„Semmiből energiát termelő mesebeli gyár” – 1. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dr. Horváth Kristóf atomfizikussal, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettesével az 1986 áprilisában bekövetkezett csernobili és a 2011-es fukushimai katasztrófa évfordulója kapcsán beszélgettünk a nukleáris biztonságról, védettségről, kockázatokról és ezek lehetséges kezeléséről.


Te hogyan kerültél kapcsolatba a nukleáris területtel?

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) – hasonlóan több más szervezethez – ellátogat egyetemekre, ahova meghívják az egyetemistákat és középiskolásokat azért, hogy azok „belelássanak” az adott szervezet működésébe: a nyílt naphoz tudnám hasonlítani. Én Zalaegerszegen tanultam a Zrínyi Miklós Gimnáziumban, és ott is volt egy ilyen bemutatkozás egy nukleáris szakember részéről. Ennek mentén harmadikos gimnazistaként eldöntöttem, hogy én ezzel a területtel szeretnék foglalkozni: immár tizenkilenc éve az OAH-nál. Ez volt az első munkahelyem, és szépen meneteltem felfelé a ranglétrán.

Mit csinál egy Általános Nukleáris Főigazgató-helyettes?

Ha elindulunk a kályhától: az OAH hatósági felügyelete alá tartozik a Paksi Atomerőmű, a két kutatóreaktor – az egyik Csillebércen, a másik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen –, Pakson az atomerőmű telephelye mellett egy, a kiégett fűtőelemek tárolója, két radioaktívhulladék-tároló, és ezen kívül körülbelül négyszáz olyan engedélyes, melyek radioaktív sugárforrásokat használnak, például kórházak. Emellett körülbelül ötezer olyan engedélyes, melyek olyan gépeket használnak, amelyek ionizáló sugárzást bocsátanak ki, lásd például röntgen.

Bocsánat, hogy félbeszakítalak, de segítenél abban egy kicsit, hogy az olvasó számára is érthető legyen, mi a különbség a nukleáris energia és az atomenergia, a radioaktív és a sugárzó anyag között?

„Van kisöcsém…. Szeret Csernobilt játszani. Óvóhelyet épít, homokot szór a reaktorra…. Vagy kibolondítja magát, mint egy madárijesztő, üldözőbe vesz és ijesztget mindenkit: „Ha! Én vagyok a sugárzás! Ha… Én vagyok a sugárzás!” Még a világon se volt, amikor történt.” (Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima)

A nukleáris energia és az atomenergia ugyanazt jelenti. Az atomenergia alkalmazásai között viszont vannak a nukleáris létesítmények, valamint a radioaktív anyagok, amelyek ionizáló sugárzást bocsátanak ki. Minden, ami a földön van, radioaktív anyag, így az emberi test is. Ami fontos, hogy az anyag akkor tartozik hatósági felügyelet alá, ha az úgynevezett „mentességi szint” fölött van az aktivitása. A radioaktív anyagokon belül képeznek külön csoportot a nukleáris anyagok: ezek hasadó-képesek. Ilyenek az urán, a plutónium és a tórium. De visszatérve az eredeti kérdésre: ezeket az engedélyeseket három szempontból felügyeljük: az atomenergiát csak békés célra lehessen felhasználni, kizárólag biztonságosan és „védetten”.

Az első kettőt értem, de mit jelent az, hogy „védetten”?

Horváth Kristóf. „Én Zalaegerszegen tanultam a Zrínyi Miklós Gimnáziumban, és ott is volt egy ilyen bemutatkozás egy nukleáris szakember részéről. Ennek mentén harmadikos gimnazistaként eldöntöttem, hogy én ezzel a területtel szeretnék foglalkozni: immár tizenkilenc éve az OAH-nál. Ez volt az első munkahelyem, és szépen meneteltem felfelé a ranglétrán”

A magyar nyelvben a „biztonságos” szó – eltérően például az angol nyelvtől – magában foglalja a műszaki biztonságot (safety) és a létesítmény, anyag vagy eszköz/berendezés védelmét/védettségét (security). A cél az, hogy a károkozást elkerüljük. A műszaki biztonság körében kezeljük az esetleges műszaki problémákat, természeti események hatásait – lásd például Fukushima –, és idetartoznak a nem szándékos emberi intézkedések is, amelyeknek egyik oka lehet például az, hogy valaki nincs megfelelően kiképezve. A védettség pedig azt célozza, hogy az anyagot ne lehessen jogtalanul eltulajdonítani és károkozás céljára felhasználni, illetve, hogy a létesítményben ne lehessen szabotázst elkövetni. Az átlagember a biztonság alatt érti ráadásul azt is, hogy a létesítmény megbízhatóan működjön. Ez utóbbi viszont nem esik az OAH hatósági felügyeletének terjedelmébe. A harmadik pillér a békés célra történő felhasználás, azaz hogy ezekből az anyagokból maguk az engedélyesek ne tudjanak fegyvert fejleszteni. Attól, hogy valami biztonságos és megfelelően védett, természetesen maga az engedélyes csinálhatna vele valami rosszat. Az általam irányított szervezeti egységekhez hatósági szempontból a védettség és a békés célú felhasználás teljes spektruma tartozik, valamint a radioaktív anyagok és a berendezések biztonsága, a létesítmények biztonsága nem. Az „általános” szó pedig nem arra utal, hogy általánosan helyettesíteném a főigazgatót, hanem arra, hogy hozzám tartoznak a külkapcsolatok és – lehet, hogy első pillantásra kicsit furcsán hangzik, de – fizikusi végzettségemmel például a jogi területért is én felelek.

Azért is aktuális az atomtéma, mert a csernobili katasztrófának idén volt a harmincadik évfordulója. Mi történt ott?

Csernobilban „safety” esemény következett be: robbanás történt. Szem előtt tartva a borzalmas következményeket, az igazi tanulság maga az a folyamat volt, ami idáig vezetett. Azt, hogy egy atomreaktor túl tud melegedni, mindenki tudta. A jelenleg érvényes tervezési koncepció nem engedi meg, hogy egy atomreaktor ilyen helyzetbe kerüljön. A Csernobili Atomerőmű olyan tervezési koncepcióval működött, hogy emberi hibák sorozatának eredményeként juthatott el ide. A reaktor túlmelegedett, emiatt a reaktorban lévő grafitrudak meggyulladtak, bekövetkezett egy hidrogénrobbanás is, szétrobbant a reaktor teteje és kiszabadultak a radioaktív anyagok.

„Mutattak nekem egy felvételt egy ember tüdejéről, amelyet átégettek a „forró részecskék”. A csillagos égre hasonlított az a tüdő. „Forró részecskék” – azokat a mikroszkopikus részecskéket nevezik így, amelyek akkor keletkeztek, amikor ólmot és homokot szórtak az égő reaktorra. [….] A felvételen minden szerv „világít”, ahol megtelepedtek ezek a részecskék. Több száz kis lyuk, mint a sűrű szitán. Az ember belehal… Elég… Míg az ember halandó, a „forró részecskék” halhatatlanok. Az ember meghal, ezer év alatt földdé, porrá válik, a „forró részecskék” meg élnek tovább. És ez a por képes lesz megint ölni…” (Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima)

Ezt lehetett volna kontrollálni vagy megelőzni?

Természetesen, hiszen az ilyen reaktorok ma is működnek, működőképesek. Csernobilban, ha betartották volna az üzemeltetési szabályokat, ilyen katasztrófa soha nem következett volna be. Csak hát ők tesztelni kezdtek egy olyan üzemállapotot, ami már nem volt annyira stabil. Ehhez pedig – felsőbb utasításra – letiltottak olyan védelmi intézkedéseket, amelyek pontosan azért vannak benne a tervezésben, hogy a reaktorokat üzemeltető operátorokon ne legyen akkora nyomás, tehát a rendszerek „maguk közbe lépjenek” probléma esetén. Ennek lett az a következménye, hogy „elszaladtak a folyamatok”, és amikor már a biztonsági rendszereket akarták működtetni, az nem sikerült. Így lett Csernobil az évszázad legnagyobb katasztrófája.

És aztán – negyedszázaddal később – 2011 tavaszán jött Fukushima, bár ott teljesen más okból következett be tragédia…

Igen, a fukushimai baleset valamilyen szinten a tervezéssel függött össze. Egy szélsőséges példát hozva: ha jön egy ötven méteres árhullám, azt senki ne várja el, hogy miközben egész Japán elsüllyed a tengerben, az atomerőmű majd lebegni fog a víz felszínén. Az történt, hogy a tervezők egy hatméteres árhullámot vártak, és egy tizenöt méteres jött. Magát a földrengést túlélte az erőmű, azonban a tervezése azt már nem biztosította, hogy akkor is legyen áramellátás és tudják hűteni a reaktort, ha elönti a víz a telephelyet. Az áramellátás – aminek a biztosítására rengeteg tervezési intézkedés létezik – ugyanis a biztonsági rendszerek működtetése szempontjából létfontosságú. A laikusok általában nem tudják, hogy amikor egy atomerőmű áramot termel, hőt is termel. Pontosabban eleve hőt termel, ebből lesz majd áram. Amikor megáll egy reaktor – tehát nincs láncreakció, szó nincs arról, hogy a rendszer felrobbanna, mint egy atombomba –, a hő továbbra is termelődik. Ezt a maradványhőt el kell vonni, a hőelvonó berendezések működéséhez pedig áram kell. Természetesen a legújabb tervezésű atomerőművekben – amelyek már a jövő atomerőművei – már arra is figyelnek, hogy a hűtés áram nélkül is megoldható legyen. A meglévő atomerőművek üzemeltetői is tanultak persze Fukushimából, amelynek két fontos tanulsága volt: fel kell arra az esetre készülni egyrészt, hogy elmegy az áram, másrészt, hogy nem áll rendelkezésre a végső hőelvonó közeg, tehát nincs hová leadni a hőt.

Azt mondod, hogy például Pakson is voltak mostanában olyan fejlesztések, átalakítások, amelyek Fukushimának „köszönhetőek”?

Igen, természetesen, meglehetősen sok. Az áramellátás szempontjából konkrétan azt lehet mondani, hogy most már arra is képes az atomerőmű, hogy akár egy odaszállított generátorról működtesse a biztonsági rendszereit. Paks esetében a hőelvonás problémáját a Duna oldja meg, és természetesen Pakson is vizsgálták, mi lenne, ha történne valami a Dunával: vannak halastavak a közelben, és végső esetben akár tűzoltóautókkal is lehetne a hűtővizet biztosítani.

A sajtóban olvastam, hogy Pakson a közelmúltban volt néhány kisebb üzemzavar.

A Paksi Atomerőmű: areaktorzóna fölött, bent a tartályban – a „vörös fedél” alatt – összesen negyvenhét darab úgynevezett védelmi rúd van

Ez jó szó, hogy üzemzavar. A reaktorzóna fölött, bent a tartályban – a „vörös fedél” alatt – összesen negyvenhét darab úgynevezett védelmi rúd van, amelyeket elektromágnesek tartanak. Ezeknek a rudaknak nagyon nagy az abszorpciós képességük: meg tudják kötni a neutronokat. Ha elmegy a betáplálás, ezek a rudak beleesnek a tartályba és azonnal leáll a láncreakció. Pakson volt egy kisebb elektromos meghibásodás, minek következtében néhány rúd beleesett a reaktorba. Emiatt csökkent a teljesítmény, ehhez hozzá kell igazítani a rendszert, de mivel a szabályzat azt mondja, hogy ha ezt nem tudják villámgyorsan helyreállítani, akkor biztonsági okok miatt le kell állni. Mindennek minimális hatása sem volt a környezetre, illetve a biztonságra. Annyi történt, hogy nem tervezetten leállt a reaktor. Ilyen bármikor előfordulhat. Mi magunk között azt éreztük, hogy mivel „uborkaszezon” volt, a sajtó – jobb híján – nagyobb figyelmet szentelt az ügynek, mint amennyi indokolt lett volna. Az események egyébként egy úgynevezett INES skálán (Nemzetközi Nukleáris Eseményskála) vannak besorolva – ez hasonló a földrengéseknél alkalmazott Richter skálához – és a közelmúlt paksi „üzemzavarainak” egyike sem érte el a skálán való besorolást.

Volt valaha Paks működésében „skálás” esemény?

2003-ban néhány üzemanyag-kazetta a tisztításuk során túlmelegedett, majd a ráömlő hidegebb víz hatására mechanikusan megsérült: ez INES 3 eseménynek minősült. Azonban fontos azt tudni, hogy INES 4 alatt az eseménynek nincs jelentős következménye a környezetre. Ebben az esetben minimális mennyiségű nemesgáz szökött el, a reaktort pedig egy időre leállították.

Az üzemanyag-kazettákkal kapcsolatban hadd kérdezzem meg, mi lesz a kiégett fűtőelemek tárolásával, mert úgy tudom, hogy azokat az oroszok már nem szállítják el.

1989 és 1998 között egy bilaterális megállapodás alapján – reprocesszálási céllal – visszavitték az összes kiégett fűtőelemet. 1998-ban az orosz visszaszállítás lehetősége megszűnt, ami szükségessé tette azt, hogy a telephelyen a kiégett kazetták átmeneti tárolója megépüljön. Ebben 50 évig lehet tárolni a fűtőelemeket. Az ötven év eltelte utánra két opció jöhet számításba: a visszaszállítás, vagy Magyarországon megépíteni egy „végleges” tárolót. A legnagyobb kihívás a végső elhelyezéssel kapcsolatban az, hogy nagyon hosszú ideig kell – és ráadásul biztonságosan – megoldani, és a tárolót ennek megfelelően kell megépíteni. És itt megint előjön a „védettség” kérdése is, ugyanis a kiégett kazettákban még van urán és plutónium, ami károkozásra is felhasználható…

– Folytatjuk –

Zalaegerszegtől az Országos Atomenergia Hivatalig

Horváth Kristóf 1997-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen nukleáris szakirányon mérnök fizikus, ugyanebben az évben az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen fizika tanári, 2001-ben a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán nemzetközi pénzügyi menedzser diplomát szerzett. 2006-ban PhD-zett a Nemzetvédelmi Egyetem Doktori Iskoláján katonai műszaki tudományokból. 2006-ban az MTA Hevesy György-díját kapta a legjobb PhD-dolgozatért a nukleáris biztonság területén. 2015-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskolájának oktatója. 2012 augusztusától az Országos Atomenergia Hivatal Általános Nukleáris Főigazgató-helyettese. Nemzetközi tevékenységét tekintve – többek között – 2012-től az Euratom 31. cikk (sugárvédelem) Bizottság tagja, 2015-ben az Európai Nukleáris Védettségi Hatóságok Szövetségének (ENSRA) elnöke. Szabadidejében motorozik, és persze ő is szívesen focizik.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.