Jogszabályfigyelő: Alkotmányjogi panasz után lehet csak az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alábbiakban hivatkozott kérelem alapján eljárva az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) akként foglalt állást: ha egy adott ügyben az alkotmányjogi panasz alkalmas eszköz a jogsérelem orvoslására, akkor csak ezen előzetes eljárás után lehet érdemben a strasbourgi bírói fórumhoz fordulni. Az EJEB eljárásának ugyanis előfeltétele, hogy a kérelmező az összes ún. hatékony jogorvoslati lehetőséget a saját hazájában kimerítse – olvasható az Alkotmánybíróság honlapján közzétett közleményben. Mivel az alaptörvény-ellenes bírói ítéletet támadó alkotmányjogi panaszt hatékony jogorvoslatnak tekinti az EJEB a döntése…

Az alábbiakban hivatkozott kérelem alapján eljárva az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) akként foglalt állást: ha egy adott ügyben az alkotmányjogi panasz alkalmas eszköz a jogsérelem orvoslására, akkor csak ezen előzetes eljárás után lehet érdemben a strasbourgi bírói fórumhoz fordulni. Az EJEB eljárásának ugyanis előfeltétele, hogy a kérelmező az összes ún. hatékony jogorvoslati lehetőséget a saját hazájában kimerítse – olvasható az Alkotmánybíróság honlapján közzétett közleményben.

Mivel az alaptörvény-ellenes bírói ítéletet támadó alkotmányjogi panaszt hatékony jogorvoslatnak tekinti az EJEB a döntése szerint, a kérelmezőnek elsőként az Alkotmánybíróság előtt kell eljárást kezdeményeznie, majd e jogorvoslati lehetőség kimerítését követően fordulhat a strasbourgi bírósághoz.

Az Alkotmánybíróság teljes közleménye itt olvasható el >>

Az EJEB döntése itt érhető el >>

Joganyag: EJEB: Szalontay kontra Magyarország, kérelem száma: 71327/13, döntés
Módosította:
Megjelent: https://alkotmanybirosag.hu/, https://www.echr.coe.int/
Hatályos:
Megjegyzés: EJEB joggyakorlat


Kapcsolódó cikkek

2023. április 18.

Innovatív, automatizáltan készült kivonatok a Jogtáron

A Jogtáron az anonimizált bírósági határozatok (bhgy) keresését és áttekintését mostantól automatizáltan készült kivonatok segítik, amelyek egy jövőbe mutató, innovatív technológiával készültek: az NLP (természetes nyelvi feldolgozás) és ML (gépi tanulás) módszerével kinyert, 4 leginkább jellemző mondatot mutatják meg az ítéletből.

2021. július 8.

Jogtár®-kisokos: a Döntvénykeresés új lehetőségei a Jogtáron

Az idei évben különösen nagy hangsúlyt fektetünk a döntvénykeresés fejlesztésére. Ennek részeként újabb funkciók érhetők el a Jogtáron: szövegkörnyezet mutatása a döntvénykereső találati listájában, valamint speciális szűkítési és listarendezési lehetőségek.