Peugeot 5008 Allure 2.0 BlueHDi 150 – Olyan, mint az öcskös


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Változatlan névvel, más szegmensben érkezett az új 5008, amely a hétszemélyes, nagy szabadidő-autók között mutatkozik be. Valóban, a modell minden porcikájában a tavaly az Év Autójának választott kis öccsére, a 3008-asra hasonlít. Egyetlen dolog, amiben kiérdemli a bátyus szót, az a hétszemélyes utastér.

A külseje első pillantásra nyilvánvalóvá teszi, hogy az új Peugeot 5008-as bizony egy szabadidő-autó, hosszú, vízszintes motorházfedél, függőleges orr-rész, magas övvonal, minden vonalnak, élnek és legömbölyített résznek megvan a helye, az autó egész megjelenése harmóniát, eleganciát áraszt.

Peugeot 5008 Allure

4,64 méteres hosszúságával 19 cm-el hosszabb a 3008-asnál, ez pont elég a második sor fejedelmi helykínálatához (A szerző felvételei)

Peugeot 5008 Allure

A forma terepjárós, nincs hozzá négykerékhajtás, pedig hasmagassága és terepszögei alkalmassá tennék erre

Az egyterűből lett SUV-modell 5008-as tulajdonképpen a 3008-as nyújtott tengelytávú változata. Pontosan 19 centiméterrel növelték hosszúságát, ennek eredményeképpen hatalmas, tágra nyíló hátsó ajtókat kapott, ahonnan kényelmesen indulhatunk neki, ha a harmadik sorban szeretnénk helyet foglalni. Persze ennek vannak feltételei, nem lehetünk pocakosak, sem magasak és rendelkeznünk kell valamiféle pozitív mozgáskoordinációval. 5008-asunk 24 centis hasmagassága és a második sor üléseinek korlátozott mozgathatósága egy felnőtt embernek már a látványával is elveszi a kedvét attól, hogy befészkelje magát a hátsó sorokba. Hagyjuk inkább ezt a fiatalságra, gyerekekre, akik nemes egyszerűséggel pattognak ki-be, és talán még jól is érzik magukat a szűkösebb helyen.

Peugeot 5008 Allure

Fogyasztása egyenesen remek, városban sem mértünk többet 6,4 literes átlagnál

Peugeot 5008 Allure

A pici kormány és a zongorabillentyűszerű gombok tovább fokozzák az amúgy is látványos belső dizájnt

De komolyra fordítva a szót, a harmadik sorban nincs helye felnőttnek, minimális a lábtér, pici a háttámla. Amúgy bosszantó, hogy a csomagtérrolónak nincs helye, ha menet közben ültetnénk utast hátra és esetleg otthon nem gondoskodtunk annak elhelyezéséről, akkor bajban lehetünk. Viszont, ha nincs öt főnél több a fedélzeten, akkor remek nagycsaládos autóról beszélhetünk, hiszen ez esetben a második sor üléseit teljesen hátratolva akár magasra nőtt felnőtteknek is fejedelmi fej- és lábtér áll rendelkezésre, ennek legfőbb oka, hogy hátul nemcsak hosszabb, de szélesebb is a 3008-nál.

Peugeot 5008 Allure

A második sor ülései sínen állíthatóak, ülőlapjuk rövid, praktikus megoldás a háttámlából kihajtható tálca

Peugeot 5008 Allure

Nem könnyű bejutni a leghátsó sorba és nem is felnőttnek való a helykínálat

Előre is kényelmes a beszállás. A hatalmas ajtók tágra nyílnak és a küszöb alá érnek, ez okos megoldás, nem koszolódik nadrágunk ki- és beszálláskor, továbbá az ajtók kellemes hanggal, finoman záródnak. A belső dizájn kedvünkre való, pici kormánya jó fogású, hatalmas, konfigurálható 12,3 colos műszerfala és a szövetbetétek otthonos és egyben modern belsőt kölcsönöznek. Ülései kényelmesek, a kormány is nagy határok között állítható, remek pozícióban vezethetünk és a látványosan kialakított gombsor is kedvünkre van. A könyöklő mély, hűthető rekeszt rejt, de sajnos magassága nem állítható, így az előtte található pohártartóban elhelyezett félliteres palack is zavaró lehet a váltásoknál, így leginkább kacatok elhelyezésére használható.

Peugeot 5008 Allure

Ha esetleg áruszállításban is gondolkozunk, nem fog minket csalódás érni, alapból 780 literes a csomagtér

Peugeot 5008 Allure

A harmadik sor üléseit használva is marad rakodni való hely az egészen 1940 literig bővíthető térből

A középkonzol 8 colos kijelzője kellően magasra került, erről irányíthatjuk a benne rejlő infotainment rendszert. A navigációhoz és a légkondihoz külön gombokkal férhetünk hozzá, nem kell bolyongani az amúgy megszokást igénylő menürendszerben, de a további beállítási lehetőségeket már a kijelzőről tudjuk folytatni.

Peugeot 5008 Allure

Irányjelzője futófénnyel dolgozik, látványosan kialakított fényszórói LED-technikát alkalmaznak

Peugeot 5008 Allure

Tökéletes utazóautó az 5008-as, remek fogyasztással, minőségi belső térrel, de kár a pattogós hátsó futóműért

A formája mellett futóművét is a kis öccsétől örökölte, hátsó felfüggesztését keményre és feszesre hangolták, nagyon nem szereti a rázós helyzeteket, döccenőn áthajtva el-elpattog a hátsó része. A villanyszervós kormány nem közvetlen, de pontosan irányítható, kanyarban előnyt jelent a futómű feszes hangolása. Megszokást igényel, hogy indításkor hosszan kell nyomni az indítógombot, amivel életre kelthetjük a még hidegen is kulturáltan viselkedő négyhengeres erőforrásunkat. A kétliteres dízel 150 lóerős teljesítménnyel rendelkezik, 370 Nm nyomatékával minden helyzetet könnyen megold, a hozzá rendelt hatfokozatú manuális váltó jó partner a kellemes utazásban. Az 5008-as kényelmével, remek motorjával és fogyasztásával, praktikusságával, igaz, szükség harmadik ülésorral szépen oldotta meg a kategóriaváltást kisbuszból csúcskategóriás utazásra invitáló SUV-vá.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.