Új kormányrendelet írja át az életünket: kijárási korlátozás jön szombattól Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szombattól csak alapos indokkal lehet kimenni az utcára, indokokból azonban nagyon is sokféle lehetséges. A vendéglátó üzletekbe csak annyi időre lehet bemenni, amíg az ételt elvitelre kiadják.

Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani, beleértve a tömegközlekedést is – olvasható a kormány frissen megjelent rendeletében, A kijárási korlátozásról című 71/2020. (III. 27.) Korm. rendeletben, a mely a Magyar Közlöny március 27-i 56. számában jelent meg..

Vendéglátó üzletben – az ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos. Kivételt képez az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása. Ezzel megszűnik a korábbi rendelkezés, amely a vendéglátó üzletek délután 3 órakor történő bezárását írta elő.

A lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására az e rendeletben meghatározott alapos indokkal kerülhet sor.

Alapos indoknak számít:

a), a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység, valamint
az ezek elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben (különösen
a műszaki cikket, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletben) történő vásárlás,
b) napközbeni kiscsoportos felügyelet okán a kiskorú gyermek kísérése,
c) az egészségügyi ellátás és szolgáltatás igénybevétele, beleértve a gyógyító tevékenységen túl a testi és a lelki
egészség megőrzése céljából nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat (különösen pszichoterápiás ellátás,
fizioterápiás kezelés, gyógytorna),
d) az egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés
e) a házasságkötés és a temetés szűk családi körben,
f) a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletben (a továbbiakban: élelmiszerüzlet) történő vásárlás,
g) a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi
árut és a higiéniai papírterméket árusító) üzletben (a továbbiakban együtt: drogéria) történő vásárlás,
h) az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletben történő vásárlás,
i) a mezőgazdasági üzletben történő vásárlás, ideértve műtrágyát értékesítő üzletet és vágóhidat,
j) a piacon, a helyi termelői piacon (a továbbiakban együtt: piac) történő vásárlás,
k) a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletben (a továbbiakban együtt: gyógyszertár)
történő vásárlás,
l) az üzemanyag-töltőállomás felkeresése,
m) a dohányboltban történő vásárlás,
n) a fodrász, a manikűrös szolgáltatások igénybevétele,
o) a szállítási, tisztítási és higiéniás szolgáltatások igénybevétele,
p) a gépjármű- és kerékpárszerviz, a mezőgazdasági és erdészeti gépek és berendezések javításával kapcsolatos
szolgáltatások igénybevétele,
q) a hulladékgazdálkodással összefüggő szolgáltatások igénybevétele,
r) a legszükségesebb esetben a személyes megjelenést igénylő ügyintézés, így hatósági, banki, pénzügyi,
biztosítási és postai szolgáltatások igénybevétele,
s) az állatok ellátása, háziállat közterületi sétáltatása, az állatorvosi rendelő és az állatkórház látogatása,
t) a szülői jogok és kötelezettségek,
u) a hitéleti tevékenység.

Alapos indoknak számít  továbbá a magáról gondoskodni nem tudó, vagy segítéségre szoruló személy (például kiskorú személy, idős személy és beteg személy) részére történő segítségnyújtás.

Az egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani.

Saját és családja érdekében a 65. életévét betöltött személy az élelmiszerüzletet, drogériát, piacot vagy
gyógyszertárat 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben látogathatja, s csak ők,  s az ott
foglalkoztatottak lehetnek jelen ebben az időszakban. Az előírás érvényesítése a helyiség üzemeltetőjének a felelőssége. A korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, a katonai rendészet és a rendvédelmi
feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti bármely szerv bevonásával. Szabálysértés esetén a pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege ötszázezer forint lehet.

A rendelet 2020. március 28. napján lép hatályba és  2020. április 11-én hatályát veszti.

A Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos által 2020. március 27-től elrendelt tiltó és korlátozó rendelkezések itt olvashatók.

Legyen mindig naprakész! Keresse a veszélyhelyzettel és a koronavírussal kapcsolatos legfrissebb joganyagokat a net.jogtar.hu oldalon és az uj.jogtar.hu oldalon.


Kapcsolódó cikkek

2020. március 25.

Veszélyhelyzet – a fizetési moratórium szabályai

A fizetési moratóriummal kapcsolatos részletszabályokat a 62/2020. (III. 24.) Korm. rendelet tartalmazza. A rendelet rögzíti, hogy az adós eredeti szerződési feltételeknek megfelelő teljesítése nem érinti a fizetési moratórium hatályát. Az eredeti szerződési feltételek szerinti teljesítést a szerződésnek a moratórium elrendelése előtt hatályos rendelkezései szerint kell jóváírni.