betűs felirat mellett, mintegy párhuzamosan. Viszont a tiltás hiánya nem jelenti az adott magatartás feltétel nélküli engedélyezését, jelen esetben a jogalkotó közvetve kizárja a további lehetőségeket. A jogalkalmazóknak egyszerre több jogszabály előírásainak a nyelvtani, logikai és rendszertani értelmezésével tisztázták a jogalkotói akaratot. Ezért az Nvtv. 5. § (13) bekezdése önmagában nem elegendő a döntéshez.

A személyazonosító igazolvány a polgár írásbeli nyilatkozata, valamint az anyakönyv és nyilvántartás alapján kiállított olyan hatósági igazolvány, amely a polgár személyazonosságát közhitelűen igazolja. Az írásbeli rögzítésre magyar nyelvterületen az államalapítás óta a latin betű a használatos, sőt hosszú ideig a hivatal nyelve is a latin volt, így a hivatalos eljárásban a székely-magyar rovás – bár régi magyar írásmód – széles körű alkalmazási és ismereti hagyományokkal nem bír, alkalmazására csak a jogalkotó kifejezett engedélyével kerülhetne sor. Az általános jogi szabályozás szerint a személyazonosító igazolvány iránti kérelem előterjesztésekor a felperesnek saját kezűleg kell aláírnia. Ez pedig a jogszabályok együttes értelmezése alapján a latin betűkészlet alkalmazásával történik.

A Kúria megállapította, hogy eltérésre a felperes esetében nincs lehetőség, mivel a felperes nem más nemzetiségű, így kérelme nemzetiségi nyelvi alapon sem teljesíthető. Egyetértett azzal az elsőfokú bírósági meglátással, hogy a KEKKH-tájékoztató csak a jogszabály rendelkezéseit foglalta össze köznapi nyelven, joghatása nincs.

A Kúria szerint a felperes tévedett, amikor a külföldi állampolgárokhoz, illetve magyar állampolgárságot szerző külföldiekhez képest saját esetében a törvény előtti egyenlőség hiányát sérelmezte. A külföldi állampolgárok, hontalanok névviselésénél állampolgárságuk, illetőleg származási helyük joga az irányadó, amely rendelkezés éppen a törvény előtti egyenlőséget van hivatva biztosítani: a felperesre is származási országának kikristályosodott jogszabályai az irányadóak.

[multibox]

A Kúria végső álláspontja szerint a felperes személyazonosító okmánya székely-magyar rovással nem hitelesíthető, ez alapján aláírásának azonosítására nincs mód. Kiemelte, hogy sem a hatóságok, sem a bíróságok, így a Kúria sem tiltották meg a székely-magyar rovás használatát, mivel erre hatáskörük nincs, mindössze azt állapították meg, hogy egyedi ügyben a felperes kérésének teljesítését a jogalkotó nem tette lehetővé, mely tényen jogszabály módosítással a jogalkotó bármikor változtathat. Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a hatályában fenntartotta.

Az ismertetett döntés (Kúria, Kfv.II. 37.944/2015.) a Kúriai Döntések 2017/12. számában 415. szám alatt jelent meg.

Kapcsolódó cikkek:


Jogszabályfigyelő 2018 – 38. hét
2018. szeptember 24.

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2018/140–143. számú Magyar Közlönyökben szakmai közérdeklődésre számot tartó jogszabály nem jelent meg, a Kúria honlapján megjelent közlemények, állásfoglalások közül válogattunk.

A munkáltatói kártérítés összegének megállapítása-I. rész
2018. szeptember 19.

A munkáltatói kártérítés összegének megállapítása-I. rész

A Kúria joggyakorlat-elemző csoportot állított fel a munkáltatók kártérítési felelősségének összegszerűségével kapcsolatos joggyakorlat elemzésére. Mai cikkükben az elmaradt jövedelemre vonatkozó ítélkezési gyakorlatot ismertetjük.