Tolerancia és együttélés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tunézia az UNESCO világörökségi listájára terjesztette fel egyedülálló zarándoklatát, melyet egy budapesti fotókiállítás mutat be.

Dzserba szigetét a világ elsősorban mesés tengerpartjáról ismeri, ahol állandó a napsütés és tökéletes lehet a pihenés. Aki a napfürdőzés mellett a szigetet is szeretné alaposabban megismerni, elmegy a fazekasfaluba, megnézi a krokodilfarmot, de nem hagyja ki az az El Ghriba zsinagógát sem, mely Er-Riadh – korábbi nevén Hara Seghira – falucskában, a sziget belsejében áll. 1920-ban készült el, de egy régi maradványaira épült. A legenda szerint egy szent kő esett le az égből, mely kijelölte helyét, majd egy misztikus idegen lány jelent meg, aki az építkezést segítette. Őt hívják ghribának. A hagyomány szerint itt őrzik a földkerekség legrégebbi tóratekercsét, valamint a jeruzsálemi Szentély egy kövét. Nem tudni pontosan, mikor és hogyan keveredtek zsidók a mai Tunézia területére és így a szigetre is, de azt igen, hogy Dzserbán máig ezerkétszáz zsidó vallású ember él arab környezetben, békében egymás vallását, kultúráját, szokását tiszteletben tartva.

Dzserba

(A fényképek Falus Tamás felvételei, melyek a kiállításon is láthatók)

A szent helynek tekintett zsinagóga minden év májusában vallásos és nem vallásos zsidók, továbbá érdeklődő turisták ezreit vonzza ide szerte a világból, hogy részt vegyenek a hagyományos éves zarándoklaton, mely egy hagyományos vallási ünnepséghez kötődik (a lág báómerhez). A jeles napon felöltöztetik a kerekeken görgethető nagy tóratekercset színes sálakkal, fátylakkal, jelképekkel. Az esemény egy esküvői ceremóniához hasonlít, énekkel, tánccal. Ezt követően a kerekes kiskocsit kigörgetik az utcára, majd elindul a menet a falu központja felé és vissza.

Dzserba2

Ezt a vallási és kulturális szokást jeleníti meg a Dzserba – zsidó közösség az arab világ szívében című izgalmas fotókiállítás, mely 2018. augusztus végén nyílt meg a Bálint Házban. Hortolányi Anikó fotóművész és Falus Tamás újságíró különleges felvételeit látva képet kaphatunk arról, miként is zajlik ez a zarándoklat, s hogyan élik meg az ünnepet a helyiek és nagyvilágból idesereglett emberek. (Falus Tamást különben a Jogászvilág.hu Életmód-rovatának állandó szerzőjeként ismerhetik olvasóink.)

Dzserba3

A megnyitón levetítették Csermák Zoltán Csodálatos idegen című dokumentumfilmjét. A Duna Televízióban korábban már látható volt ez az igényes, félórás alkotás, mely a Tunéziában élő zsidóság történetét dolgozza fel.

A magyar turisták körében is igen népszerű észak-kelet afrikai ország büszke gazdag vallási örökségére, az évszázados mecsetekre, templomokra és zsinagógákra. Tunézia nemrégiben kezdeményezte az El Ghriba zarándoklat felvételét az UNESCO világörökségi listájára. Ha elnyeri e címet, nyolcra bővül világörökségi helyszíneinek száma.

A szeptember 27-ig látogatható kiállítás a 21. Zsidó Kulturális Fesztivál keretében nyílt meg a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal támogatásával, s a belépés mindenki számára ingyenes.


Kapcsolódó cikkek