Házasság felbontása közjegyző előtt: lehet népszavazás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Kúria hitelesítette a házasság közjegyző általi felbontásának lehetőségéről kezdeményezett népszavazási kérdést.

A Kúria internetes oldalán kedden közzétett végzés szerint a bíróság által hitelesített kérdés úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a házasság közjegyző általi felbontással is megszűnhessen?”

A Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) egy magánszemély nyújtotta be a kérdést hitelesítésre. Az NVB azonban ezt megtagadta, arra hivatkozva: a kérdés megtévesztő, ugyanis nem egyértelmű, hogy mely esetekben szűnhet meg a házasság közjegyzői eljárással és melyekben marad a bírósági eljárás, vagy esetleg ezek az eljárások egymás egyenértékű alternatívái lesznek. Az NVB szerint emellett a kérdés azt a képzetet keltheti, hogy a házasság felbontása az érintett választása alapján történne a bíróság vagy közjegyző előtt, függetlenül attól, hogy van-e jogvita a felek között.

A kezdeményező a Kúriához fordult, és a legfőbb bírói testület keddi végzésében a kérdést hitelesítette, arra hivatkozva, hogy a kérdés a házasság közjegyző általi felbontása lehetőségének bevezetésére vonatkozik, az „is” szó pedig azt jelzi, nem kívánja e felbontási mód jövőbeni kizárólagosságát. A kérdés megfogalmazása más értelmezési lehetőséget nem vet fel, ezért a Kúria szerint a kérdés a választópolgári egyértelműség kritériumát teljesíti – írták.

A bíróság vizsgálta a jogalkotói egyértelműség kérdését is és azt állapította meg, hogy a kérdésből a jogalkotó számára egyetlen egyértelmű feladat következik, mégpedig a házasság közjegyző általi felbontása jogszerű lehetőségének megteremtése, bár ennek több módja is lehetséges. A jogalkotó feladata, hogy az alkotmányos követelményekre tekintettel, a jogszabályok koherenciáját is fenntartva a legmegfelelőbb szabályozási megoldást kiválassza – jegyezték meg.

A végzés jogerős.

A Kúria döntését meg kell jelentetni a Magyar Közlönyben, majd – miután azt a kezdeményező igényli – a Nemzeti Választási Iroda elnöke öt napon belül átadja a szervezőnek a hitelesítő záradékkal ellátott aláírásgyűjtőív-mintapéldányt. A népszavazási kezdeményezést csak ezen az íven lehet támogatni. A szervezőnek 120 napja van arra, hogy összegyűjtse a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.