Választási szakértőkkel folytatott megbeszélést az ÁSZ


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2022. január 19-én az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának szakértői delegációja tett látogatást az Állami Számvevőszék székházában. A szakmai találkozón az ÁSZ az EBESZ szakértői delegációját a teljes körűen tájékoztatta arról, hogy a törvények által előírt kereteken belül a kampányidőszakot megelőzően, arra felkészülve, proaktívan mind ellenőrzési, mind tanácsadó szerepével hogyan mozdította elő a szabályos, átlátható közpénzfelhasználást.

A megbeszélésen az Állami Számvevőszék részéről Holman Magdolna alelnök, dr. Nagy Imre felügyeleti vezető, dr. Pálmai Gergely szabályozási és igazgatási vezető, illetve Szabó Cecília osztályvezető vett részt. Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalát Meaghan Fitzgerald választási megfigyelési Főosztályának vezetője, Vladimir Misev új választási technológiák szakértője, Kseniya Dashutsina szakértő, valamint Stephanie Koltchanov Parlamenti Közgyűlésének választási tanácsadója képviselték.

1. Valamennyi Magyarországon bejegyzett párt átvilágítása megtörtént 2021-ben

A szakmai találkozón Alelnök asszony ismertette, hogy 2021-ben megtörtént valamennyi Magyarországon bejegyzett párt átvilágítása: ez 173 költségvetési támogatásban nem részesülő pártot jelent. Mivel a vonatkozó előírások és feltételek teljesítése esetén ezek a pártok is állíthatnak országos listát, illetve jelölteket, alapvető jelentősége van annak, hogy a gazdálkodásuk törvényessége és átláthatósága biztosított legyen – húzta alá Holman Magdolna. Ennek keretében visszautalt az EBESZ 2018. évi magyarországi választásokról szóló jelentésében szereplő ajánlásra, valamint a választások ellenőrzési tapasztalatainak értékelésére, melyeket mind figyelembe vett az ÁSZ.

Kiemelte, hogy az ÁSZ minden, a törvények által biztosított eszközzel élt a törvényesség helyreállítása érdekében: lehetőséget adott a feltárt hiányosságok javítására, végső soron pedig az illetékes hatóságokhoz fordult. Így az ÁSZ minden bejegyzett párt értékelését elvégezte, hozzájárulva ezzel a országgyűlési választásokkampánypénzek elszámolásának átláthatóságához – foglalta össze az ÁSZ alelnöke.

2. Széleskörű tanácsadó, tudásmegosztó tevékenység a kampánypénzek felhasználása során

Dr. Nagy Imre felügyeleti vezető számolt be arról, hogy az ÁSZ ellenőrzései mellett – a törvényi előírás alapján – széleskörű tanácsadó, tudásmegosztó tevékenységet is végez. Ennek során az ellenőrzési tapasztalatok alapján elemzéseket készít, önteszteket tesz közzé és konzultációt tart a gazdálkodás törvényességének javítása érdekében. Ennek a kampánypénzek felhasználása során még fokozottabb jelentősége van – hangsúlyozta a felügyeleti vezető.

A felügyeleti vezető emlékeztetett, hogy az ÁSZ 2021. december 15-én a rendszeres költségvetési támogatásban részesülő pártoknak nyújtott tájékoztatást az Országházban arról, hogy melyek a törvényes gazdálkodás alapvető feltételei, amelyek nélkülözhetetlenek a közélet tisztasága elvének érvényesüléséhez. Az ÁSZ ismertette a pártok gazdálkodását érintő legfontosabb közpénzügyi szabályokat, emellett rámutatott, hogy melyek azok a pártok gazdálkodásával kapcsolatos kulcsterületek, amelyekre az ellenőrzési tapasztalatok alapján kiemelt figyelmet kell fordítani.

Hozzátette: ezen túlmenően a választási kampányt érintő szabályos közpénzfelhasználás elősegítése érdekében az ÁSZ 2021 decemberében kézikönyvet készített a választásokon jelöltet állító szervezetek és a jelöltek, és azokat nyomon követő nyilvánosság számára. A kézikönyv célja, hogy az ÁSZ a tapasztalatai alapján átfogó bemutatást adjon a közelgő választásokat érintő, jelenleg hatályos szabályozási környezetről, támogatva a kampányra fordított pénzeszközök elszámolásának ellenőrzésével érintett egyéni jelöltek és jelölő szervezetek szabályszerű közpénzfelhasználását. Ezen felül az ÁSZ több elemzést is készített az elmúlt években, melyek közül dr. Nagy Imre kiemelte a közösségi médiafelületek politikai véleményformálásban betöltött szerepéről szóló elemzést, mely – hasonlóan a kézikönyvhöz – tisztázza a közösségi médiafelületeken megjelent hirdetések elszámolásának szabályait.

3. Nemzetközi összevetésben is erős az ÁSZ ellenőrzési és támogató tevékenysége

Az egyes számvevőszékek jogállása és felhatalmazása határozza meg az ellenőrzési és egyéb számvevőszéki feladatok ellátásának kereteit és lehetőségeit – húzta alá dr. Nagy Imre. Hozzátette: Magyarországon nemzetközi összevetésben is erős a pártok gazdálkodásának, a kampánypénzek elköltésének szabályozása, és az Állami Számvevőszék ehhez kapcsolódó ellenőrzési és támogató tevékenysége.

Dr. Nagy Imre előadásában kitért továbbá az ÁSZ nemzetközi tevékenységére is, kiemelve 2020. február 24-én megrendezett munkacsoport ülést, amely a politikai pártokat érintő ellenőrzései tapasztalatok, illetve gyakorlatokat helyezte fókuszba. A munkacsoport ülésen kilenc európai ország vett részt. 2021 májusában továbbá a pártok ellenőrzéséről rendezett nemzetközi workshopot az ÁSZ. A résztvevő számvevőszékek előadások, illetve csoportmunka keretében osztották meg a tapasztalataikat, és vitatták meg a legfőbb ellenőrző intézmények előtt álló kihívásokat a pártok ellenőrzése területén – említette meg felügyeleti vezető úr.

(aszhirportal.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.