A színház nem kérheti a védettség igazolását Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAIH állásfoglalásában felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus elleni védettség ténye egészségügyi adatnak minősül, amelynek kezelése a GDPR rendelkezései szerint alapvetően tilos.

Egy újságíró fordult a NAIH-hoz azzal kapcsolatosan, hogy egy színház jogszerűen köti-e védettségi igazolvány felmutatásához az előadásai látogatását.

A NAIH válaszában kifejtette, hogy a GDPR alapján „a faji vagy etnikai származásra, politikai véleményre, vallási vagy világnézeti meggyőződésre vagy szakszervezeti tagságra utaló személyes adatok, valamint a természetes személyek egyedi azonosítását célzó genetikai és biometrikus adatok, az egészségügyi adatok és a természetes személyek szexuális életére vagy szexuális irányultságára vonatkozó személyes adatok kezelése tilos.

A NAIH ismételten felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus elleni védettség tényére vonatkozó adat egészségügyi adat, melynek kezelése főszabály szerint tilos.

védettségi igazolvány

A NAIH a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 2/A. § (2) bekezdésére hivatkozva, amely kimondja, hogy „ha az e rendelet szerinti valamely jog a koronavírus elleni védettség esetén gyakorolható, az e jogot gyakorolni szándékozó személy a jog gyakorlására való jogosultság igazolása érdekében felhívható a védettségi igazolvány védettséget igazoló módon történő bemutatására. A Korm. rendelet a rendezvények látogatása kapcsán határoz meg ilyen kötelezettségeket, azonban annak 5. § (4d) bekezdés a) c) pontjai értelmében:

„E rendelet alkalmazásában nem minősül rendezvénynek a kulturális esemény, ha az előadó művészet valamely ágának fellépése céljából megtartott esemény
a) az e művészet céljára rendelt helyszínen kerül megtartásra rendelt helyszínen kerül megtartásra,
b) előre megváltott ülőhelyre szóló jegy ellenében látogatható, és
c) a néző az előadás időtartama alatt az előre megváltott ülőhelyén köteles tartózkodni.”

A NAIH a fentiekre tekintettel úgy foglalt állást, hogy nem tehető a színházi előadás látogatásának feltételévé a védettségi igazolvány bemutatása.

(naih.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Jogi tudatosság a profit érdekében

Megalakult a KKVHÁZ Jogi Bizottsága Dr. Gábriel Gyula ügyvéd vezetésével, aki a Bogsch és Társai Ügyvédi Iroda irodavezetője. A Bizottság célja, hogy felhívja a KKV-k figyelmet a jogi tudatosságra, hogy a jogi munka ne legyen tűzoltás.

2024. április 15.

Felszámolná a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.