Több kartellt is vizsgált a GVH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elmúlt időszakban több jelentős, a vállalkozások versenykorlátozó magatartása miatt indított ügyben hozott határozatot. A döntések jól tükrözik a Hivatal egyik elsődleges célkitűzését: szigorú fellépés a kartellek ellen – különösen, ha azok közbeszerzési eljárásokat érintenek.

A tavalyi év végén több kartellvizsgálatot is eredményesen zárt a GVH összesen három milliárd forintnyi bírság kiszabásával. A GVH-val együttműködő vállalkozásokra minden ügyben – együttműködésüknek köszönhetően – jelentősen csökkentett összegű (összesen csaknem másfél milliárd forinttal alacsonyabb) bírságot szabott ki a hatóság.

Ezzel a GVH ismét azon törekvését nyilvánította ki, hogy a piacok megtisztulását kívánja segíteni az engedékenységi politika és az egyezségi eljárás eszközeivel. Az engedékenységi politika a saját jogsértésüket feltáró vállalkozásoknak, míg az egyezségi eljárás a jogsértést elismerő, jogorvoslati jogukról lemondó cégeknek jelent bírságkönnyítést.

A feltárt versenykorlátozó magatartások különböző szektorokat érintettek:

2019-ben a fogyasztóvédelmi ügyekben kiszabott bírságok összege meghaladta a kartellügyekben kiszabott bírságokét. Ennek oka, hogy  a GVH a fogyasztóvédelmi jogsértéseket a korábbi évekhez képest szigorúbban bünteti, így a bírságok nagysága utolérte a kartellügyekben kiszabottakét.

(gvh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.