Személyre szabott hajszobrászat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fodrász szemmel milyenek az ügyvéd urak?

Nagyon közkedvelt a szalonunk, számos ügyvéd jár hozzánk frizuraigazításra. Azt figyeltem meg, hogy az ügyvéd urak jobban követik a divatot, mint az ügyvédnő társaik.


2010-ben milyen divatos frizurát és színeket ajánl az ügyvédnőknek?

Az ügyvédi társadalom egy nagyon elfoglalt csoport és azt látom, hogy a szakma is megköveteli, hogy az ügyvédnők nagy része komoly, konzervatív, könnyen kezelhető frizurát hordjon és ne a legújabb divattrendeket kövesse.

Nagyon fontosnak tarom a hajfestésnél a megfelelő hajszín kiválasztását. Egy klaszszikus frizurához klasszikus hajszín passzol. 2010-ben a barna haj a divat, ennek is mindenféle árnyalata, a hamvastól a bézsig. Nem elég egyszínűre festeni a hajat, fel kell dobni egy kis színárnyalattal, hogy legyen a hajnak mélysége és magassága. Ezt egy enyhe melírozással oldjuk meg.

Az ügyvédnők frizuráját illetően, fontos hogy a melír mérsékelt legyen, ezért finom árnyalatokat, rafinált tónusokat használunk és nem az erős színeket.

Nagy divat az idén a frufru. Azok az ügyvédnők, akik hozzám járnak hajvágásra, arra kérnek, hogy rövidre vágjam a frufrujukat, mert a hosszabb frufru zavarja őket amikor olvasnak, írnak, számítógép előtt dolgoznak. Számos megoldás létezik erre, fel lehet elegáns hajtűzőkkel tűzni a frufrut és máris nem akadályozza a munkát.

Be kell vállalni a divatos frizurákat, így nem kell mindig lófarokba hordani a hajukat, ami egy idő után a korpásodáshoz, a hajhagymák befulladásához vezet.

Mit tanácsol azoknak, akik hajhosszabbítást szeretnének?

A hajhosszabbítás, ha szakszerűen van a hajhoz hozzápótolva és alkalmilag van csak rajta, akkor ez egy bevett technológia, de ha egy évig rajta van a hajon, akkor roncsolja a hajat. Ha hajpótlóval együtt szeretnék megnöveszteni a hajukat, akkor ezt időnként feljebb kell tenni, hogy az illesztésnél a haj ne törjön meg.

Számos hajpótlási technológia létezik, de ha valaki erre szánja rá magát, akkor azt tanácsolom, hogy előbb térképezze fel a piacot és utána döntsön. Rengeteg borzalmas dolgot láttunk, szedtünk már le úgy póthajat, hogy rövidre kellett vágjuk a vendég haját, annyira meg volt törve a haja. Óvatosan kell bánni a hajpótlással és inkább szakemberhez kell fordulni ez ügyben.

Mi a helyzet a parókával? Elsősorban azokra gondolok, akik valamilyen komoly betegségen estek át és kihullott a hajuk.

Londonban van az egyik kedvenc fodrászom, aki jelenleg egy roadshow keretében körbejárja Angliát és megtanítja a fodrászokat, hogy hogyan kell a parókákat megcsinálni, hogy azok természetesnek tűnjenek és divatosan nézzenek ki.

Fontos, hogy a fodrászok megtanulják a hajvágási technikákat, hogy az a vendég, aki egy komoly betegségen esett át az neveszítse el a „hajkoronáját”, és ne érezze magát emiatt kevesebbnek. Hozzám is járnak vendégek, akiknek megigazítom a parókájukat.

A parókaipar nagyon fejlődik és vannak már olyan parókák is, amelyeknél a választásnál egy speciális betét van és teljesen úgy néz ki, mint a fejbőr. Még a fodrász sem tudja megállapítani, hogy egy igazi haj vagy paróka.

Ön L’Oréal nagykövet. Milyen hajápolási termékeket ajánl a hölgyeknek?

Nagyon elégedett vagyok a Kérastase termékcsaláddal és bizalommal ajánlom. Főként a vékonyszálú hajúaknak ad egy volumenemelő hatást a samponuk. Ezekben a termékekben olyan anyagok találhatók, amik szebbé, selymesebbé, látványosabbá teszik a hajkoronát. Létezik külön melírozott hajra is Kérastase termék, amelynek a hajfény kiemelő molekulái még szebbé, még csillogóbbá, selymessé teszik a hajat.

A 2010-es év nagy innovációja a Kérastase Thermo-Style termékcsalád. Ezek a krémek a hőhatások ellen (hajszárító, hajvasaló) vannak kifejlesztve és kiválóan hidratálják a hajat. A vékonyszálú hajú hölgyek, ha balzsamot tesznek a hajukra, akkor összeesik a hajuk és nehezen lesz szárítható. A Kérastase Thermo krémek vízmolekulákat visznek be a hajtövekbe, ezzel is védelmet biztosítva a hajszárító, hajvasaló, hajsütő elleni hajroncsolásoknak.

Mivel a haj a nők ékessége, nagyon nagy szerepe van a fejbőrápolásnak is. Rengeteg fejbőr-irritációval találkoztunk. A stressz, az idegesség, az állandó rohanás, a helytelen táplálkozás nem tesz jót a hajnak (korpásodik a haj, festésnél kipattogzik a fejbőr stb.). Számos olyan hajápolási termékünk van, amivel ezeket az irritációkat meg tudjuk szüntetni.

Az idei év nagy szenzációja az Innova ammóniamentes hajfestékünk, azt gondolom, hogy a jövőben ez lesz a trendi. Amit a kereskedelemben hirdetnek ammóniamentes hajfestékként, az lényegében hajszínező.

Az Innova hajfestéket egy speciális technikával visszük fel a hajra. Az egész festés alatt egy olajfürdőben van a haj, ezzel is védelmet és ápolást biztosítunk. Ezeket a L’Oréal termékeket a szalonjainkban is meg lehet vásárolni, vendégeinket egyúttal személyre szabott tanácsadással látjuk el. A bevásárlóközpontokban rengeteg a kínálat, az ember nem is tudja eldönteni melyik hajápolási terméket válassza. Miután már mindenfélét kipróbáltak, azt látom, hogy az utóbbi időben inkább a szakma felé fordulnak és kikérik a tanácsunkat.

Számos hazai és külföldi szakmai konferencián, továbbképzésen veszünk részt és elmondhatom, hogy nagy szakértelemmel és felkészülten a legújabb divattrendekből adunk tanácsot a vendégeinknek. Tiszteljük a hosszú hajú nőket és ha nem akarnak rövid hajat, akkor mi erre nem fogjuk rábeszélni, hanem kialakítjuk a vendég számára leginkább kedvező frizurát.

A hajvágás, a hajformázás, a hajápolás egy tudománnyá nőtte ki magát és ha valaki bejön a szalonunkba, akkor hatalmas változáson esik át. Mivel az ügyvédnőknek nagyon szoros az időbeosztásuk, így nagyon fontosnak tartjuk, hogy időben kezdjük el és időben fejezzük is be a frizurakészítést. Mivel előre bejelentett időpontban dolgozunk, fontos, hogy tartsuk az időbeosztásukat.

A magyar fodrászat rangja külföldön is magas, ezért odafigyelünk a minőségre. Sajnos vannak olyan fodrászok is, akik 1–12 hónap alatt sajátítják el a fodrászmesterséget, és ezért van az, hogy sok vendég azzal keres meg bennünket, hogy elrontották a haját, segítsünk helyrehozni. Mindamellett, hogy számos híres ember jár hozzánk, a szakmaiságot és a minőséget tartjuk a legfontosabbnak. Bízom benne, hogy a nevem garancia a vendégek számára. A név pedig egyenlő a minőséggel.

Az ősszel megrendezésre kerül az „Ügyvédnők a kifutón” divatshow. A modellként fellépő 40 ügyvédnő frizuráit a Zsidró Szalon készíti.

Dr. Pál Edith

Már nincs a megszokott ügyvédi frizura, politikusi, üzletemberi frizura, hanem finoman az aktuális divat fele irányulnak. Persze ez függ az ügyvéd habitusától, szakterületétől, a büntetőügyvédek pl. merészebb frizurákat hordanak.

Szép számban megnőtt a férfi vendégek száma a fodrászszalonokban, mindenki ad magára, előtérbe helyeződött a férfiasság.

A divatos frizurák kialakítása mellett szerepet kapott a hajfestés is.

Azoknak a férfiaknak, akik nehezen viselik az ősz hajszálakat, egy olyan termékcsaládot fejlesztett ki a L’Oreal, ami teljesen fedi az ősz hajat, nem vörösödik át a haj. (Általában a férfiak haja festés során átvörösödik, mert vastagabb a hajszáluk, mint a nőknek, más a hajszerkezet, nehezebben kezelhető stb.)

A Cover 5 hajfesték fantasztikusan fedi az ősz hajszálakat és egy finom, enyhe csillogást is ad a hajnak. Az egész beavatkozás a fejmosónál történik és csak 5 percet vesz igénybe.

Teljesen olyan, mint egy fejmosási procedúra, senki nem veszi észre, hogy alapjában mi történik. Semmi olyan dolgot nem tartalmaz, ami kellemetlen lenne a férfiak számára. Gyors és hatékony a beavatkozás és az eredmény magáért beszél. Többféle színben kapható ez a hajfesték, a középszőkétől a sötétbarnáig. Utána nem lenő a haj, hanem fokozatosan kimosódik róla a festék és 1–2 hónap után érdemes ezt a procedúrát megismételni.

Mit javasol azoknak, akiknek problémás a fejbőrük?

A férfiak nagy része fejbőrproblémákkal küzd, ami főként a hajhullás és korpásodás formájában jelentkezik. Erre a Kérastase fejbőrradír peelinget ajánlom, amivel eltávolítjuk a fejbőrről a felgyülemlett anyagot, ami lehet hajvax, hajzselé, külső környezeti hatás, ózonszármazék stb., majd egy hajnyugtató samponnal megnyugtatjuk a fejbőrt és kezeljük a hajhullást.

Valószínű, az ügyvédek ismerik azt a hatást, amikor a talárról le kell porolni a korpát. Ezt a kellemetlenséget a peeling segítségével hatékonyan el tudjuk mulasztani. A boltokban kapható samponok tele vannak illatanyagokkal, csomó olyan vegyülettel, amitől irritálódik a bőr. Azt javaslom, hogy inkább hipoallergén sampont használjanak.

Számos ügyvédnek rendbetettük a fejbőrét, megállítottuk a hajhullását. Egy fodrászati konferencián sikerült elbeszélgetnem a Kérastase laboratórium vezetőjével, aki azt állította, hogy a férfiak 30–40%-ának panganak a hajhagymái. Ez azt jelenti, hogy egyszerűen nem nő ki a haj, vagy csak egy nagyon vékony szál nő ki. Ha ezt különböző hatóanyagokkal, peeling kezeléssel stimulálni tudjuk és legalább 30%-a a hajhagymáknak feléled, akkor ez már egy óriási eredmény.

Óvatosan kell bánni a hajvax-szal, a hajzselével, mert túlzott használat esetén eldugaszolják a hajhagymákat, elvékonyodik a haj, vagy teljesen megáll a hajnövekedés.

Számos szakmai továbbképzésen veszek részt, hogy naprakész tanácsokkal lássam el a vendégeket.

Mivel ez a szakma egy kreatív szakma, benne van az állandó fejlődés, útkeresés. Szenvedélyem a fodrászat, minden nap az üzletvezetés mellett hajat vágok, frizurát készítek. A szakmám a hivatásom, szeretem csinálni és nemcsak egy felsővezető, meg egy ismertebb személy vagyok, hanem nagyon fontos számomra a szakmában betöltött szerep.

Dr. Pál Edith


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.