Új tag a GVH Versenytanácsában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának tagjává nevezte ki Áder János köztársasági elnök Szoboszlai Izabellát március 1-jei hatállyal, a kinevezés hat évre szól – közölte a GVH.

A hivatal közleménye szerint a versenytanács törvényben meghatározott feladatokat lát el: meghozza a versenyfelügyeleti eljárásokat érdemben lezáró döntéseket és elbírálja a vizsgálók – versenyfelügyeleti eljárás során hozott – végzései ellen benyújtott jogorvoslati kérelmeket. A versenytanács munkáját a versenytanács elnöke – aki egyben a GVH egyik elnökhelyettese is – szervezi és irányítja, az egyes ügyeket az elnök által kijelölt három-, vagy öttagú versenytanács bírálja el. A versenytanács tagjai – versenyfelügyeleti feladataik mellett – közreműködnek a GVH versenypártolási és a versenykultúra fejlesztése érdekében végzett tevékenységében is.

A versenytanács elnöke és tagjai döntéshozataluk során függetlenek a jogszabályok alapján, de meggyőződésüknek megfelelően döntenek, és döntéseikkel összefüggésben nem befolyásolhatók, illetve nem utasíthatók. A testület döntéseivel szemben bírói felülvizsgálat kérhető – tette hozzá a GVH.

Szoboszlai Izabella 1998 szeptemberében kezdte pályafutását a GVH versenypolitikai irodáján. A hivatal több szervezeti egységében, különböző munkakörökben dolgozott az elmúlt 21 évben. 2011-től a GVH megújult ügyfélszolgálatát vezette, majd 2012-től 2018-ig a Versenytanács tagja volt – közölte a hivatal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2018. november 22.

A GVH is odafigyel a Black Friday ajánlatokra

A GVH jogsértés megállapítása esetén a jogsértő cégek reklámköltségéből vagy a reklám kapcsán realizált árbevételből kiindulva szab ki jellemzően több millió forintos bírság
2019. január 23.

A GVH tájékoztatót készített a helyszíni kutatásokról

A GVH tájékoztatót tett közzé, hogy eligazítást nyújtson a helyszíni kutatások menetéről, jogszabályi hátteréről, valamint a feleket megillető jogokról és kötelezettségekről a vállalkozások számára.