Ülj be a legizgalmasabb perekre!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Légy részese a bírósági eljárásoknak és nézd élőben a tárgyalásokat. Ismerd meg, hogy a megtanult elmélet hogyan működik a gyakorlatban, és tanulj, miközben a legizgalmasabb ügyek részletei tárulnak fel előtted.

1. Miskolc

Helyszín: Miskolci Törvényszék, Miskolc, Dózsa György utca 4., földszint 13-as tárgyalóterem

Időpont: 2019.09.23 8:00

Tárgy: Rablás bűntette

Az ügy lényege: Előkészítő ülést tart a Miskolci Járásbíróság annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, aki a vádirat szerint 2019. január 14-én az esti órákban, Miskolc belvárosában a kiskorú sértettet 10.000,- forint átadására szólította fel.

Amikor a sértett közölte, hogy nincs pénze, azzal fenyegette meg, hogy leszúrja, majd a kabátja zsebébe nyúlt. A sértett ettől megijedt és közölte a vádlottal, hogy bankkártya van nála.

Ezután egy közeli automatához sétáltak, ahol a sértett megmutatta egyenlegét, amiből kiderült, nincs elég pénze.

Ekkor a vádlott 1.000,- forint átadására szólította fel, amelynek a sértett eleget tett: a pénzt felvette az automatából és a vádlottnak átadta.

A cselekménynél mindvégig jelen volt a vádlott ismeretlen személyazonosságú társa, aki a pénzfelvétel ideje alatt a bejárat előtt őrt állt, majd a vádlottal együtt távozott.

A 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – az előkészítő ülésen ítélettel döntsön a vádlottak büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.

Érdeklődj a tárgyalásról: dr. Balogh Adrienn, sajtószóvivő, 06/46-815-385, 06/30-696-3810,
baloghadri@miskolcit.birosag.hu

2. Debrecen

Helyszín: Debreceni Törvényszék, Debrecen, Széchenyi utca 9., Díszterem

Időpont: 2019. szeptember 24. 9:00

Tárgy: Költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények

Az ügy lényege: Előkészítő ülést tart a Debreceni Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

Az ügyészség szerint a vádlott cége 2012. szeptember 17-én nyújtott be pályázatot egy hajdúszoboszlói szálloda-beruházásra az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez, mint közreműködő szervezethez. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a pályázatot több mint 880 millió forint vissza nem térítendő támogatásra érdemesnek
ítélte, ezért támogatási szerződést kötöttek 2013. február 20-án.

A beruházás elszámolható összköltsége 1.262.380.461 forint volt, melynek támogatási intenzitása 70%-ban, maximum 883 millió forintban került meghatározásra. A támogatás összege 85%-ban uniós, míg 15%-ban hazai forrás volt.

A vádlott előlegként 300 millió forintot igényelt, melyet három részletben folyósítottak részére, igénybevételét követően pedig bármikor megkezdhető az előleggel való elszámolás. A vádlott számára összesen 876.843.676 forintot fizettek ki, melyből a 300 millió forint az előleg összegét képezte – fogalmaz a vád.

A szálloda-beruházó kft. az elszámolható összköltség és a támogatás összeg különbözeteként 378 millió forint saját forrást jelöl meg, amellyel, mint önerővel kellett rendelkeznie a pályázat, majd a támogatási szerződés megkötéséhez.

Erről a vádlott 2013. február 4-én nyilatkozott, a projekt keretében becsatolt egy alapkezelő zrt. által kiadott igazolást, amely azt volt hivatott igazolni, hogy az önerő rendelkezésre áll. Az igazolás kiállítását követő négy nap múlva a teljes összeg kölcsön visszafizetés jogcímmel kivezetésre került, ezt követően a számlaegyenleg nulla volt, a vállalkozás beindításához szükséges és jogszabály szerint elvárt önerő nem állt rendelkezésre. A vádlott valótlan nyilatkozatával a támogató szervezetet tévedésbe ejtette, mivel enélkül a támogatás összegéhez, illetve az előleghez nem juthatott volna hozzá.

Az 58 éves vádlott az önerőt a projekt kivitelezésére vele szerződést kötő cég ügyvezetőjétől, illetve az érdekeltségi köréhez tartozó magánszemélyektől kapott kölcsönnel fedezte, amit csak részben tudott visszafizetni.

A vádirat szerint a nő érezte az ellehetetlenült helyzetet, a beruházás megvalósítása érdekében két cégtől és egy takarékszövetkezettől több száz millió forint hitelt vett fel, a hitelszerződések megkötésének napján az ingatlant jelzáloggal terhelték, amelyhez azonban a támogató, illetve a közreműködő szervezet nem adta a hozzájárulását, a vádlott azt nem is kérte, holott az ingatlan a projekt záró fenntartási jelentés elfogadásáig csak az irányító hatóság egyedi engedélyével lett volna megterhelhető, elidegeníthető.

A vádirati tényállás szerint a kft. nevében a vádlott 2016. január 18-án záró beszámolót nyújtott be, amely tartalmazta, hogy a projekt tárgyát képező szálloda kivitelezése 2015. november 30-án befejeződött, a műszaki átadás-átvétel megtörtént, a végszámlát kiállították, az épületre vonatkozó használatba vételi engedély kiadása folyamatban van. A vádlott ebben a záró nyilatkozatban valótlan tényt közölt, ugyanis a projekt nem készült el, a kivitelezés nem fejeződött be, ezzel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget megtévesztette, azt a látszatot keltette, hogy
jogszerűen használta fel az előlegként korábban felvett összeget.

A közreműködő szervezet 2016. április 19-én helyszíni ellenőrzést tartottak, amely során számos hiányosságot tártak fel és tapasztaltak. A rendkívüli szemle alapján szabálytalansági eljárás indult, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig elrendelte a támogatási szerződéstől történő elállást és a kifizetett több mint 880 millió forint támogatás
kamattal történő visszakövetelését.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Dobó Dénes, sajtószóvivő, 06/30-748-3847, Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta, sajtótitkár, 36/30-327-0464, sajto@debrecenit.birosag.hu, 36/52 526-728

3. Pécs

Helyszín: Pécsi Ítélőtábla, Pécs, Rákóczi út 34., földszint I-es tárgyalóterem

Időpont: 2019. szeptember 24. 9:30

Tárgy: kábítószer-kereskedelem bűntette

Az ügy lényege: A Kaposvári Törvényszék a következő tényállást állapította meg:

Az I. rendű vádlott, valamint élettársa a II. rendű vádlott és a II. rendű vádlott két fia, a III. és IV. rendű
vádlottak 2014-ben közösen elhatározták, hogy az I.rendű vádlott tulajdonát képező Somogy Megyei településen található családi házhoz tartozó kertben kendert termelnek, ebből kábítószert állítanak elő és azt értékesítik, majd
a vételárat egymás között felosztják.

A vádlottak Ausztriából kendernövény magot szereztek be, azokat elültették és 2015., 2016. és 2017. évben összesen 117 kendert termeltek. A Kábítószer hatóanyagú kendernövényeket szeptember-október hónapban leszüretelték, az I. rendű vádlott kiszárította, majd 50 g-os adagokban nejlonzacskóba csomagolta.

A kábítószert a III. és IV. rendű vádlottak ismerőseiknek értékesítették. A vádlottak kábítószer termesztéséből és
értékesítésből fejenként legalább 4,5 – 4,5 millió forint bevételre tettek szert.

A fenti tényállás alapján a vádlottak bűnösségét az elsőfokú bíróság kábítószerkereskedelem bűntettében állapította meg. Ezért az I. rendű vádlottat 7 év fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra, a II. rendű vádlottat 8 év fegyházra és 8
év közügyektől eltiltásra, a III. rendű vádlottat 7 év fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra, míg a IV. rendű vádlottat 7 év 6 hónap fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Valamennyi vádlott esetében megállapította, hogy cselekményüket társtettesként, bűnszervezetben követték el, ezért feltételes szabadságra sem bocsáthatók.
A törvényszék ítélete ellen a vádlottak és védőik részben enyhítésért, részben a cselekmény eltérő minősítésért jelentettek be fellebbezést.

Érdeklődj a tárgyalásról: Hornokné dr. Décsei Katalin, sajtótitkár, 06/30-631-5053, sajto@pitb.birosag.hu

4. Szeged

Szegedi Ítélőtábla, Szeged, Sóhordó utca 5., 11-es tárgyalóterem

Időpont: 2019. szeptember 26. 09:00

Tárgy: halált okozó testi sértés

Az ügy lényege: Halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2019. február 11-én vádlottat, ezért őt 6 év 6 hónap börtönre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A döntést az ügyész tudomásul vette míg a vádlott és védője a kiszabott büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott több mint t íz éve ismerkedett meg munkatársával sértettel barátok lettek, egymással szoros kapcsolatot tartottak fenn A vádlott élettársával és közös gyermekeikkel 2003-tól az asszony édesanyjánál lakott Ásotthalmon egy tanyában. Azonban a férfinak az italozó, agresszív és a hozzátartozóit bántalmazó életmódja miatt 2017 februárjában el kellett mennie ebből az ingatlanból.
A vádlottat ekkor a sértett fogadta be a tanyájába azzal a feltétellel hogy ha van pénze akkor a külön szobában lakó
befogadott albérleti díjat fizet ha nincs a lakhatás fejében a tanyát tartja rendben.

A vádlott és a sértett minden nap munka után nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott ilyenkor lerészegedtek közöttük rendszeres volt a vita és a veszekedés. A viták leggyakoribb oka az volt hogy az agresszív kötekedő vádlott nem járult hozzá a közös költségekhez.

2018. május 31-én a vádlott feldarabolt tujafákhoz jutott amit, traktorral a sértett tanyájába szállítottak. Ezen az estén azon veszett össze a vádlott és a s értett mert a házigazdát bántotta, hogy a vádlott az ő engedélye nélkül vitetett fát a tanyájára.

Később megbékéltek, együtt italoztak, majd a vádlott lefeküdt, de nem tudott elaludni, ezért úgy döntött hogy tovább iszik , és ehhez felkelti a sértettet is. Átment a másik szobába a szállásadóját kezénél, lábánál rángatva ébresztette fel de az megpróbált visszafeküdni, hogy tovább aludjon. Ezen a vádlott felidegesítette magát, a sértett ágya melletti polcról levett egy pezsgősüveget, és azzal többször az ágyon ülő férfi fejére sújtott.
Ezután a vádlott a sértett testét a bejárati ajtóig vonszolta majd, otthagyta, és lefeküdt. A bántalmazott férfi pár órával később meghalt.

Amikor a vádlott felébredt ott látta a sértett mozdulatlan testét, ahol hagyta majd elment dolgozni.
A házigazda halálát koponyatörés és a kemény agyburok feletti vérzés okozta ami légzési-, keringési elégtelenséghez vezetett.

A sértett élete a sérülés okozása után haladéktalanul hívott orvosi segítség esetén műtéti beavatkozással megmenthető lett volna.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Bátyi Zoltán, sajtótitkár, 06/30-337-3653, batyiz@szegeditb.birosag.hu

5. Budapest

Helyszín: Fővárosi Törvényszék, Budapest, Markó utca 25., II. emelet 93-as tárgyalóterem

Időpont: 2019. szeptember 27. 8:30

Tárgy: halált okozó testi sértés bűntette

Az ügy lényege: A vádirat szerint a vádlott 2017 februárjában élettársi kapcsolatban élt egy nővel, akinek volt egy 2015 decemberében született kisfia.

A vádlott a gyermek fegyelmezése során gyakran testi fenyítést is alkalmazott, amely következtében a sértett fizikai sérülést nem szenvedett.

2018. január 23-án amikor a gyermek anyja elment otthonról, a sértettre a vádlott vigyázott. Ezidő alatt a vádlott eddig ismeretlen okból egy kerek felszínű, nem nagy átmérőjű keskeny eszközzel a közepest meg nem
haladó erővel a szeméremtájékán bántalmazta a sértettet. A gyermek ennek hatására 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.

Másnap – miután az édesanya elment dolgozni – a sértett és a vádlott kettesben maradtak, amely során mindeddig nem tisztázott okból a vádlott testszerte bántalmazta a gyermeket, megragadta, majd megrázta
őt. A sértett a bántalmazás következtében a klinikai halál állapotába került.

Ezt észlelve a vádlott segítséget kért az éppen hazaérkező ismerősétől, aki értesítette a mentőket. Eközben a vádlott megkezdte a gyermek újraélesztését. A kiérkező mentőknek sikerült újraéleszteniük a gyereket, azonban az általa elszenvedett koponyasérülések az agyállományában olyan visszafordíthatatlan károsodást okoztak, hogy 3 nap
múlva a kórházban megállapították a gyermek halálát.

Az ügyészség a vádlottat halált okozó testi sértés bűntettével vádolja.

Érdeklődj a tárgyalásról: Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály, 06/1-354-6729, sajto@fovarosit.birosag.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Fűszerezett érvelési bajnokság – Rekordok a 9. Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyen

Kozma Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ötödéves joghallgatója nyerte a kilencedik alkalommal megrendezett, idén több rekorddal is szolgáló Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyt, ami e nehéz jogászi műfaj kiváló művelőjének, a 2013-ban fiatalon elhunyt ügyvédnek állít emléket. A rangos megmérettetésre története során először nem csak az összes hazai jogi karról – ráadásul rekordszámban – jöttek nevezések, hanem a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről is érkezett pályázat.

2024. március 27.

A mesterséges intelligencia által generált tartalmak vízjelezése: megoldás vagy látszatmegoldás?

A generatív mesterséges intelligencia (generative artificial intelligence – GAI) felemelkedése elkerülhetetlenül maga után vonja a használatával létrehozott félrevezető tartalmak terjedését is. Nagyrészt az erre való reagálásként egyre inkább a közbeszéd tárgyává válik a mesterségesen generált tartalmak (szövegek, videók, hanganyagok) explicit jelölésének problémája. A készülőben lévő szabályozások kapcsán komoly kérdés azok betartatása, nem beszélve a technológia rosszindulatú felhasználása során keletkező tartalmak azonosíthatóságáról.