Szabadság munkavégzés nélkül

Szerző: Mátyás Ferenc
Dátum: 2018. január 26.
Rovat:

Ha a munkáltató mentesíti a közalkalmazottat a felmentési idő teljes tartamára a munkavégzési kötelezettség alól, a közalkalmazott mentesül a munkavégzési kötelezettség alól. Ebből pedig az következik, hogy a szabadságra való jogosultság szempontjából a munkavégzéssel nem töltött teljes felmentési idő munkában töltött időnek minősül – a Kúria eseti döntése.


Ami a tényállást illeti, az alperes felmentéssel megszüntette a felperes közalkalmazotti jogviszonyát, mivel öregségi teljes nyugdíjra vált jogosulttá. A felperes felmentési idejét nyolc hónapban határozta meg és a teljes időtartamra mentesítette őt a munkavégzési kötelezettség alól.

A kereset és az alperes védekezése

A felperes keresetében azt kérte a bíróságtól, hogy kötelezze az alperest 18 nap szabadság megváltása címén 137 376 forint és ezen összeg után a középarányos időtől számított késedelmi kamat megfizetésére. Álláspontja szerint, mivel a munkáltató a felmentési idő teljes tartamára mentesítette őt a munkavégzési kötelezettség alól, ezért a 2015. évre időarányosan járó 18 nap szabadságát nem tudta természetben igénybe venni, azt azonban a munkáltató jogviszonya megszűnésekor nem váltotta meg.

Az alperes szerint a háttérjogszabályként alkalmazandó munka törvénykönyve (Mt.) határozza meg azokat az eseteket, amikor a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól. A törvény 55. § (1) bekezdés k) pontja szerint a munkavállaló mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alól a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott időtartamban, a felmentési idő azonban meglátása szerint nem tartozik e rendelkezés alá, vagyis nem minősül munkában töltött időnek, mert nem munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott időtartam. A  közalkalmazotti törvény (Kjt.) csupán lehetőséget biztosít a munkáltató számára a teljes felmentési idő tartamára a közalkalmazott munkavégzés alóli mentesítésére, a mentesítési lehetőség azonban nem a mentesülés esete, így arra nem alkalmazható az Mt. azon szabálya, amely munkában töltött időnek minősíti a munkavégzés alóli mentesülés időtartamát [115. § (2) bekezdés g) pont].

 

Az első- és másodfokú eljárás

A közigazgatási és munkaügyi bíróság kötelezte az alperest a szabadság pénzbeni megváltására. Indokolása értelmében a Kjt. [33. § (3) bekezdés] azt a minimum időtartamot határozza meg, amelyre a munkáltatónak a közalkalmazottat mentesítenie kell a munkavégzési kötelezettsége alól. Lehetővé teszi azonban a munkáltató számára azt, hogy ennél hosszabb időszakra, akár a felmentési idő teljes egészére mentesítse. Mivel az alperes a felmentési idő teljes tartamára ezen az alapon mentesítette a felperest, annak teljes egésze munkában töltött időnek minősül, és az Mt. munkában töltött időnek minősíti a munkavégzés alóli mentesülés időtartamát, ezért szabadság illeti meg a közalkalmazottat.

A törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

 

A felülvizsgálati kérelem tartalma

Az alperes érvelése szerint az Mt. a szabadságra való jogosultságot nem a munkaviszonyhoz, hanem a munkában töltött időhöz köti, s részletesen taglalja, mely időintervallumok tekinthetőek munkában töltött időnek. Viszont egyik, a bíróság által felhívott rendelkezés sem tartalmazza, hogy a felmentési idő munkában töltött időnek minősülne. Bár a felmentési idő a munkaviszony időtartamába beszámít, a munkavégzés alóli mentesítéssel érintett időtartama nem minősül munkában töltött időnek, mivel a mentesülés és a mentesítés nem azonos fogalmak. A mentesülés a törvény erejénél fogva áll be, ezzel szemben azonban a mentesítés a munkáltató intézkedése. A felmentési idő tekintetében a törvény csak a minimumot határozza meg, az ennél hosszabb tartamú felmentési idő a munkáltató döntésétől függ, azaz nem mentesülési eset, így arra szabadság sem jár.

[htmlbox mt_kommentar]

 

A Kúria megállapításai

A Kúria nem osztotta az alperes érvelését. Kiemelte, hogy a Kjt. a munkáltató kötelezettségévé teszi, hogy legalább a felmentési idő felére mentesítse a közalkalmazottat a munkavégzési kötelezettség alól. Ennek időtartama nem lehet kevesebb a felmentési idő felénél, attól azonban a közalkalmazott javára a felek megállapodása, a kollektív szerződés, illetve maga a munkáltató egyoldalú rendelkezése is eltérhet. Így nincs akadálya annak, hogy a közalkalmazottat a munkáltató akár a felmentési idő teljes időtartamára mentesítse a munkavégzés, illetve a rendelkezésre állási kötelezettsége alól.

A szabadsággal kapcsolatban rögzítette, hogy annak rendeltetéséből adódóan arra a közalkalmazott elsősorban a munkavégzése tartama alapján szerez jogosultságot, meghatározott esetekben azonban a jogalkotó a munkavégzés nélkül eltelt időt is munkában töltött időnek minősíti. E körbe tartozik az az eset is, amikor az Mt. 55. § (1) bekezdés k) pontja alapján mentesül a munkavállaló a munkavégzési kötelezettség alól. E szerint mentesül a munkavállaló a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott időtartamra. Ilyen munkaviszonyra vonatkozó szabálynak minősül a Kjt., amely kötelezte az alperest arra, hogy a felmentési időnek legalább a felére mentesítse a felperest a munkavégzési kötelezettség alól. Vagyis ez azt jelenti, hogy a munkavégzés alóli mentesítés minimális időtartamának kell elérnie a felmentési idő felét, míg a maximális mérték a felmentési idő időtartama lehet.

Mivel a munkavégzés alóli mentesítés időtartamáról munkaviszonyra vonatkozó szabály, a Kjt. rendelkezik, ennek megfelelően az Mt. alapján a közalkalmazottnak ebben az időszakban nem áll fenn a munkavégzési, illetve rendelkezésre állási kötelezettsége, és ez az időtartam munkában töltött időnek minősül, így a közalkalmazottat a felmentési időnek azon tartamára is, amely időtartamra a munkáltató mentesítette a munkavégzési, illetve rendelkezésre állási kötelezettség alól, szabadság illeti meg.

Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

Az ismertetett döntés (Kúria, Mfv.II.10.053/2017.) a Kúriai Döntések 2018/1. számában 25. szám alatt jelent meg.


Kapcsolódó cikkek:


A másodfokú bírósági eljárás az új Be.-ben I. rész
2018. augusztus 14.

A másodfokú bírósági eljárás az új Be.-ben I. rész

A fellebbezést követően sorra kerülő másodfokú eljárásnál továbbra is alapszabály, miszerint a fellebbezési eljárás nem ismételt elbírálást, hanem felülbírálatot jelent. Az új Be.-re is jellemző, hogy abban mind a reformatórius, mind a kasszatórius jogkör gyakorlása megtalálható. Így a másodfokú bíróság az első fokú ítéletet vagy helyben hagyja, vagy megváltoztatja, vagy hatályon kívül helyezi. Utóbbi esetben az eljárást megszünteti, vagy az első fokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasítja.

Jogszabályfigyelő 2018 – 32. hét
2018. augusztus 13.

Jogszabályfigyelő 2018 – 32. hét

Alábbi cikkünkben, mivel az előző héten megjelent egyetlen Magyar Közlönyben (2018/125. szám) szakmai közérdeklődésre számot tartó jogszabály nem jelent meg, a döntvények és a hivatalos tájékoztatók közül válogattunk.

AB: Szabályozandó a fogvatartottak közgyógyellátása
2018. augusztus 7.

Az Alkotmánybíróság szerint mulasztott az Országgyűlés a büntetés-végrehajtási intézetben kérelmezhető közgyógyellátás terén a szükséges igazolás kiállítására jogosult orvos személyének vonatkozásában.