Jogi krimicsavarok, József Attila arcai, a Föld lenyűgöző pontjai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ünnepi könyvajánlónk első részében: egy jogász krimije, egy irodalomkrónikás elemző munkája és egy megrögzött túrázó félezer tippje.

John Grisham: Ha itt a kegyelem ideje (A Time for Mercy)

Jake Brigance visszatér! Sokaknak szerez ez örömöt, akik ismerik és szeretik John Grisham korábbi műveit. Az egykori amerikai jogász 1981-ben szerzett diplomát Mississippiben, majd jogászként polgári és büntetőügyekkel foglalkozott. A nyolcvanas évek vége felé döntött úgy, hogy szabadidejében folytatja az írást, amit még egyetemi évei alatt, naplószerűen kezdett el. De ezúttal már saját tapasztalatai alapján, jogi thrillerekbe fogott.

Első regénye, a Ha ölni kell nagy sikert aratott, a főszerepben Jake Brigance-szel, a bátor védőügyvéddel, aki később a 2013-as Platánsor (Sycamore Row) című művében ismét feltűnt. Grisham a kilencvenes években vált világhírűvé, többek között A cég (The Firm), A Pelikán-ügyirat (The Pelican Brief) és Az ítélet eladó (The Runaway Brief) című jogi témájú krimikel. Regényeit sorra filmesítették meg olyan hollywoodi sztárok főszereplésével, mint Tom Cruise, Julia Roberts, Sandra Bullock, Gene Hackman, Dustin Hoffman, Denzel Washington, Matt Damon, Donald Sutherland, vagy Matthew McConaughey. Utóbbi alakította Jake Brigance-t a Ha ölni kell című mozifilmben.

A Mississippiben dolgozó kisvárosi ügyvéd harmadszori visszatérésekor újra a tárgyalóteremben találja magát. Ezúttal egy rendőrtiszt meggyilkolásával vádolnak egy tizenhat éves fiút, akire halálbüntetés vár. Az ügyvédet ezúttal is a részletek és az igazság keresése izgatja, mivel az áldozat erőszakos ember volt, aki a halála előtt, részegen, a fiú anyjának életére tört. Eközben Brigance-nek – társa segítségével – egy kártérítési ügyön is dolgoznia kell egy vasúti társaság ellen, hogy ki tudja fizetni szegény ifjú védence költségeit. Érdekesség, hogy Grisham, sikeres regényírói pályafutása során, egyetlen eset erejéig visszakanyarodott a jogi pályához, amikor egy vonatbalesetben meghalt férfi családját képviselte, így bizonyára azokat a tapasztalatokat hasznosította ebben az epizódszálban.

Könyvajánló - John Grisham: Ha itt a kegyelem ideje c. könyve

Képeinken a könyvborítók láthatók

Hogy mi lett e könyvbéli perek végeredménye, nem írjuk le, legyen meglepetés, bár a jogban jártasoknak az igazsághoz vezető út és az amerikai jog alaposabb megismerése talán izgalmasabb, mint egy esküdtszéki döntés, vagy egy bírói ítélet.

Eddig már csaknem ötven regényt írt John Grisham, e legutóbbi 2020-ban jelent meg. Magyar kiadója az a Geopen, amely ezzel együtt már 34(!) Grisham-alkotást gondozott magyar nyelven.

Egyébként a Ha itt a kegyelem sem kerülheti el a megfilmesítést: az HBO már dolgozik a tévésorozaton, természetesen Matthew McConaughey főszereplésével.

(A cég című film kapcsán korábban itt írtunk bővebben John Grishamről.)

(Geopen Könyvkiadó)

Murányi Gábor: Szövedékek – 50 év, 50 írás József Attiláról

A szerző bevallása szerint József Attila a legkedvesebb költője, egyben vigasztalója, elmerengtetője. S nem mellesleg: megközelítőleg száz írásának főszereplője. Az irodalmi krónikás-újságíró ezekből ad közre félszázat legújabb kötetében.

A költő utóéletének egyik legfőbb gondozója, aki életben tartja örökségét – szólt elismerőleg Murányi Gáborról Tverdota György, a József Attila Társaság elnöke az Írók Boltjában, a 2022. december elején rendezett könyvbemutatón. A jeles József Attila-kutató, egyetemi tanár kiemelte: mindezt azért is állítja, mert József Attilát napjainkban bizony meg kell védeni. Például, amikor egy országgyűlési képviselő képes őt a kádárista szégyenrezsim háziköltőjének bélyegezni; amikor egy volt rendőrségi szóvivő balesetté minősíti át öngyilkosságát; amikor szobrát el akarják távolítani reprezentatív helyéről, a Kossuth térről. Vagy amikor anyagi előny szerzésének reményében hamisítványokkal akarják gyarapítani a költő életművét. A szerző ilyenkor mindig szükségét érzi, hogy tollat ragadjon.

Visszatekintve az elmúlt ötven évre, még Murányi Gábor is meglepődik, mennyi minden történt József Attilával. „Ezen irodalmi, irodalomtörténeti, ideológiai, politikai történéseket afféle krónikásként mindig igyekeztem nyomon követni, széljegyzetelni, s néhány alkalommal, szerencsés bíbelődéseim hozadékaként még ki is egészíthettem az összképet” – írja könyve Előszavában, hozzátéve: maga is meghökkent azon, hogy a költő hány cikkének volt főszereplője a (régi) Magyar Nemzetben, a HVG kiváló Szellem-rovatában vagy épp a Könyvhét című kiadványban. Az összkép kiegészítésének említésekor pedig arra is utalt: az irodalomtudomány neki köszönheti, hogy rábukkant a Tiszta szívvel című vers egyik ihlető forrására; 1984-ben ő készített interjút a külföldön élő, akkor már nyolcvanas éveiben járó dr. Kulcsár István pszichiáterprofesszorral, akit 1933 elején letartóztattak, amikor egy házkutatás során nála találták meg József Attila Lebukott című versének kéziratát. A költemény tartalmáért együtt kellett aztán bíróság elé állniuk. De a kötetben (újra)olvashatjuk izgalmas írásait a költő Radnóti Miklóshoz fűződő egyoldalú kapcsolatáról, versihlető afférjának hiteles történetét Horger Antal nyelvészprofesszorral, aki József Attila mellett számtalan – később híressé vált – tanítványával akasztotta össze bajszát. Vagy szerelmi ügyeit Sólyom Janka híres dizőzzel, aztán a „háromszoros” múzsával, Kozmutza Flórával. Az is izgalmas, miként igyekezett a negyvenes évek végétől József Jolán, Attila testvére a kommunista párt igényei szerint átformálni a költőről kialakított képet.

Könyvajánló - Murányi Gábor: Szövedékek – 50 év, 50 írás József Attiláról c. könyve

De Tverdota György az összkép kiegészítésekor legfőképp arra gondol, hogy a szerző rendezte sajtó alá a költő élettársa, Szántó Judit naplóját és emlékezését, mely két dokumentum egy kötetben jelent meg, Murányi előszavával és lábjegyzeteivel. A három kiadást is megért irodalomtörténeti munka árnyaltan és őszintén elemzi a hat éven át tartó viharos kapcsolat fény- és árnyoldalait, s a mű a profi kutatók számára ma is etalonnak számít. Igazán ekkor bukkant elő az újságíró álcája mögül az avatott szakember – hangsúlyozta a könyvbemutatón a József Attila Társaság elnöke. Mint említette, Murányi talán önmaga számára is ekkor bizonyította be, hogy ha szándékában állt volna, lehetett volna belőle oktató vagy hivatásos kutató, mégis megmaradt jó értelemben vett amatőr kutatónak: csak az került érdeklődésének homlokterébe, ami kíváncsivá tette. „Szakértelme olyan szélességű, olyan mélységű, hogy a költőről megjelent dokumentumok, értelmezések, a körülötte kialakult, vitákat tartalmazó kiadványok autentikus kritikusának tekinthetjük őt” – fogalmazott.

A szerző úgy gondolja, mindenkinek megvan a maga József Attilája. Őt mindig is az foglalkoztatta, hogyan élt a maga korában, miként élt munkássága a kortársaiban, s hogy hat a mára – és önmagára. Így a költőről szóló írásai mind egyfajta önvallomásnak is tekinthetők.

(Kronosz Kiadó)

Mary Caperton Morton: 500 kirándulás a világ nemzeti parkjaiban

Túraútvonalak és barangolások a természet legvonzóbb helyszínein – foglalja össze az alcímben a geológus szerző könyvének lényegét. Hihetünk Marynek, aki hetente legalább 40 kilométert túrázik, hogy kielégítse kíváncsiságát, és élvezze a természet szépségeit. Tapasztalatait szereti megosztani másokkal, elvégre szabadúszó tudományos és utazási író, és tudományos újságírói diplomával is rendelkezik. Magazinok utazó tudósítójaként járta bő évtizeden át a világot, jelenleg pedig Travels with the Blonde Coyote (Utazások a szőke prérifarkassal) elnevezésű, népszerű túrablogján számol be kisebb és nagyobb kirándulásairól.

Könyvajánló - Mary Caperton Morton: 500 kirándulás a világ nemzeti parkjaiban c. könyve

E könyvében a Föld legszebbnek tartott túraútvonalait mutatja be beszédes leírásokkal, térképvázlatokkal, fantasztikus fotókkal. Az ajánlott 500 kirándulással képzeletben 336 nemzeti parkba juthatunk el, pontosabban tippet kaphatunk és ihletet, merre is keressük a természeti csodákat a kontinenseken. Felkereshetjük Észak-Amerikát, ahol a nemzeti parkok ötlete megszületett, és ahol a legikonikusabbak találhatók. Nem maradhat ki a Yosemite, a Death Valley, a Joshua Tree és a Yellowstone Nemzeti Park. Dél-Amerikában kihagyhatatlan a Darwin-öböl a Galapagos-szigeteken, vagy a Huascarán Nemzeti Park több útvonala. Afrikában, a Szaharában sivatagi túrán is részt vehetünk, Ázsiában a kínai nagyfalon sétálhatunk vagy a Pukhanszan-csúcsra mászhatunk fel Dél-Koreában. Nepálban, a Mount Everest szomszédságában a Gokyo-tavak szépségén ámulhatunk el. Indiában a Virágok völgye felemelő látvány. Ausztráliában a Kakadu és a Tasman Nemzeti Park vár ránk, Új-Zélandon pedig A Gyűrűk ura című film forgatási helyszínein barangolhatunk a 19 kilométeres túraútvonalon, a Tongariro Nemzeti Parkban.

Számunkra könnyebben elérhetők az európai szirtek, sziklák, barlangrendszerek, gleccserek, tavak, vízesések, hegyek, völgyek, ösvények, vulkánok: Izlandon, Írországban, Skóciában, Francia-, Spanyol-, Olasz- Horvát- és Németországban, Svájcban, Ausztriában – és Magyarországon, hiszen a kötetben helyett kapott a Baradla-barlang, a Tisza-tó és a Bükk-fennsík is.

A Szingapúrban nyomtatott impozáns könyvet lapozgatva azonnal indulnánk felfedezni a világot! Ehhez további segítséget nyújt a kötet végén található, országokra lebontott névmutató.

(Kossuth Könyvkiadó)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.