Ügyészség: újabb gyanúsítottak a röszkei pénzügyőrök ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb tizenöt pénzügyőrt állítottak elő és hallgattak ki a bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytatott ügyben – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán.

A május végén, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben az ügyészség számos helyszínen tartott házkutatást, és akkor 33 pénzügyőrt gyanúsítottként hallgatott ki.

A nyomozás eddigi adatai szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóság állományába tartozó pénzügyőrök 2017 októbere és 2018 májusa között rendszeres haszonszerzésre törekedve jogtalan előnyként készpénzt fogadtak el az államhatárt átlépő külföldiektől.

A rendelkezésre álló adatok szerint a pénzügyőrök tevékenységüket összehangolva 4350 esetben követtek el korrupciós bűncselekményt.

Az ügyben 48 gyanúsított kihallgatása történt meg, a korábban meggyanúsított és letartóztatott pénzügyőrök közül 11-en jelenleg is őrizetben vannak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.