Ülj be a legizgalmasabb perekre!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Légy részese a bírósági eljárásoknak és nézd élőben a tárgyalásokat. Ismerd meg, hogy a megtanult elmélet hogyan működik a gyakorlatban, és tanulj, miközben a legizgalmasabb ügyek részletei tárulnak fel előtted.

1. Budapest

Helyszín: Pesti Központi Kerületi Bíróság, Budapest, Markó utca 25., II. emelet 296-os tárgyalóterem

Időpont: 2019. december 10. 8:30

Tárgy: robbanóanyaggal, (robbantószerrel) visszaélés bűntette

Az ügy lényege: A vádirat szerint a vádlott 2017 júliusában elhatározta, hogy robbanóanyagot fog előállítani, ezért az ehhez szükséges anyagokat nagyobb mennyiségben beszerezte, majd otthonában folyamatosan kísérletezett ezekkel az anyagokkal, amelynek eredményeképp sikerült TATP-t (triaceton-triperoxid) és DADP-t (diaceton-triperoxid) előállítania.

Mindkét vegyület robbanóanyagnak minősül. A vádlott az 50-70 gramm tömegű TATP-t, illetve
DADP-t is tartalmazó vegyületet műanyag palackba töltötte, majd egy erdős területen egy fa tövében kiöntötte. A TATP és a DADP robbanóanyag reakciókészsége kiszámíthatatlan, megbízhatatlansága és veszélyessége
miatt még engedéllyel sem állítható elő.

A vádlott által előállított robbanóanyag az emberi élet kioltására alkalmas, felrobbantása esetén 3-5 méter sugarú körben okozott volna súlyos, maradandó sérüléseket.

A robbanás közvetlen környezetében lévő anyagokból leváló ún. másodlagos repeszek, esetlegesen közvetetten
életveszélyes, akár halált okozó sérüléseket is okozhattak volna.

Az ügyészség a vádlottat mint különös visszaesőt robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntettével vádolja.

Érdeklődj a tárgyalásról: Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály, 06/1-354-6729, sajto@fovarosit.birosag.hu

2. Szeged

Helyszín: Szegedi Törvényszék, Szeged, Széchenyi tér 4., 112-es tárgyalóterem

Időpont: 2019. december 10. 8:30

Tárgy: Csődbűntett

Az ügy lényege: Az elsőfokú bíróságként eljáró Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki O. J. L. I. rendű, B. S. II. rendű és P. L. III. rendű vádlottakat hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyon-csökkenést eredményező csődbűntettben, mely bűncselekményt a vádlottak társtettességben követtek el.

A bíróság az I. rendű vádlottat 5 év 2 hónap fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, 4 év közügyektől eltiltásra, 200 napi tétel, összesen 1.000.000 forint pénzbüntetésre, 5 év gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra; a II. rendű vádlottat 6 év börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, 4év közügyektől eltiltásra, 250 napi tétel, összesen 1.250.000 forint pénzbüntetésre, 5 év gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra; a III. rendű vádlottat 5 év 2 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, 4 év közügyektől eltiltásra, 200 napi tétel, összesen 1.000.000 forint pénzbüntetésre, 5 év gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra ítélte.

A nem jogerős ítélet tényállása szerint az I. rendű, II. rendű és III. rendű vádlottak az Sz. Zrt. igazgatóságának tagjai voltak. A gazdasági társaság mutatói 2008. évtől egyértelműen romlani kezdtek, 2009. év elejétől fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, majd 2009. év április 18. napján vált fizetésképtelenné tekintettel arra, hogy egy másik gazdasági társaság felé fennálló 4 millió forintot meghaladó tartozását nem tudta kielégíteni.

A zrt. felszámolását a Szegedi Törvényszék 2010. augusztus hó 13. napján rendelte el. A zrt. fizetésképtelenné válását túlnyomórészt az idézte elő, hogy a vádlottak mint igazgatósági tagok egyhangú döntésével 2007. év elejétől rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a teljes egészében vagy részben a zrt. tulajdonában álló, de önállóan gazdálkodó és önálló pénzügyi felelősséggel működő gazdasági társaságoknak, illetve néhány esetben magánszemélyeknek is.

E kölcsönadások valamennyi esetben biztosítékul lekötött fedezet hiányában történtek, tényleges jogkövetkezmény nélkül a visszafizetés elmulasztása esetére, több esetben likviditási problémákkal küzdő társaságok részére úgy, hogy azok a kölcsönadások során már jelentős összegű tartozást halmoztak fel a zrt.-vel szemben, és ennek visszafizetésére reális esélyük sem volt.

A kölcsönadások jelentős része arra az időszakra esett, amikor a zrt.-nek már magának is fizetési nehézségei voltak, majd a kölcsönadások a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben, sőt a fizetésképtelenné válást követően is folytatódtak.

A kölcsönök nyújtásáról a vádlottak döntöttek igazgatósági határozat formájában, amelyek egy részét jegyzőkönyvbe foglalták. A vádlottak az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes kölcsön folyósításokról történő döntéseikkel a zrt. fizetésképtelenségét idézték elő, vagyonát hozzávetőlegesen 1 milliárd 450 millió forinttal csökkentették, amelyből I. rendű és III. rendű vádlottak közreműködése nagyságrendileg 1 milliárd 300 millió forint vagyoncsökkentésre terjedt ki, ezen összegek tekintetében a hitelezők kielégítését meghiúsították.

Ezt meghaladóan a II. rendű vádlott a társaság fizetésképtelenségének időpontjában összesen közel 89 millió forint tartozást engedett el különböző gazdasági társaságokkal szemben fennálló követelésekből, így a zrt. vagyonát összességében közel 1 milliárd 540 millió forinttal csökkentette. A felszámolási eljárás során hozzávetőlegesen 6 milliárd 500 millió forint hitelezői igény került bejelentésre.

A bíróság ítéletével szemben az ügyész három munkanapot tartott fent fellebbezésének bejelentésére, az I. és II. rendű vádlottak védői teljes körű felülvizsgálatot kérve, e vádlottak vonatkozásában felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést, a III. rendű vádlott és védője három munkanapot tartott fent a fellebbezés bejelentésére, így az ítélet nem emelkedett jogerőre.

A bíróság a távollevő I. és II. rendű vádlottak részére az ítéletet kézbesítés útján közölte, melytől számított nyolc napon belül élhetnek fellebbezéssel.

A másodfokú bíróság az ügyet tárgyaláson bírálja el, a tárgyalást 2019. december 13. napon 9.00 órától folytatja.

Érdeklődj a tárgyalásról: Juhászné dr. Prágai Erika, sajtószóvivő, 06/30-4756-007, sajto_csongrad@szegedit.birosag.hu

3. Győr

Helyszín: Győri Ítélőtábla, Győr, Domb utca 1., földszint I-es tárgyalóterem

Időpont: 2019. december 11. 9:00

Tárgy: Emberölés bűntette és más bűncselekmények

A vádirat szerint a nyomozóhatóság 2016. október 26. napján több helyszínen, köztük Gy. I. vádlott (1940) lakóhelyén, illetve a vádlott fiánál házkutatást tervezett, mivel megalapozottan feltételezhető volt, hogy a házukban hatósági engedély nélkül lőfegyvereket tartanak. A vádlott lakóhelyéhez a sértett vezetésével három nyomozó, valamint három tűzszerész érkezett. 7 óra 36 perckor telefonon engedélyt kaptak a házkutatás megkezdésére. Jelzésükre az udvaron megjelent a vádlott egy németjuhász kutyával.

A sértett, valamint az 1. és 3. számú tanú igazolványukat felmutatva mondták, hogy házkutatást tartanak. A vádlott közölte velük, hogy amíg az ügyvédje nem érkezik meg, addig nem engedi be őket. A bejárati kaput kulccsal bezárta, és jelezte, hogy a kutyát rájuk fogja uszítani, majd az ingatlan hátsó része felé távozott, ahol a kutyát az egyik melléképületbe mégis elzárta.

Néhány perc elteltével a sértett és a 2. számú tanú a nem zárt állapotú lakatot és láncot a kapuról levette, majd a kapun keresztül a nyomozókkal és a tűzszerészekkel együtt az udvarra lépett. A ház bejárati ajtajánál a nyomozók találkoztak Gy.I-néval, a vádlott feleségével, aki férje ideges lelki állapotára hivatkozva nem akarta őket beengedni, hangoztatta, hogy „baj lesz”. Gy.I-né viselkedésének hatására a 2. számú tanú a szolgálati fegyverét ekkor a tokból kivette.

Mivel a nyomozók ragaszkodtak a házba történő bejutáshoz, Gy.I-né bevezette őket. Ezzel egyidejűleg a vádlott csőre töltött, kibiztosított gépkarabélyát magához vette és az előszobába ment. Ezt a sértett észrevette, rákiáltott a vádlottra, hogy „azonnal tegye le”, mire a vádlott 3 lövésből álló rövid sorozatot leadva rálőtt a sértettre, akinek a szolgálati fegyvere eközben biztosított állapotban a fegyvertokban volt.

A sértett a lövések elől megpróbált kitérni, azonban egy a fején eltalálta. A halál a sérülés elszenvedését követően 3-4 perc elteltével beállt, a sértett életét a legkorábban érkező orvosi segítséggel sem lehetett volna megmenteni.

A 2. és 3. számú tanú 9 lövést adott le, közülük egy a vádlott testét érte. A lövés életfontosságú szervet, nagyeret nem sértett, a lövés hatására a vádlott összecsuklott, majd a gépkarabéllyal együtt egy másik szobába távozott. A TEK a vádlottat a vele folytatott tárgyalás eredményeként a helyszínen 9 óra 50 perckor fogta el, melynek során a vádlott letette a fegyverét.

A nyomozóhatóság a házkutatás során több lőfegyvert és lőszert talált, melyek vonatkozásában a vádlott érvényes fegyvertartási-, fegyverviselési engedéllyel nem rendelkezett, azokat ismeretlen módon szerezte meg, legalább két éve a lakásán tartotta.

A fenti tényállás alapján a Szombathelyi Törvényszék a vádlottat hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt ítélte bűnösnek, ezért őt életfogytig tartó szabadságvesztésre, és 10 év közügyektől eltiltásra ítélete azzal, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 25 évben állapította meg. Kötelezte a vádlottat 8,5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

Az ítélet ellen az ügyész az élet elleni cselekmény súlyosabb minősítése és a büntetés súlyosítása érdekében, a vádlott és védője az emberölés bűntettének vádja alóli felmentésért és a büntetés enyhítéséért jelentett be fellebbezést.

A tárgyaláson ítélethirdetés várható.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Ferenczy Tamás, sajtószóvivő, 06/30-481-7354, ferenczyt@gyoritb.birosag.hu

4. Miskolc

Helyszín: Miskolci Törvényszék, Miskolc, Dózsa György út 4., I. 113-as tárgyalóterem

Időpont: 2019. december 11., szerda 09:00

Tárgy: különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette

Az ügy lényege: Előkészítő ülést tart a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki a vádirat szerint 2018 januárjában az élettársát mezőnyárádi otthonukban egy fahasábbal agyonütötte.

A vádirati tényállás szerint a vádlott és néhai sértett 1990 óta voltak élettársak, viszonyuk azonban néhány éve elmérgesedett, kapcsolatukat napi szintű veszekedések jellemezték, amelyek kölcsönös tettlegességig is fajultak.

A vádbeli napon egy hasonló szóváltás eredményeként a vádlott a fáskamrában lévő tűzifarakásból egy 25 cm hosszú, átlagosan 5,5 cm vastag fahasábot vett magához, amellyel egy alkalommal nagy erővel és három alkalommal legalább közepes erővel, fentről lefelé irányuló mozdulattal fejen ütötte a sértettet, aki a kamra falának esett, majd megtántorodva elesett és a fejét a fás kamra ajtaja előtt, az udvaron található tehergépjármű vas felnibe beütötte. Ezt követően nem mutatott életjelet.

A vádlott megrémült tettének következményeitől, próbálta annak nyomait eltüntetni, majd elment otthonról, és csak az esti órákban tért haza. Látta, hogy a sértett ugyanabban a helyzetben a földön fekszik. Az utcában lakóknak azt mondta, hogy a sértett napközben, míg ő távol volt, elhunyt. Az egyik szomszéd hívta fel a 112 segélyhívót.

A sértett halálát súlyos koponyasérülései okozták a bántalmazást követő 4-8 óra elteltével, amely az átlagost meghaladó testi-lelki gyötrelemmel járt.

A vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – az előkészítő ülésen ítélettel döntsön a vádlottak büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.

Érdeklődj a tárgyalásról: dr. Balogh Adrienn, sajtószóvivő, 06/30-696-3810, baloghadri@miskolcit.birosag.hu

5. Pécs

Helyszín: Pécsi Járásbíróság, Pécs, Széchenyi tér 14., földszint 19-es tárgyalóterem

Időpont: 2019. december 11. 9:00

Tárgy: súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmény

Az ügy lényege: Ami a tényállást illeti, a vádlott férfi és a sértett nő korábban kapcsolatban voltak. 2018. augusztus 4-én, az éjszakai órákban találkoztak egy pécsi szervizúton, hogy a kapcsolatukból származó tárgyakat egymás részére visszaadják. A vádlott az általa vezetett tehergépkocsival ment a találkozóra.

A vádlott és a sértett között szóváltás alakult ki, melynek során a vádlott a vezető ülésből, egy üvegezett –9 darabos -képkerettel megütötte a sértett arcát, aki az ijedtségtől és a fájdalomtól térdre esett. A vádlott ekkor a tehergépkocsival elindult, melynek nyitott ajtaján, a jobb első ülésről kiesett egy televíziókészülék és összetört.

A készülék kábele beleakadt a gépkocsiba, melyet maga után kezdett húzni. A sértett ekkor felállt, a jármű után ment és az akkor megálló gépkocsivezető oldali ülésénél az ablakon keresztül benyúlva megfogta a jármű kormányát és felszólította a vádlottat, hogy a járműből szálljon ki.

A vádlott ennek nem tett eleget, azt mondta a sértettnek, hogy „takarodjon onnan” majd teljes gázzal elindult. A sértett eközben fogta a kormányt, a jármű mellett futott –a gépkocsi az útpadkára is felhajtott –majd miután a sértett már nem tudta magát tartani, kb. két lépcsőháznyi távolság megtétele után arccal az aszfaltra esett. A vádlott a járművel tovább hajtott, kétszer balra kanyarodott, majd elhajtott, aztán rövid idő elteltével visszament a helyszínre.A sértett a történtek során koponyaalapi törést, jobboldali kulcscsont törést, zúzódásokat, nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Barkaszi Attila, sajtószóvivő, 06/30-990-4247, barkaszia@pecsit.birosag.hu

6. Budapest

Helyszín: Budapest Környéki Törvényszék, Budapest, Thököly út 97-101., földszint 20-as tárgyalóterem

Időpont: 2019. december 13. 8:30

Tárgy: Emberölés bűntettének kísérlete

Az ügy lényege: A vádlott és a sértett ismerősök, mindketten építőipari munkásként dolgoztak, ugyanannak a munkáltatónak de más beosztásban.

S. Á. vádlott és F. Z. sértett 2018. szeptember 2-án együtt söröztek a sértett lakásán, ahol egyenként 10 üveg sört ittak meg. Amikor az ital elfogyott egy dabasi non-stop boltban további söröket vásároltak.

Este 7 óra körül a sértett belekötött a bolt előterében ülő vádlottba. A sértett a vádlottat ökölbe szorított kézzel fenyegette. A vádlott többször ellökte a sértettet, aki azonban mindig visszalépett hozzá. Később a vádlott felállt és közepes erővel megütötte a sértettet és a bolt előtti zöldségesládákra lökte. A sértett felkelve ismét a vádlottra támadt, aki a nyakánál fogva eltolta és leszorította a földre a bolt előtti parkolóban. Ezután a vádlott elengedte a sértettet és visszament a padhoz. Az időközben lehiggadt F. Z. sértett utána ment, majd újabb szóváltás következett. Ezúttal S. Á. megragadta a sértett nyakát, a falhoz szorította és 14 másodpercig ott tartotta. A sértett eközben elvesztette az eszméletét. Ekkor a vádlott nagy erővel a földre dobta a sértettet és elhagyta a helyszínt.

A sértett csak a véletlen szerencsének köszönhetően maradt életben.

A bíróság az ügyben előkészítő ülést tart, amelyet követően tárgyalásra kerül sor, amelyen ítélethozatal várható.

Érdeklődj a tárgyalásról: Gyimesi Kinga, 06/70-371-1410, gyimesik@budapestkornyekit.birosag.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A technológia által támogatott joggyakorlat jövője: az AI precizitása egyensúlyba kerül az emberi szakértelemmel

A jog kritikus válaszút előtt áll, ahol egyensúlyba kell hoznia a nagy nyelvi modellek szabályalapú, algoritmikus és adatvezérelt logikáját az ember értelmező, stratégiai és empatikus gondolkodásmódjával, a mesterséges intelligencia által generált eredményeket az emberi szakértelemmel párhuzamosan alkalmazva az ügyfelek problémáinak átfogó kezelése érdekében.

2024. április 17.

Digtális megfelelés: Miért nem működnek a régi rutinok, és ez miért fájdalmas?

A digitális gazdaságban mind többen érezzük úgy, hogy általános közérzetünket minden téren meghatározza, hogy a régi és bevált rutinokat újra és újra felül kell vizsgálnunk. Ahogy Kahnemann mondaná, a gyorsról a lassú gondolkodásra kell váltanunk. A rutin lényege pedig éppen abban rejlik, hogy felgyorsítja és „fájdalommentesíti” az ismétlődő döntési szituációk megoldását. Különösen nagy kihívás, miközben a figyelmünket ezer csatornán felfoghatatlan számú inger bombázza. Ne felejtsük el, hogy az időnk és figyelmünk az egyik legnagyobb gazdasági értékké vált.

2024. április 17.

Miért (ne) antropomorfizáljuk a generatív mesterséges intelligenciát? – 1. rész

Úgy tűnhet, a mesterséges intelligencia napjainkban egyre inkább az emberhez hasonlóvá kezd válni. Ennek hátterében a tudomány fejlődésének természetes következményei és néha tudatos emberi döntések állnak. Milyen jelenségek állnak a folyamat mögött, és hogyan fogja ez a trend befolyásolni a mindennapjainkat a közeljövőben?