Továbbra sem lehet kötelező a munkavállalók lázmérése Koronavírus

A NAIH álláspontja szerint az adattakarékosság elvébe ütközik, azaz nem megfelelő és releváns az adatkezelési cél szempontjából, ugyanis önmagában abból a tényből, hogy egy munkavállaló lázas,még nem lehet egyértelműen arra következtetni, hogy ennek okozója az új típusú koronavírus fertőzés.


Egy munkáltató arra vonatkozóan kérte a NAIH állásfoglalását, hogy a koronavírus-járvány előrehaladtával változott-e a Hatóság NAIH/2020/2586. számú, a koronavírus járvánnyal kapcsolatos adatkezelésekről szóló tájékoztatóban (a továbbiakban: Tájékoztató) kifejtett álláspontja kifejezetten a munkavállalók körében történő lázméréssel kapcsolatosan, vagy továbbra sem tartja a GDPR szempontjából semmilyen formában elfogadhatónak a munkáltató által kötelezően előírt testhőmérséklet mérést.

A NAIH válaszában fenntartotta a Tájékoztatóban foglaltakat, tehát a jelenlegi magyarországi járványügyi helyzetre tekintettel nem tartja arányosnak a munkáltatói intézkedéssel elrendelt, minden munkavállalóra általánosan kiterjedő, bármilyen diagnosztikai eszközt (így különösen, de nem kizárólagosan lázmérőt) alkalmazó szűrővizsgálatok előírását, testhőmérsékletére kötelezően kiterjedő vizsgálat bevezetését, tekintettel arra, hogy a koronavírus tüneteivel kapcsolatos információk összegyűjtése, értékelése, valamint azokból következmények levonása az egészségügyi szakemberek, illetve hatóságok feladata.

Amennyiben a munkáltató a dolgozó bejelentése vagy egyedi esetben az összes körülmény mérlegelése vagy az általa elvégzett kockázatértékelés alapján bizonyos, a megbetegedésnek való kitettséggel fokozottan érintett munkakörökben elengedhetetlenül szükségesnek tartja, kizárólag egészségügyi szakember által vagy szakmai felelőssége mellett végzett vizsgálatokat rendelhet el, a munkáltató pedig kizárólag ezen vizsgálatok eredményének a megismerésére jogosult.

Okos Irat Munkaügyi Modul

Amennyiben nem áll rendelkezésre megfelelő számú egészségügyi szakember –úgy az egészségügyi szakember szakmai felelőssége mellett, a szakember által meghatározott módszertan vagy szabályzat szerint, valamint a szakemberre irányadó szakmai titoktartási kötelezettséggel analóg titoktartási kötelezettség mellett más személy (nővér, humánszolgálat külön titoktartási kötelezettséget vállaló kijelölt munkatársa) is feljogosítható a testhőmérséklet mérésére. A munkáltató azonban ebben az esetben is kizárólag a vizsgálatok eredményeit (alkalmas-e a munkavégzésre) ismerheti meg.

A NAIH a fentiek mellett kifejezetten felhívja a figyelmét a személyes adatok kezelésére vonatkozó elvek közül az adattakarékosság elvére, amely rögzíti, hogy a kezelt adatoknak az adatkezelési cél szempontjából megfelelőnek és relevánsnak kell lenniük, és a kezelt adatok körét a szükségesre kell korlátozni. Ez azt is jelenti, hogy nem gyűjthetők olyan személyes adatok, amelyek az adatkezelés céljának elérésére nincsenek hatással, arra alkalmatlanok.

A NAIH álláspontja szerint az adattakarékosság elvébe ütközik, azaz nem megfelelő és releváns az adatkezelési cél szempontjából, ugyanis önmagában abból a tényből, hogy egy munkavállaló lázas,még nem lehet egyértelműen arra következtetni, hogy ennek okozója az új típusú koronavírus fertőzés, míg az, hogy a munkatárs nem lázas nem jelenti, hogy esetlegesen nem kapta már el a fertőzést, így a testhőmérséklet mérése hamis biztonságérzetet adhat.

(naih.hu)



Kapcsolódó cikkek:


Vádat emeltek a két ember halálát okozó sofőr ellen
2020. május 25.

Vádat emelt a Szolnoki Járási Ügyészség azzal a sofőrrel szemben, aki két ember halálát okozta tavaly augusztusban Törökszentmiklósnál - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség hétfőn.

Közmunkára ítéltek két rémhírterjesztőt
2020. május 22.

Közérdekű munkára ítéltek két férfit Békéscsabán, akik valótlan tartalmú írást tettek közzé az egyik közösségi oldalon februárban a koronavírusról - tájékoztatta pénteken közleményben a Békés Megyei Főügyészség.

A kormány felszámolja a tranzitzónákat
2020. május 21.

Csak az ország határain kívül, külképviseleteken lehet menekültügyi kérelmet benyújtani - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.