„Túlhajtás nélkül” – azaz: mennyit lehet dolgozni egy nap?

A munkaidőről szóló fejezet a munka törvénykönyvének (Mt.) egyik legnehezebben érthető része. Ha csak arra az alapvető kérdésre keressük a választ, hogy legfeljebb hány órát lehet egy nap vagy egy héten dolgozni, máris értelmezési nehézségekbe ütközhetünk. A törvény ugyanis egy helyen azt írja, hogy a teljes napi munkaidő napi 8 óra, majd néhány szakasszal később azt olvashatjuk, hogy a munkavállaló beosztás szerinti napi munkaideje legfeljebb 12 óra lehet. Megnyugtatásképpen: az első látásra fennálló ellentmondás természetesen csak látszólagos. Azonban a helyes válasz megtalálásához nem árt némi ismeret az Mt. munkaidő mennyiségével és beosztásával kapcsolatos szabályozásának rendszeréről.

A rendszer megértéséhez fontos tudni, hogy az Mt.-ben élesen elkülönülnek a munkaidő mennyiségére és a munkaidő beosztására vonatkozó szabályokat.

A munkaidő mennyisége

Az elrendelhető munkaidő mennyisége alapvetően a felek megállapodására tartozó kérdés: a felek közösen döntik el ugyanis, hogy a munkavállaló mennyi időt fog a munkáltató rendelkezésére bocsátani az életéből.

Persze a leggyakrabban a munkaidő mennyiségéről való megállapodás során nincs döntő szava a munkavállalónak, hiszen a munkáltató dönti el, hogy hány órás státuszt tud vagy akar felajánlani.

A munkaidő mennyiségéről azonban legalábbis formálisan meg kell állapodni. Ennek megfelelően a munkaszerződésben általában szerepel, hogy a munkavállalónak mennyi a napi munkaideje.

Ha erről nincs szó a munkaszerződésben, az sem probléma: ekkor a törvény (esetleg kollektív szerződés) fogja rögzíteni a napi munkaidő mértékét. Ha a felek (illetve a kollektív szerződést kötő partnerek) egyáltalán nem rendelkeznek erről a kérdésről, akkor a napi munkaidő mértéke napi 8 óra. Ezt hívjuk általános teljes munkaidőnek.

A felek a munkaviszonyra vonatkozó szabályok (különösen: az Mt.) keretei között meg is emelhetik ezt a mértéket: legfeljebb 12 órás napi munkaidő írható elő bizonyos munkavállalói csoportoknak („ hosszabb teljes napi munkaidő”), illetve a felek vagy munkaviszonyra vonatkozó szabály a 8 óránál „rövidebb teljes napi munkaidő”-t is előírhat (ez utóbbi igen ritka).

Továbbá – teljes munkaidőnek nem számító – részmunkaidőben is meg lehet állapodni (ez a leggyakoribb eltérés az általános teljes munkaidőtől).

Akárhogyan is határozzák meg a felek a napi munkaidő mértékét a fenti keretek között, ezzel azt fogják kifejezni, hogy rendes munkaidőként napi hány órát veheti igénybe a munkáltató a munkavállaló szolgálatait. Ez lesz tehát a munkavállaló részéről a munkaszerződés teljesítésének időbeli kerete (ahogyan a munkavégzés helye a földrajzi kereteket, a munkakör pedig a tárgyi kereteket adja meg).

A munkaidő beosztása

Arról a kérdésről, hogy a fentiek szerint a munkáltató rendelkezésére bocsátott időtartamot az egyes napok, hetek folyamán pontosan mikor kell ledolgoznia, a munkaidő beosztására vonatkozó szabályok szólnak.

Míg a munkaidő mennyisége a felek – legalábbis formális értelemben – megállapodására tartozó kérdés, a munkaidő beosztásában a munkáltatónak lesz meghatározó szerepe.

Ha például a munkaszerződés szerint a munkavállaló napi 8 órában dolgozik, akkor a munkáltatónak jogában áll meghatározni, hogy ezt a napi 8 órát az egyes munkanapokon pontosan mikor kell ledolgoznia: reggel 6-tól – 20 perc munkaközi szünettel – 14:20-ig, netán déltől 20:20-ig stb.

A munkáltató beosztással kapcsolatos döntési szabadsága persze nem korlátlan. Figyelembe kell vennie néhány alapelvi követelményt (így különösen a munkavállaló méltányolható magánérdekeinek figyelembe vételét elrendelő méltányosság elvét) továbbá munkavédelmi alapkövetelményeket (az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek biztosítása stb.), illetve a beosztásnak meg kell felelnie a pihenőidőkre vonatkozó szabályozásnak is: biztosítania kell a munkavállaló részére a munkaközi szünetet, a napi pihenőidőt, a heti pihenőnapokat vagy pihenőidőt stb.

Kollektív szerződés valamint a felek egyéni megállapodása (legjellemzőbben: a munkaszerződés) is megkötheti a munkáltató kezét e téren. Például nincs akadálya annak, hogy a munkaszerződésben rögzítsék a napi munkakezdés és a napi munka befejezésének időpontját – ez esetben a munkáltatónak a beosztásnál ezt tiszteletben kell tartania.

Amennyiben a felek egyéni megállapodása vagy kollektív szerződés másként nem rendelkezik, a munkáltatónak minden hétköznapra (hétfőtől péntekig) kell beosztania a munkaidőt (ez az ún. általános munkarend”), mégpedig minden napra egyenlő óraszámban (értelemszerűen a szerződésben foglaltaknak megfelelő napi munkaidő mennyisége szerint).

Azonban a munkáltatónak ettől eltérő elosztásban lenne szüksége munkaerőre, arra is van megoldás. Kevésbé gyakori, de a felek munkaszerződésben is megállapodhatnak arról, hogy a munkavállaló inkább valamely hétvégi nap(ok)on fog dolgozni, és hétköznap lesz a pihenője, valamint hogy az egyes munkanapjain nem azonos óraszámban fog munkát végezni. Ilyen megállapodást akkor lehet kötni, ha ez kifejezetten a munkavállaló érdekeit szolgálja. De nem is szükséges feltétlen ehhez megállapodás: a munkáltató egyoldalúan is rendelkezhet arról, hogy a munkavállaló munkaóráit hétvégi napokra vagy az egyes munkanapokra naponként eltérő mennyiségben osztja be. Ez az ún. egyenlőtlen munkarend.

Ahhoz, hogy a munkáltató egyenlőtlen munkarendet alkalmazhasson, vagy a – közismertebb – „munkaidőkeret”, vagy a – kevésbé alkalmazott – „elszámolási időszak” rendszerét kell bevezetnie. (Az egyszerűség kedvéért most a gyakorlatban jobban bevált munkaidőkeretről lesz csak szó.)

A munkáltató által egyoldalúan meghatározott munkaidőkeret tartama legfeljebb négy hónap vagy 16 hét lehet (minimuma nincs meghatározva, de egy hétnél rövidebb munkaidőkeretet nem nagyon érdemes alkalmazni). Ha tehát példának okáért a munkáltató 2019. szeptember 1. napjától 2019. szeptember 30. napjáig tartó munkaidőkeretet vezet be egy olyan munkavállaló vonatkozásában, akinek a munkaszerződés szerinti napi munkaideje napi 8 óra, akkor összesítenie kell az erre az időszakra eső összes hétköznapra jutó munkaidőmennyiséget. Mivel a szeptemberi hónapra 21 hétköznap esik, ez összesen 21×8=168 munkaórát jelent. Ezt a 168 munkaórát a munkáltató a saját igényei szerint beoszthatja akár hétköznapokra, akár hétvégi napokra, tetszőleges elosztásban. (Megjegyzendő, hogy egyes speciális jellegzetességekkel bíró munkaviszonyokban, továbbá kollektív szerződés rendelkezése alapján a négyhavinál hosszabb, egyes esetekben akár harminchat havi munkaidőkeret is előírható).

Természetesen ekkor sem járhat el minden korlátozás nélkül a munkáltató: figyelembe kell vennie a fent már említett általános, alapelvi és munkavédelmi követelményeket, a pihenőidőkre vonatkozó szabályokat, továbbá például a vasárnapi munkavégzésre vonatkozó korlátozásokat. Azonban kétségtelenül jóval nagyobb mozgástere lesz a munkaidő beosztásában.

Az egyes munkanapokra konkrétan elrendelt munkaidőt a törvény a „beosztás szerinti munkaidő” fogalmával ragadja meg. Ez tehát a „napi munkaidő”-től eltérő kategória, amely – mint láthattuk – a munka mennyiségére vonatkozik, míg a „beosztási szerinti napi munkaidő” pedig a konkrétan beosztott munkaórákra. A kettő csak egyenlő munkarend esetén egyezik meg, egyenlőtlen munkarendnél jelentősen eltérhet egymástól: a napi munkaidő a munkaidőkeret átlagában fog megvalósulni.

A beosztás szerinti munkaidőre ugyanúgy vonatkoznak napi szintű korlátozások, mint a napi munkaidőre, de a fentiek alapján világosan látható, hogy a korlátozások két fajtáját nem szabad összekeverni. A beosztás szerinti napi munkaidő maximális mértéke főszabály szerint 12 óra lehet. A hosszabb teljes munkaidővel dolgozó munkavállalók esetén a beosztás szerinti napi munkaidő maximuma napi 24 óra lehet.

Amikor a beosztás szerinti napi munkaidő maximumáról van szó, ebbe be kell számítani a rendes munkaidő-beosztáson felül elrendelt túlórákat valamint az ügyeletet, ha aközben a ténylegesen végzett munka nem mérhető (tehát általános esetben túlórával együtt sem lehet napi 12 óránál többet dolgoztatni valakit). A beosztás szerinti napi munkaidőnek azonban minimuma is van: teljes munkaidős foglalkoztatottnál 1 napra nem lehet kevesebbet beosztani, mint 4 óra (részmunkaidő esetén arányosan kevesebbet).

A munkaszerződésekben és a beosztási gyakorlatban igen gyakori hiba, hogy a felek nem ügyelnek kellőképpen a napi munkaidőre és a beosztás szerinti napi munkaidőre vonatkozó szabályok elkülönítésére. Ennek eredménye, hogy a szerződéses rendelkezések és a munkaidő-beosztással kapcsolatos munkáltatói utasítások pontatlanul, helytelenül igyekeznek megfelelni a törvényben foglalt korlátozásoknak. Pedig igen fontos e téren a tudatos munkaidőszervezés: a munkaidő mennyiségével és beosztásával kapcsolatos szabálytalanságok a munkavállalói oldalon túldolgoztatáshoz, a munkáltatói oldalon pedig munkaügyi hatósági jogkövetkezményekhez vagy előre nem kalkulált túlmunkadíj-követelésekhez vezethetnek.

Kapcsolódó cikkek:


Képes beszámoló a Jogi Innovációs Napról
2019. december 13.

Képes beszámoló a Jogi Innovációs Napról

2019. november 29-e nem csupán egy egyszerű nap volt, hanem egy meghatározó lépcsőfok, melyet reményeink szerint még számtalan újabb fog követni az együttgondolkodásban.

Adatvédelmi reggeli: Negyedik felvonás
2019. december 11.

Adatvédelmi reggeli: Negyedik felvonás

December 3-án rendezték meg a Mezzo Music Restaurantban a negyedik adatvédelmi reggelit, amelyen az ARB Privacy Consulting Kft. ügyvezetője dr. Révész Balázs mellett, dr. Majsa Ágnes a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Engedélyezési és Incidensbejelentési Főosztályának vizsgálója, valamint Szöllősi Tibor a LegalITLab Kft. ügyvezetője tartott előadást.

AB: A bíróságnak vizsgálnia kell az ÁSZ megállapításait
2019. december 10.

AB: A bíróságnak vizsgálnia kell az ÁSZ megállapításait

Az Alkotmánybíróság a párttámogatás visszafizetésével kapcsolatban úgy döntött, hogy az Állami Számvevőszék megállapításai alapján indult végrehajtási jellegű közigazgatási cselekmények jogszerűségét a bíróságnak érdemben kell felülvizsgálnia.