Szeptember elejéig kell megválasztani a helyi és területi választási bizottságokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptember elejéig kell megválasztaniuk a helyi képviselő-testületeknek a helyi választási bizottsági tagokat, a fővárosi, megyei közgyűléseknek pedig a területi választási bizottsági tagokat.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán négyfajta választási bizottság működik: a szavazatszámláló bizottság, a helyi, a területi és a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

Az NVB-t 2013-ban választotta meg az Országgyűlés, a szavazatszámláló bizottságokat pedig az országgyűlési voksolás előtt kellett megválasztaniuk a képviselő-testületeknek. Mivel azonban sem az országgyűlési, sem az európai parlamenti (EP-) választáson nem működtek a helyi, illetve területi választási bizottságok, ezeket most, az őszi önkormányzati választás előtt kell megválasztaniuk a képviselő-testületeknek, illetve közgyűléseknek.

A választási eljárásról szóló törvény szerint a bizottságokat a voksolás előtti 42. napig kell megválasztani, azaz az október 13-ai voksolás esetében szeptember 1-jén 16 óráig.

A helyi választási bizottság feladata többek között a polgármester-, az egyéni listás, illetve az egyéni választókerületi jelöltek, kompenzációs listák nyilvántartásba vétele, a települési szavazólap jóváhagyása. A helyi választási bizottságnak kell elbírálnia a polgármester- és képviselő-választással kapcsolatos kifogásokat, és megállapítania a polgármester- és képviselő-választás eredményét is.

A helyi választási bizottságoknak három-három tagjuk és legalább két-két póttagjuk van, de azokon a településeken, ahol csak egy szavazókör van, a helyi választási bizottság legalább öt tagból áll.

A területi választási bizottság dönt a megyei listák és fővárosi kompenzációs listák, valamint a főpolgármester-jelöltek nyilvántartásba vételéről, jóváhagyja a megyei listás szavazólapot és a főpolgármester-választás szavazólapját, dönt a megyei listás és főpolgármester-választással kapcsolatos kifogásokról, elbírálja a helyi választási bizottságok határozatai elleni fellebbezéseket, és megállapítja a megyei listás választás és a főpolgármester-választás eredményét.

A területi választási bizottságoknak szintén három-három tagjuk és két-két póttagjuk van.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.

2024. április 12.

Európai parlamenti állásfoglalás: az abortuszhoz való jog alapvető jog

Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az európai uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást, az abortuszt ellenző csoportok és szervezetek uniós finanszírozását meg kell szüntetni – jelentették ki az Európai Parlament képviselői Brüsszelben, az EP plenáris ülésén csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.

2024. április 12.

Rétvári Bence: hamarosan tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény

Az erőteljesebb hatósági fellépés következtében egyre emelkedik a pedofil bűncselekmények miatt indított nyomozások száma – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Rétvári Bence. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára felhívta a figyelmet, hogy heteken belül tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény.