Tizennégy egykori önkormányzati képviselőt és két volt jegyzőt vádolnak

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2020. február 17.
Címkék: ,
Rovat:
A Fővárosi Főügyészség tizenhat emberrel – tizennégy egykori önkormányzati képviselővel és két volt jegyzővel – szemben nyújtott be vádiratot a terézvárosi ingatlanügyletek miatt.

A főügyészség hétfői közleménye szerint a Kúria még 2019-ben – az Andrássy út 3. és 47. szám alatti ingatlanok elidegenítése miatti bűnügyben – kimondta, hogy hűtlen kezelés bűntettének tettesei azok az önkormányzati képviselők, akik a polgármestert önkormányzati ingatlan versenyeztetési eljárás nélküli, forgalmi értéken aluli értékesítésére és adásvételi szerződés megkötésére hatalmazzák fel, amelynek következtében az önkormányzat vagyonában kár keletkezik.

A döntés lehetővé tette a nyomozást korábban megszüntető határozatok részbeni felülvizsgálatát – tették hozzá.

A vádirat szerint a vádlottak a kötelező versenyeztetésre vonatkozó törvényi rendelkezést megsértve, 2003 és 2005 között több terézvárosi ingatlant valós forgalmi értéken alul értékesítettek. Az okozott vagyoni hátrány – vádlottanként – 953 és 220 millió forint között állapítható meg.

A Fővárosi Főügyészség vádiratában indítványozta, hogy a bíróság egyesítse jelen ügyhöz a Jókai utca 10. szám alatti ingatlan elidegenítésének megkísérlése miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon indult bűnügyet.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Ingatlan-nyilvántartás: félévszádos ügyfélvita
2014. május 23.

Jóllehet már több mint 40 éve létrejött a földhivatalok keretében működő egységes ingatlan-nyilvántartás, még mindig azzal a ténnyel kell szembesülnünk, hogy nem alakult ki egységes jogértelmezési gyakorlat az ügyfél fogalmának néhány ügytípusban történt kiszélesítésében.

Az ingatlan-nyilvántartás gyakorlati kérdései és problémái
2013. május 23.

Dr. Kurucz Mihály Jogi tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végezte, 1981-ben. A diploma megszerzése óta az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanára. Az állam- és jogtudományi doktori fokozatot telekkönyvi és ingatlan-nyilvántartási jogi disszertációval szerezte meg az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1996-tól 2004-ig a Széchenyi István Egyetem Jog- és Gazdaságtudományi Karának Kereskedelmi Jogi Tanszékének tantárgyfelelős oktatója. 2001-től 2007-ig a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karán az Általános Jogi Tanszék tanszékvezetője. Oktatási tevékenysége elsősorban az anyagi és alaki telekkönyvi és ingatlan-nyilvántartási…