Jogszabályfigyelő: Alaptörvény egységes szerkezetben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2019-es év első Magyar Közlönyében kizárólag az Alaptörvény egységes szerkezetbe foglalt szövege olvasható. A 2018. június 28-án elfogadott Hetedik módosítás 8 cikke ugyanis 2019. január elsején lépett hatályba. Ez a változás szolgáltatott okot az egységes szerkezetbe foglalt jogszabályszöveg megjelentetésére. A fent jelzett módosítás az Alaptörvény bíróságok címszó alatti 28. cikkét érinti. Az új előírás értelmében a bíróságok a „jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását” kell, hogy figyelembe vegyék.…

A 2019-es év első Magyar Közlönyében kizárólag az Alaptörvény egységes szerkezetbe foglalt szövege olvasható. A 2018. június 28-án elfogadott Hetedik módosítás 8 cikke ugyanis 2019. január elsején lépett hatályba. Ez a változás szolgáltatott okot az egységes szerkezetbe foglalt jogszabályszöveg megjelentetésére.

A fent jelzett módosítás az Alaptörvény bíróságok címszó alatti 28. cikkét érinti. Az új előírás értelmében a bíróságok a „jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását” kell, hogy figyelembe vegyék.

Joganyag: Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.)
Módosította:
Megjelent: MK 2019/1. (I. 02.)
Hatályos: 2019. 01. 01.
Megjegyzés: egységes szerkezetbe foglalt jogszabály


Kapcsolódó cikkek

2023. április 18.

Innovatív, automatizáltan készült kivonatok a Jogtáron

A Jogtáron az anonimizált bírósági határozatok (bhgy) keresését és áttekintését mostantól automatizáltan készült kivonatok segítik, amelyek egy jövőbe mutató, innovatív technológiával készültek: az NLP (természetes nyelvi feldolgozás) és ML (gépi tanulás) módszerével kinyert, 4 leginkább jellemző mondatot mutatják meg az ítéletből.

2021. július 8.

Jogtár®-kisokos: a Döntvénykeresés új lehetőségei a Jogtáron

Az idei évben különösen nagy hangsúlyt fektetünk a döntvénykeresés fejlesztésére. Ennek részeként újabb funkciók érhetők el a Jogtáron: szövegkörnyezet mutatása a döntvénykereső találati listájában, valamint speciális szűkítési és listarendezési lehetőségek.