Szeméremsértés miatt két év börtönbüntetésre ítéltek egy férfit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeméremsértés miatt első fokon két év börtönbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy férfit, aki 14 év alatti iskolásoknak mutogatta magát a XVI. kerületben – közölte a fővárosi főügyész kedden.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 48 éves férfi 2016 októberében kétszer is mutogatta magát gyerekeknek, valamint 18 év alattiakról tárolt pornográf felvételeket a számítógépén.

A bíróság első fokon folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége és gyermekpornográfia bűntette miatt két év börtönbüntetésre ítélte a férfit.

A szeméremsértő jelenleg más ügyben letartóztatásban van, mert a gyanú szerint 2019. áprilisban és májusban a XIV. kerületben egy óvoda mellett megint mutogatta magát – olvasható a közleményben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján azt írta, a rendőrök csütörtökön gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, miután a Bánki Donát parkban, egy óvoda mellett szeméremsértő módon viselkedett. A férfi a gyanú szerint áprilisban ugyanitt kétszer is hasonló bűncselekményt követett el.

A rendőrség a férfit a kihallgatás után őrizetbe vette, és indítványozta letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt – közölték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.