Szeptembertől már büntetőügyekben is csak elektronikusan lehet eljárni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2019. szeptember 1. napjától kizárólag az elektronikusan benyújtott iratok hatályosak a büntetőügyekben is.

Az E-ügyintézési törvény rendelkezései alapján a 2018. január 1. napján és ezt követően indult büntetőeljárásokban a nyomozó hatóság, az ügyész, a bíróság, a büntetés-végrehajtási szervek, valamint más állami szervek kötelezően elektronikus kapcsolattartás útján tartják a kapcsolatot, ugyancsak kötelező a védőknek, valamint bármely eljárási szereplő jogi képviseletében eljáró ügyvédeknek az ügyben az elektronikus kapcsolattartás.

Ehhez kapcsolódó fontos információ, hogy megszűnik a Fővárosi Törvényszék által eddig tanúsított tolerancia és 2019. szeptember 1. napjától kizárólag az elektronikusan benyújtott iratok hatályosak a büntetőügyekben is. (Ez alól természetesen kivételt képeznek a jogszabályban rögzített lehetőségek.)

A fenti rendelkezések értelmében papíralapú beadványt nem lehetne már most sem befogadni, de a Törvényszék erre vonatkozóan toleranciát biztosított, amelyet szeptembertől megszüntet – közölte egy munkaértekezleten a Törvényszék képviselője. Itt hívták fel a védők figyelmét arra is, hogy az elektronikus ügyintézés során érkező első értesítés a feladási igazolás – amelyet a kézbesítési rendszer küld – nem bír relevanciával. Az elektronikus úton küldött beadvánnyal kapcsolatosan az informatikai vizsgálatot követően az Országos Bírósági Hivatal rendszere által küldött első értesítés (sorban a második visszaigazoló üzenet) az érkeztetési igazolás, amelyet az OBH rendszere automatizáltan küld.

A munkaértekezleten tájékoztatás hangzott el a távmeghallgatás kiépítésének állásáról, és a már korábban a Kamara által jelzett egyes hibák kijavításáról. A hatóságok kérik a védőket, hogy a meghallgatás során a mikrofont közelről használják a felvétel minősége érdekében, amelyet azt követően a védők is kikérhetnek. A jelenlévők biztosították a védőket a fogvatartottal történő telefonos konzultáció titkosságáról, amelyről felvétel nem készül.

Rögzítették a védői oldal azon kérését, hogy a védő(k) szabad választása legyen, hol (melyik kapcsolati végpontnál) akarnak jelen lenni, több védő esetén akár a védelem helyszíni megosztásával is. Elhangzott, hogy jövőbeni kiemelt cél a távmeghallgatás népszerűsítése.

A Kamara képviselői jelezték a büntetés-végrehajtás jelen lévő képviselői felé, hogy egyes objektumok még mindig csak faxon fogadják el a védői iratokat. Kértük továbbá a bíróságot arra, hogy a tárgyalási időpontok változtatása során a védőt értesítő telefonhívás mellett elektronikus értesítést is küldjön a bíró, tekintettel a hívószám-kijelzés hiányára.

(bpugyvedikamara.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.