Szigorúan fellép a védett tanúk érdekében a GVH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárási bírságot kiszabó jogerős végzésében egyértelművé tette, hogy határozottan kiáll a védett tanú intézménye mellett, ezzel is segítve a tényállások feltárását – áll a GVH közleményében.

A versenyhivatal felidézte: egy, a közelmúltban lezárult versenyfelügyeleti eljárásában a GVH jogerősen eljárási bírságot szabott ki egy jogi képviselőre, aki védett tanút állított elő egy ügy nyilvános tárgyalására és általa betekinthetőnek szánt dokumentumokban szerepeltette a nevét. A jogi képviselő magatartása alkalmas volt arra, hogy a védett tanú adatai nyilvánosságra kerüljenek.

Amennyiben a tanú valószínűsíti, hogy az eljárásban való közreműködése miatt súlyosan hátrányos következmény érheti, indokoltan kérheti személyazonosító adatainak és lakcímének zárt kezelését. A GVH – bíróság jogerős döntésével megerősített – álláspontja egyértelművé tette, hogy senkinek a magatartása nem irányulhat a védett tanú személyazonosságának feltárására, mert az veszélyezteti a tanúeljárással kapcsolatos közérdeket.

A személyazonosító adatainak és lakcímének zárt kezelését kérő védett tanú a versenyfelügyeleti eljárások során különleges oltalomban részesül. A GVH ebben az esetben az adatokat az eljárás iratai között elkülönítve kezeli; egyben biztosítja, hogy azok ne váljanak mások számára megismerhetővé az ügy elintézésében részt vevő vizsgálón és közszolgálati tisztviselőn, az eljáró versenytanács tagján, a Gazdasági Versenyhivatal elnökén, elnökhelyettesén, továbbá az ezen adatok kezelésére vagy megismerésére jogosultakon kívül.

Az ügyfelek iratbetekintési jogának biztosítása érdekében a hivatal az ilyen tanú meghallgatásáról készült jegyzőkönyvről úgy készít kivonatot, hogy abból ne lehessen következtetni a kilétére.

A közlemény szerint a GVH a továbbiakban is szigorúan fellép a védett tanúk érdekében, hogy azok a jogintézményben bízva, félelem nélkül tudjanak vallomást tenni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.