Az Európai Parlament visszavonta Eva Kaili alelnöki megbízatását


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén a korrupció vádjával jelenleg vizsgálati fogságban lévő Eva Kaili alelnöki megbízatásának megszüntetése mellett döntött.

A szociáldemokrata görög képviselő párttagságát, az uniós parlament Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége nevű frakciója hétfőn felfüggesztette, alelnöki megbízatásának megszüntetéséről szóló döntést pedig 625 szavazattal, egy ellenszavazat és két tartózkodás mellett fogadta el az EP.  „A határozat azonnal hatályba lép” – jelentette be a Twitteren Roberta Metsola, az EP elnöke szavazást követően.

Eva Kailit pénteken tartóztatták le a belga hatóságok, egy Katarral kapcsolatos korrupció vádjával indított vizsgálati nyomozás részeként, azóta vizsgálati fogságban van, szerdán kell megjelennie a vizsgálóbíró előtt. Kaili élettársát, Francesco Giorgit is őrizetbe vették, a férfi Maria Arena belga szocialista EP-képviselő asszisztenseként dolgozott. A vádlottak között van egy volt olasz szocialista EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri is.

A Le Soir című belga napilap keddi tájékoztatása szerint több mint 1,5 millió euró készpénzt találtak Panzeri és Kaili otthonában. Kedden Kaili ügyvédje a görög médiának elmondta, hogy a képviselő ártatlannak vallja magát, és azt állítja, nincs köze a katari kenőpénzekhez. A Le Soir emlékeztetett, hogy a politikus apját egy brüsszeli szállodában fogták el, amikor egy készpénzzel teli bőrönddel a kezében menekülni próbált.

„Ez a súlyos szabálysértés tette lehetővé a belga nyomozók és a vizsgálóbíró számára, hogy Eva Kaili otthonában házkutatást tartsanak anélkül, hogy kérvényezték volna a parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését – tette hozzá a hírlap.  A lakásban olyan értéktárgyakat foglaltak le, amelyeket feltehetően katari tisztviselők adtak neki, valamint további készpénzzel teli táskákat is találtak a hatóságok.

Panzeri, Kaili és Giorgi ellen vasárnap emeltek vádat, a három, valamint egy negyedik, az ügyben vizsgálati fogságban lévő férfi szerdán jelenik meg a bíróság előtt, amely további fogvatartásuk kérdéséről fog majd döntést hozni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az okosbörtön, ahol nem lesz szükség kulcsra

Milyen lesz az okosbörtön-technológia a büntetés-végrehajtás rendszerében? Erről tartott előadást a Ludovika Szabadegyetem legújabb eseményén Biczó László b.v. dandártábornok.

2024. március 27.

Új uniós Ajánlás a hamisítás elleni küzdelem hatékonyságának és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok érvényesítésének megerősítésére

Az Európai Unió Bizottsága 2024. március 19-én ’hamisítás elleni uniós eszköztár’ (EU toolbox against counterfeiting) néven Ajánlást fogadott el az online és offline környezetben elkövetett hamisítások elleni küzdelem erősítése, valamint a szellemitulajdon-jogok hatékonyabb védelme céljából.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.