Ülj be a legizgalmasabb perekre!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Légy részese a bírósági eljárásoknak és nézd élőben a tárgyalásokat. Ismerd meg, hogy a megtanult elmélet hogyan működik a gyakorlatban, és tanulj, miközben a legizgalmasabb ügyek részletei tárulnak fel előtted.

1. Győr

Helyszín: Győri Törvényszék, Győr Szent István út 6., földszint 16-os tárgyalóterem

Időpont: 2020. március 9. 08:30

Tárgy: emberölés bűntettének kísérlete

Az ügy lényege: A vádlott és a sértett testvérek, akik 2012. év óta a vádlott agresszív, kötözködő természete miatt haragos viszonyban vannak.

A vádlott több évi németországi tartózkodás után 2016-ban hazaköltözött oda, ahol a szomszédban a sértett építkezett. A vádlott 2018. októberében az esti órákban időben – a sértett tudta nélkül – átment a sértett kertjének hátsó részében felhalmozott bálákhoz és arra felmászva, az azt védő takaró ponyvát igyekezett arról lerángatni, mikor is a sértett hazaért és őt számon kérte.

A vádlott szidalmazni kezdte a sértettet és elküldte onnan, majd ezzel egy időben a ponyva lesúlyozására szolgáló 2 m hosszú és 10 cm átmérőjű fakarók közül egyet felkapva, a bála mellett álló sértett feje irányába ütött, őt a jobb füle alatt, a nyakán, az áll irányában találta el, mely ütéstől a sértett megszédült. Ekkor
a vádlott az övéből előkapta 17 cm pengehosszúságú vadásztőrét, a báláról leugrott és a sértett nyakára célozva, kis-közepes erővel, felülről-lefelé irányozva megszúrta. A sértett védekezésül bal karját feje elé kapta így a szúrás alkarját érte, a kés az alkar teljes izomzatát és az artériákat is átvágva a karja túloldalán jött ki. A vádlott a helyszínről elszaladt.

Az erős vérzés miatt a sértett fia értesítette a rendőrséget és mentőt hívott, a sértetten a kórházba szállítást követően sürgősségi műtétet hajtottak végre.
Az eljárás bizonyítással folytatódik.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Havasiné dr. Kulcsár Petra, sajtószóvivő, 06/30/291-8725, KulcsarP@gyorit.birosag.hu

2. Pécs

Helyszín: Pécsi Járásbíróság, Pécs, Széchenyi tér 14., földszint 19-es tárgyalóterem

Időpont: 2020. március 9. 10:00

Tárgy: embercsempészés bűntette és más bűncselekmények

A vádirat szerint röviden: A vádlott férfiak – korábban elítélt öt társukkal együtt – haszonszerzésre törekedve, bűnszervezet tagjaként – úgy, hogy
egyes cselekmények közös megvalósításában a II. rendű és III. rendű vádlottak is részt vettek – pontosan meg nem határozható számú, harmadik országbeli, Magyarország területén a jogszabályi rendelkezések megszegésével tartózkodó és az országot a szabályok megszegésével elhagyni szándékozó személyeknek nyújtott segítséget, személyenként 150-500 euró fejében, 2017. nyarától 2017. szeptember 23. napjáig úgy, hogy őket közvetlenül az ország déli határaitól az északnyugati határhoz, esetenként más nyugati országba fuvarozta, egy pakisztáni illetőségű férfi megbízásából.

A Pécsi Járásbíróság a vádlottak öt társával szemben az eljárást korábban, jogerősen befejezte, míg a többi vádlott tekintetében az eljárást elkülönítette.
A bíróság e három vádlott vonatkozásában előkészítő ülést tart.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Barkaszi Attila, sajtószóvivő, 06/30-990-4247, barkaszia@pecsit.birosag.hu

3. Miskolc

Helyszín: Miskolci Törvényszék, Miskolc, Dózsa György út 4.,  I. emelet 118-as tárgyalóterem

Időpont: 2020. március 10. 8:30

Tárgy: emberkereskedelem bűntette

Az ügy lényege: Tárgyalást tart a törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik a vád szerint (gyermekvédelmi intézetben nevelkedő) kiskorú lányokat utaztattak Szlovákiába, hogy ott prostitúciós tevékenységet folytassanak, majd az abból származó pénzt elvették tőlük és saját megélhetésükre fordították.

A sértettek ellenállását alkalmanként testi fenyítéssel törték meg, illetve „herbálos” cigarettát adtak nekik, hogy bódult állapotba kerüljenek. Az I. és az V. rendű vádlott – a cselekményről tudva – a sértettek szállításában működött közre.

Érdeklődj a tárgyalásról: dr. Horváth Dóra, sajtószóvivő, 06/70/361-2778, horvathdora2@miskolcit.birosag.hu

4. Budapest

Helyszín: Budapest Környéki Törvényszék, Budapest, Thököly út 97-101, földszint 21-es tárgyalóterem

Időpont: 2020. március 11. 08:30

Tárgy: életveszélyt okozó testi sértés bűntette

Ami a tényállást illeti, a vádlott és a sértett testvérek. Harmadik testvérükkel egy sződligeti lakásban laktak. A vádlott állandó jövedelemmel nem rendelkezett, testvérei rokkantnyugdíjasok. A testvérek között gyakoriak voltak a veszekedések, amelyek olykor tettlegességig fajultak.

2019. március 30-án délután fél 5 körül a vádlott és a sértett egy doboz gyufa miatt összevesztek a lakrészükben, ezért kiabáltak egymással, majd mindketten az udvarra mentek, ahol folytatták a szóváltást, majd kölcsönösen lökdösték egymást. A vita során a sértett felkapott egy korhadt szerszámnyelet és azzal megütötte a vádlottat, aki az ütéstől elesett. Ezt követően még pár szót váltottak, majd a sértett elindult befelé a lakásba, ekkor a vádlott felállt és magához vett egy alumíniumból készül járóbotot és annak hajlított részével megütötte a sértettet, aki saját lakrészébe menekült, majd értesítette a mentőt és a rendőrséget.

A bíróság előkészítő ülést tart az ügyben.

Érdeklődj a tárgyalásról: Gyimesi Kinga, 06/70-371-1410, gyimesik@budapestkornyekit.birosag.hu

5. Debrecen

Helyszín: Debreceni Törvényszék, Debrecen, Széchenyi utca 9., I. emelet 123-as tárgyalóterem

Időpont: 2020. március 11. 08:30

Tárgy: Emberölés bűntette és más bűncselekmények 

Az ügy lényege: Előkészítő ülést tart a Debreceni Törvényszék annak a hét fiatalkorú vádlottnak az ügyében, akikkel szemben előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.

Ami a tényállást illeti, a fiatalok egy idős férfit vascsővel és fakaróval vertek agyon Hajdúhadházon azért, hogy készpénzhez, cigarettához és édességhez jussanak.
A vádirat szerint Hajdúhadházon köztudomású volt, hogy az idős férfi otthonában nagyobb mennyiségű élelmiszert, édességet és cigarettát tart, amit egy minimális haszonnal tovább értékesített a helyieknek reggel, illetve késő este.

A fiatalok is rendszeresen jártak a sértetthez, akitől vásároltak és tudták, hogy készpénzt is tart otthon. Az első- és másodrendű vádlott 2019. május elején megbeszélték, hogy kicsalják a férfit, majd leütik őt és bemennek a házba, ahonnan csokoládét és pénzt akartak eltulajdonítani. A sértett feleségét nem akarták bántani, mert mozgáskorlátozott.

A két fiú 2019. május 8-án 17 óra körül elindult a sértetthez, ahová teleszkópos vasrudat, maszkot és kesztyűket is vittek magukkal. Az eszközeiket elrejtették, majd elmentek a játszótérre és várták, hogy besötétedjen. Este 8 óra körül megbeszélték, hogy egyikük vásárlási szándékkal becsengetett, társa pedig ezalatt az idő alatt beugrik a kerítésen az udvarra. Az idős a csengetésre kiment a kapuhoz, a ház oldalánál megbújó fiú várt, majd amikor a sértettet meglátta, őt egy vasrúddal fejbe vágta. Az idős férfi megtántorodott az ütéstől, de volt annyi lélekjelenléte, hogy védekezni tudjon és magához akart venni egy közelben lévő fakarót.

Ekkor a két kamasz megijedt és elszaladt a helyszínről. Hazafelé megbeszélték, hogy mivel üres kézzel távoztak, ezért később megpróbálják újra, de többen kell menni. A sértett – mivel nem tűnt el semmi – a történtekről nem tett feljelentést a rendőrségen és a családnak sem szóltak.

Pár nap múlva a két fiú további öt társukat szervezték be azért, hogy újra rátámadjanak az idős férfire. A feladatokat felosztották egymás között és megállapodtak abban, hogy a két lány, illetve további két fiú a ház környékén fog figyelni, míg egy társuk közvetlenül a férfi háza előtt fog várakozni, az ingatlanba pedig három fiatalkorú fiú fog beosonni.

A hét vádlott 2019. május 13-án a játszótéren várta a sötétedést, majd megjelentek az idős férfi házánál. Három fiú átugrott a kerítésen, ekkor a kutyák ugatására sértett kijött, és elindult a kapu irányába. Az udvaron tartózkodó vádlottak a náluk lévő fakaróval és vascsővel őt többször fejbe ütötték, mire a sértett összeesett. A földön fekvő férfit tovább ütötték, illetve testszerte nagy erővel megrúgták. A bántalmazást követően az egyik kamasz kiszaladt az utcára, míg két társa bement a házba, ahol az idős férfi mozgáskorlátozott feleségétől készpénzt követeltek.

A megrémült asszony elárulta, hol tartják a pénzüket, ahonnan a vádlottak ötezer forintot, majd további kutatás után más helyekről még hatezer forintot
tulajdonítottak el. Két dobozba ezután csokoládét, chipset, cigarettát, cukorkát és energiaitalt pakoltak, majd távoztak a házból. A vádlottak egy közelben lévő lakatlan házban találkoztak, ott felosztották egymás között a lopott édességet és cigarettát.

A három fiatalkorú fiú bántalmazása következtében az idős férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Dobó Dénes sajtószóvivő, 06/30-748-3847, Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, 06/30-327-0464
sajto@debrecenit.birosag.hu

6. Budapest

Helyszín: Fővárosi Törvényszék, Budapest, Markó utca 27., II. emelet 93-as tárgyalóterem

Időpont: 2020. március 12. 8:30

Tárgy: emberölés bűntette

Az ügy lényege: A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a vádlott 2013. szeptember 25-én Soroksáron megtámadta a szokásos esti futóedzését végző sértettet. Egy füves-bokros területen a vádlott a nőt, megerőszakolta, majd elhatározta, hogy a lelepleződés elkerülése miatt megöli őt. A vádlott a nála lévő kötéllel megfojtotta a sértettet, akinek mobiltelefonját és ruházatát magához vette, majd távozott a helyszínről.

Az ügyészség a vádlottat aljas indokból elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kifosztás bűntettével vádolja.

A bizonyítási eljárás várhatóan a vádlott és tanúk meghallgatásával folytatódik.

Érdeklődj a tárgyalásról: Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály, 06/1-354-6729, sajto@fovarosit.birosag.hu

7. Szeged

Helyszín: Szegedi Járásbíróság, Szeged Széchenyi tér 4., 18-as tárgyalóterem

Időpont: 2020. március 12. 8:30

Tárgy: Bűnszervezetben elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények

Az ügy lényege: A vádirat lényege szerint a bűnszervezet 2016. áprilisa és 2017. májusa közötti időszakban bizonyos autótípusokra koncentrálva tulajdonított el 26 autót. A bűnszervezet tevékenységét egy szerb férfi koordinálta, de egyben maga végezte az egyes autók eltulajdonítását is.

Iránymutatásai szerint a bűnszervezet többi résztvevője az autók ellopását követően lebonyolította azok Magyarországra szállítását, szerbiai eladását, valamint az egyedi azonosító jelek meghamisítását. Az Ausztriából, Olaszországból, Németországból ellopott gépkocsikat Szegedre szállították, ahol a szervezet irányítójának útmutatásai alapján garázsokat béreltek, ahol az autókat pihentették, illetőleg az Európai Unió területéről történő kivitel és értékesítés érdekében egyedi azonosító jeleiket meghamisították.

A bűnszervezet közel 240 millió forint értékben tulajdonított el autókat, amelyből mintegy 30 millió forint térült meg 7 autó lefoglalásával és a sértettek részére történő kiadásával.

A bűnszervezet által eltulajdonított autók közül a legdrágább több mint 33 millió, míg a legolcsóbb 2,2 millió forint értéket képviselt.

A bíróság az ügyben előkészítő ülést tart, valamint 2020. március 13. és március 23. napokon 8.30 órától szintén előkészítő ülést
tart.

Érdeklődj a tárgyalásról: Juhászné dr. Prágai Erika, sajtószóvivő, +36/30-4756-007, sajto_csongrad@szegedit.birosag.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A technológia által támogatott joggyakorlat jövője: az AI precizitása egyensúlyba kerül az emberi szakértelemmel

A jog kritikus válaszút előtt áll, ahol egyensúlyba kell hoznia a nagy nyelvi modellek szabályalapú, algoritmikus és adatvezérelt logikáját az ember értelmező, stratégiai és empatikus gondolkodásmódjával, a mesterséges intelligencia által generált eredményeket az emberi szakértelemmel párhuzamosan alkalmazva az ügyfelek problémáinak átfogó kezelése érdekében.

2024. április 17.

Digtális megfelelés: Miért nem működnek a régi rutinok, és ez miért fájdalmas?

A digitális gazdaságban mind többen érezzük úgy, hogy általános közérzetünket minden téren meghatározza, hogy a régi és bevált rutinokat újra és újra felül kell vizsgálnunk. Ahogy Kahnemann mondaná, a gyorsról a lassú gondolkodásra kell váltanunk. A rutin lényege pedig éppen abban rejlik, hogy felgyorsítja és „fájdalommentesíti” az ismétlődő döntési szituációk megoldását. Különösen nagy kihívás, miközben a figyelmünket ezer csatornán felfoghatatlan számú inger bombázza. Ne felejtsük el, hogy az időnk és figyelmünk az egyik legnagyobb gazdasági értékké vált.

2024. április 17.

Miért (ne) antropomorfizáljuk a generatív mesterséges intelligenciát? – 1. rész

Úgy tűnhet, a mesterséges intelligencia napjainkban egyre inkább az emberhez hasonlóvá kezd válni. Ennek hátterében a tudomány fejlődésének természetes következményei és néha tudatos emberi döntések állnak. Milyen jelenségek állnak a folyamat mögött, és hogyan fogja ez a trend befolyásolni a mindennapjainkat a közeljövőben?