Ülj be a legizgalmasabb perekre!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Légy részese a bírósági eljárásoknak és nézd élőben a tárgyalásokat. Ismerd meg, hogy a megtanult elmélet hogyan működik a gyakorlatban, és tanulj, miközben a legizgalmasabb ügyek részletei tárulnak fel előtted.

1. Miskolc

Helyszín: Miskolci Járásbíróság, Miskolc, Dózsa György út 4., földszint 18-as tárgyalóterem

Időpont: 2019. február 18. 8:00

Tárgy: fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette 

Tárgyalást tart a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a vádirat szerint 2017 novemberében Miskolcon az 1. számú posta előtti
járdaszakaszon gépkocsijával szabálytalanul megállt, hogy ott felvegye barátját és együtt induljanak tovább. Ezt észrevették a közelben lévő önkormányzati rendészek, köztük az egyik sértett.

Intézkedni kezdtek a vádlottal szemben, de már az adatrögzítés során ellenállásba ütköztek: a vádlott kiszállt autójából, trágár kifejezéssel illette őket és a korábban átadott iratait megpróbálta visszavenni a sértett kezéből.

A vádlott ezt követően a rendészek figyelmeztetése ellenére el akarta hagynia helyszínt. Hogy ezt megakadályozzák, megfogták felkarját és testi kényszert alkalmaztak vele szemben. A vádlott ekkor azt mondta a sértettnek, hogy „lelőlek” és nadrágja jobb zsebéből kivette engedéllyel tartott gázfegyverét és azt
csípőmagasságban a sértett felé emelte.

Amikor a sértett a vádlott felé indult, ekkor a vádlott eltette a fegyvert, közben a rendészek a földre vitték. A vádlott
ismét megpróbált fegyvere után nyúlni, de azt elvették tőle. A vádlott
ellenszegülése ellenére megbilincselték és értesítették a rendőrséget.
A tárgyaláson a bizonyítási eljárás folytatódik.

Érdeklődj a tárgyalásról: dr. Balogh Adrienn, sajtószóvivő, 06/30-696-3810, baloghadri@miskolcit.birosag.hu

2. Szeged

Helyszín: Szegedi Járásbíróság, Szeged, Széchenyi tér 4., 16-os tárgyalóterem

Időpont: 2019. február 18. 8:15

Tárgy: Rablás bűntette

Az ügy lényege: A vádirat szerint a két férfi 2019. február 06. napján 18 óra 15 perc körüli időben megjelent egy szegedi dohányboltnál, ahová az I. rendű vádlott
jogtalan eltulajdonítási szándékkal bement.

Az I. rendű vádlott az üzletben az eladótól mintegy 1 méterre állt meg, a ruházatából elővett egy bárdot és egy kést, majd az eladót angolul a bevétel átadására szólította fel miközben bárddal és késsel hadonászott. A fentiek során egy, az üzletbe belépő vásárló megzavarta az I. rendű vádlottat, aki a bárdot és kést elrakta, majd távozott.

A II. r. vádlott társa szándékáról tudva az üzlet előtt az utcán várakozott, társának a bűncselekmény elkövetéséhez figyeléssel segítséget nyújtott.

A bíróság az ügyben az első tárgyalást tartja.

Érdeklődj a tárgyalásról: Juhászné dr. Prágai Erika, sajtószóvivő, 06/30-4756-007, sajto_csongrad@szegedit.birosag.hu

3. Budapest

Helyszín: Pesti Központi Kerületi Bíróság, Budapest, Markó utca 25., földszint 7-es tárgyalóterem

Időpont: 2019. február 18. 10:00

Tárgy: halálos közúti baleset gondatlan okozása és egyéb bűncselekmények

Az ügy lényege: A vádirat szerint 2015 júniusában az I. és II. rendű vádlottak a Rákóczi út felől a Károly körúton haladtak egy német rendszámú BMW típusú gépkocsival. Menet közben megelőzték a versenykerékpárjával közlekedő sértettet úgy, hogy az autó majdnem elsodorta a kerékpárost. A sértett hogy jelezze a
veszélyt, bal tenyerével rácsapott a BMW jobb oldalára. Ettől kár nem keletkezett az autóban, de mind az I. rendű vádlott, mind pedig utasa, a II. rendű vádlott észlelték az ütést. Az I. rendű vádlott dühében a sértett elé autójával bevágva, őt fékezésre kényszerítette. Ezt követően az I. és II. rendű vádlottak a sértettet szitkozódva testszerte bántalmazták, tarkóját és arcát megütötték, lábát megrúgták.
Az ügyészség az I. és II. rendű vádlottakat garázdasággal és könnyű testi sértéssel vádolja.

A második vádpont szerint 2017 májusában az I. rendű vádlott a megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó sebességgel közlekedett a Budapest XIII. kerületi Dózsa György út belső sávjában a Kassák Lajos utcai kereszteződés felé azzal a szándékkal, hogy ott elsőbbségi helyzetben egyenesen haladjon tovább a Hősök tere irányába. A kereszteződésnél a Vágány utca felől érkező III. rendű vádlott a forgalomirányító lámpa zöld jelzését követően a Dózsa György útról kívánt bekanyarodni balra a Kassák Lajos utcába úgy, hogy lendületes gyorsítással a kanyar szabályos ívét levágva mielőbb be tudja fejezni a manővert, így nem akadályozta volna a szemközti sávokban egyenesen továbbhaladni kívánó járművek forgalmát. A III. rendű vádlott a kanyarodás megkezdése előtt nem észlelte az I. rendű vádlott által vezetett jármű gyors közeledését, folytatta a kanyarodást, így az I. rendű vádlott Mercedes típusú gépjárművével – fékezése ellenére – kb.
125-130 km/h sebességgel nekiütközött a balra kb. 33-35 km/h sebességgel kanyarodó személygépkocsinak. Az ütközés következtében mindkét jármű felborult és felsodródott a járdára, az I. rendű vádlott haladási iránya szerinti jobb oldali trolibusz megállóba, ahol három gyalogost ütöttek el.

A baleset következtében a III. rendű vádlott által vezetett jármű két utasa életét vesztette, a III. rendű vádlott életveszélyesen megsérült. Az I. rendű vádlott, valamint az elgázolt gyalogosok könnyű sérüléseket szenvedtek. Az ügyészség az I. és III. rendű vádlottakat halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja.

A bizonyítási eljárás várhatóan szakértő meghallgatásával és iratismertetéssel folytatódik, valamint perbeszédek is várhatók.

Érdeklődj a tárgyalásról: Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály, 06/1-354-6729, sajto@fovarosit.birosag.hu

4. Budapest

Helyszín: Budapest Környéki Törvényszék, Budapest, Thököly út 97-101., V. emelet 521-es tárgyalóterem

Időpont:2019. február 19. 8:30

Tárgy: aljas célból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények

Az ügy lényege: N. Á. vádlott és ifj. N. L. sértett unokatestvérek. Közöttük a kapcsolat 2017 februárjában megromlott, mivel a sértett elszerette a vádlott élettársát. Ettől kezdődően a vádlott telefonon és internetes úton gyakran megfenyegette a sértettet. A sértett 2017. szeptember 8-án dél körül Gödöllőn személygépkocsival személyes ügyeket intézett. Ugyanebben az időszakban a vádlott, valamint két családtagja szintén személygépkocsival közlekedett Gödöllő belterületén.

Amikor a vádlott észlelte a sértettet, az általa vezetett személygépkocsival üldözőbe vette. Az üldözés során mindkét jármű 90-100 km/h sebességgel haladt Gödöllő belterületén. Amikor a vádlott utolérte a sértett autóját, annak hátsó részével ütközött. A sértett járműve az ütközést követően megperdült, az út melletti vízelvezető árokba fordult, és a tetejére állt. Az ütközés következtében a sértett az ülésből oldalirányba kiesett, a feje nagy, a felsőtestének jobb oldala közepes erővel a járműszekrénynek csapódott, és az eszméletét elvesztette.

Egy a helyszín közelében közlekedő személy észlelte a balesetet és értesítette a mentőket és a rendőrséget. A sértettet a helyszínre érkező mentők közvetlen életveszélyes állapotban szállították a budapesti Honvéd Kórházba, ahol életmentő műtétet végeztek el rajta. Az ütközést követően a vádlott továbbhajtott, nem győződött meg arról, hogy a sértett megsérült-e, a sértett számára nem nyújtott segítséget, a mentőket, illetve más hatóságot nem értesítette. Később az általa vezetett autó rendszámát leszerelték, majd a vádlott ismeretlen helyre távozott. A vádlottal szemben a nyomozó hatóság elfogatóparancsot bocsátott ki.

Érdeklődj a tárgyalásról: Gyimesi Kinga, 06/70-371-1410, gyimesik@budapestkornyekit.birosag.hu

5. Debrecen

Helyszín: Debreceni Ítélőtábla, Debrecen, Széchenyi utca 24., 2-es tárgyalóterem

Időpont: 2019. február 19. 9:00

Tárgy: vesztegetés bűntette

Az ügy lényege: Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2019 októberében a vádlottat vesztegetés bűntette miatt 1 év börtönbüntetésre ítélte, melynek
végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2018 márciusában a vádlott az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökeként arra kérte a rendezvényszervezéssel foglalkozó tanút, hogy a vállalkozása nevében állítson ki egy 3,5 millió forintról szóló számlát az ORÖ, mint megrendelő részére rendezvényszervezésről, azonban a rendezvényt nem tartják meg. A számlán szereplő összegből a tanú megtarthat 600.000.-Ft-ot, a többi pénzt pedig vissza kell adnia a vádlott részére. A tanú az ajánlatot nem fogadta el.

A beszélgetésükről a vádlott tudtán kívül hangfelvételt készített.

Érdeklődj a tárgyalásról: Fórizs Ildikó, sajtószóvivő, 06/30-994-3339, ForizsI@birosag.hu

6. Pécs

Helyszín: Pécsi Járásbíróság, Pécs, Széchenyi tér 14., 20/I-es tárgyalóterem

Időpont: 2019. február 19. 9:00

Tárgy: közösség tagja elleni erőszak bűntette

A vádirat szerint röviden: Az I. és a II. rendű vádlottak 2018. augusztus 14-én az éjszakai órákban, egy nyolc fős társaságban tartózkodtak egy pécsi üzletház déli bejáratánál található területen, nem messze a helyközi buszmegállótól. Öltözékükben és hajviseletükben is megnyilvánult, hogy rasszista fiatalok.

Ezen a napon egy jemeni állampolgárságú, Pécsen tanuló sértett a barátját várta a buszmegállóban, aki autóbusszal érkezett oda és szintén jemeni állampolgárságú fiú.

A két sértett az autóbusz pályaudvarról egy helyi-járatú autóbusz megállójába indult, miközben arab nyelven beszélgettek egymással.  Eközben a közelben tartózkodó fiatalok a sértettek beszélgetése hallatán odaszóltak nekik: „Migránsok, húzzatok haza, takarodjatok!” „Magyarországon magyarul beszéljetek!”

Az egyik sértett a vádlottak és társaságuk felé fordult és visszaszólt a vádlottaknak, hogy „Máshogy is lehet!”, majd mindketten tovább haladtak.

A vádlottak ekkor tovább szidalmazták a sértetteket, majd az ittas állapotban lévő II. rendű és az I. rendű vádlott a sértettek után futottak. Az elsőrendű vádlott a visszaszólás miatt egyikük felsőruházatát megfogta, rángatni kezdte, majd két kézzel meglökte, mire a sértett elesett. Ez alatt a II. rendű vádlott mindvégig e sértett mellett állt és őt a vádlott-társával együtt folyamatosan szidalmazta. Miután a sértettnek sikerült felállnia, a helyszínt futva elhagyta egy közeli parkoló felé.

Ekkor a két vádlott a másik sértett felé fordult. A II. rendű vádlott a pólójánál megfogta és meglökte, majd az elsőrendű vádlottal együtt, a lábukon lévő, acélbetétes bakanccsal bántalmazták úgy, hogy e sértettet – mialatt a II. rendű vádlott a pólójánál fogva még mindig tartotta – az elsőrendű vádlott egyszer a bal térdén, míg a másodrendű vádlott a bal csípőjén megrúgta, közben őt is hangosan szidalmazták. Ezután meglökték, amitől a sértett szemüvege a földre repült. Miután a sértettnek sikerült felvennie a szemüveget a földről, a társa után szaladt, és utolérve őt, kicsit távolabbról értesítették a rendőrséget. A sértettek által adott személyleírás alapján a helyszínen elfogták a vádlottakat.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Barkaszi Attila, sajtószóvivő, 06/30-990-4247, barkaszia@pecsit.birosag.hu

7. Győr

Helyszín: Győri Ítélőtábla, Győr, Domb utca 1. földszint I-es tárgyalóterem

Időpont: 2020. február 20. 9:00

Tárgy: emberölés előkészületének bűntette

Az ügy lényege: A vádlott (1999) tanulmányai befejezését követően is a szülei házában maradt, megállapodott velük, hogy havi 30.000,- forinttal hozzájárul a háztartás költségeihez, és további 30.000,- forintot fizet saját lakástakarékossági számlájára. A vádlott rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, ezért fizetési kötelezettségének nem tudott eleget tenni, szolgáltatók és magánszemélyek felé is több százezer forintos tartozása volt, ezzel párhuzamosan szüleivel a viszonya folyamatosan megromlott.

A vádlott 2017. év során arra kérte ismerősét, hogy szerezzen neki mérget, mert a szüleit meg szeretné ölni, mivel folyamatosan vitáznak vele, piszkálják őt. Az ismerőse a vádlott kérését elutasította.

2019. január 12-én a vádlott ismerőse kíséretében B.B.-hez ment, ahol a vádlott megtudta, hogy B.B. élettársa albán származású, és arról érdeklődött, ismer-e olyan embert, akinek van eladó fegyvere vagy aki ölne pénzért. B.B. közölte vele, hogy ez kizárt.

Ugyanezen a napon a vádlott felhívta C.C. ismerősét, megkérdezte tőle, hogy „nem érdekli-e két ember meggyilkolása”, melyre C.C. rögtön közölte, hogy nem, azonban a vádlott kérte őt, ha tud erre vállalkozó személyt, azonnal jelezze neki.

2019. január 14-én a vádlott személyesen is felkereste C.C.-t, akit megkért arra, hogy ölje meg szüleit, de C.C. ismét elutasította. 2019. január 16-án a vádlott megkérdezte C.C.-t, hogy nem gondolta-e meg magát. C.C. ismét elutasította. Elmondta, hogy tudja, szülei hol tartják a pénzt, és a bankkártyájuk PIN
kódját is ismeri. Ő a gyilkosságért azonnal fizetne 1 millió forintot.

Ugyanezen a napon a vádlott szórakozni ment, ahol megismerkedett D.D.-vel, akitől szintén megkérdezte, hogy a „szüleit nem tudná-e eltenni láb alól”. D.D. ezt viccnek gondolta, ezért azt válaszolta, hogy fejenként 1-1 millió forintért ez lehetséges. A vádlott ezt elfogadta, jelezte, hogy a 2 millió forintot kifizeti. D.D. ezt elmesélte ismerőseinek, akik úgy ítélték meg, hogy a vádlott a szülei megölését komolyan gondolja, ezért elhatározták, hogy erről bizonyítékot szereznek, és figyelmeztetik a szülőket. C.C. és D.D. egymástól függetlenül szöveges üzenetváltást kezdeményeztek a vádlottal, melyre a vádlott telefonon, hangüzenetben és írásos üzenetben is megerősítette a szülei megölésére irányuló felhívást és annak részleteit.

Az így megszerzett bizonyítékokkal január 17-én felkeresték a szülőket, majd a hatóságot, akik a vádlottat eljárás alá vonták, így a vádlott cselekményét megakadályozták, az előkészületi szakban rekedt.

A fenti tényállás alapján a Székesfehérvári Törvényszék a vádlottat 2 rendbeli emberölés előkészületének bűntettében ítélte bűnösnek, ezért 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a büntetés kétharmad részének kitöltését követő nap.

Az ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan jelentős enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

A tárgyaláson ítélethirdetés várható.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Ferenczy Tamás, sajtószóvivő, 06/30-481-7354, ferenczyt@gyoritb.birosag.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Fűszerezett érvelési bajnokság – Rekordok a 9. Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyen

Kozma Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ötödéves joghallgatója nyerte a kilencedik alkalommal megrendezett, idén több rekorddal is szolgáló Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyt, ami e nehéz jogászi műfaj kiváló művelőjének, a 2013-ban fiatalon elhunyt ügyvédnek állít emléket. A rangos megmérettetésre története során először nem csak az összes hazai jogi karról – ráadásul rekordszámban – jöttek nevezések, hanem a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről is érkezett pályázat.

2024. március 27.

A mesterséges intelligencia által generált tartalmak vízjelezése: megoldás vagy látszatmegoldás?

A generatív mesterséges intelligencia (generative artificial intelligence – GAI) felemelkedése elkerülhetetlenül maga után vonja a használatával létrehozott félrevezető tartalmak terjedését is. Nagyrészt az erre való reagálásként egyre inkább a közbeszéd tárgyává válik a mesterségesen generált tartalmak (szövegek, videók, hanganyagok) explicit jelölésének problémája. A készülőben lévő szabályozások kapcsán komoly kérdés azok betartatása, nem beszélve a technológia rosszindulatú felhasználása során keletkező tartalmak azonosíthatóságáról.