Semmisek a horvát svájci frank alapú jelzáloghitelek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Semmissé nyilvánította a svájci frank alapú jelzáloghitelt a horvát legfelsőbb kereskedelmi bíróság arra hivatkozva, hogy a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról – írta a Vecernji List című horvát lap. A bankoknak több mint 10 milliárd kunát (437 milliárd forint) kell megtéríteniük ügyfeleiknek

A bíróság 70 oldalon indokolta döntését, amelyet internetes oldalán hozott nyilvánosságra. A testület elutasította a bankok fellebbezését, és helybenhagyta a frankhitelesek érdekvédelmi szervezete kollektív vádemelését a nyolc legnagyobb Horvátországban működő bank ellen. Azzal vádolták őket, hogy tisztességtelenül alkalmazták az árfolyamzáradékot, és egyoldalúan megváltoztatták a kamatokat, amelynek következtében a hitelfelvevők törlesztőrészlete a duplájára nőtt a kiindulásinak.

2013-ban Zágrábban a kereskedelmi bíróság jogszerűtlennek ítélte mind a svájci frank alapú hitelek konstrukcióját, mind a bankok egyoldalú kamatemelését hét banknál, a nyolc érintett közül, amelyek ellen az eljárás folyt. Később a legfelsőbb kereskedelmi bíróság ezt a döntést felülbírálta és csak a változó kamat egyoldalú megemelését ítélte jogszerűtlennek és tisztességtelennek. A döntés felülvizsgálatát kérték a bankok és a hitelesek is.

Az alkotmánybíróság 2016-ban új tárgyalást rendelt el, mert a legfelsőbb kereskedelmi bíróság megsértette a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogot, amikor nem indokolta meg a devizaalapú hitelekre vonatkozó döntését.

A testület most megerősítette a 2013-ban hozott elsőfokú ítéletet. A döntés szerint a perelt bankok megsértették a kollektív érdekeket és a hitelfelvevők jogait azzal, hogy nem tájékoztatták ügyfeleiket a devizahitelek magas kockázatáról, valamint semmis és tisztességtelen szerződést kötöttek ügyfeleikkel. Aláhúzták, hogy az említett pénzintézetek az akkor hatályos fogyasztóvédelmi törvénnyel ellentétesen jártak el.

Goran Aleksic és Ivan Lovrinovic parlamenti képviselő, a frankhitelesek egyesületének aktivistái, valamint Nicole Kwiatkowski ügyvéd szerdai sajtótájékoztatóján (a hivatalos közzététel előtt) elmondta: 120 ezer adós kaphatja vissza ezzel a döntéssel a hitelei után túlfizetett kamatok és a devizaárfolyam közötti különbséget. A bankoknak több mint 10 milliárd kunát (437 milliárd forint) kell megtéríteniük ügyfeleiknek, de minden hitelesnek egyéni pert kell indítania a pénzintézetek ellen. Ebben továbbra is segítségükre lesz az egyesület – szögezték le.

A frankhitelesek érdekvédelmi szervezete a fogyasztók egyesületével közösen még 2011-ben emelt kollektív vádat a Zagrebacka Banka, a Privredna Banka, Erste Group Bank AG, a Raiffeisen Bank International AG, az Addiko Banka, az OTP Horvátország, a Splitska Banka (jelenleg az OTP tulajdona) és Szberbank ellen. Az említett intézetek egyelőre nem reagáltak az ítéletre.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Digitális állampolgárság előregisztráció

Az Economx értesülései szerint egy, a napokban benyújtott törvénymódosítás már bevezetné a digitális állampolgárságunkra való előzetes regisztráció lehetőségét. Így egy mobiltelefon segítségével, vizuális kód felmutatásával képesek lennénk hitelt érdemlően igazolni személyazonosító adatainkat.