Ügyvédi segítség igénybevétele a kijárási korlátozás idején Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sürgős és bizalmi ügyekben továbbra is fel lehet keresni az ügyvédeket.

Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke a kijárási korlátozásról szóló 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés r) pontjának értelmezéséért fordult dr. Varga Judit igazságügyi, és dr. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterekhez.

Az ügyvédség jogi álláspontja szerint a hivatkozott pont szerinti felsorolás az ügyintézés tekintetében csak példálózó jellegű, azaz ennek megfelelően a lakóhely, tartózkodási hely, illetve magánlakás elhagyása a legszükségesebb esetekben – így különösen a büntetőeljárási cselekményeket megelőzően a terhelt és a szabadságkorlátozással járó kényszerintézkedés hatálya alatt nem álló terhelt és védő közötti kommunikáció, végintézkedés, a kiemelten bizalmi jellegű, ügyvédi ellenjegyzéshez kötött szerződések megkötése, a határidőhöz kötött jognyilatkozatok megtétele, valamint az r) pont hatálya alá tartozó más szerv előtt intézendő ügyek intézésében való ügyvédi közreműködésre vonatkozó ügyvédi meghatalmazás adása – az ügyvédi jogi szolgáltatás igénybe vétele céljából a rendelet alapján szintén lehetséges.

Ezen jogi álláspontot az egyesített miniszteri álláspontot tartalmazó levelében dr. Gulyás Gergely miniszter megerősítette.

(Budapesti Ügyvédi Kamara 592. számú hírlevele)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Digitális állampolgárság előregisztráció

Az Economx értesülései szerint egy, a napokban benyújtott törvénymódosítás már bevezetné a digitális állampolgárságunkra való előzetes regisztráció lehetőségét. Így egy mobiltelefon segítségével, vizuális kód felmutatásával képesek lennénk hitelt érdemlően igazolni személyazonosító adatainkat.

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.