Rabszolgatartásért gyerekgyilkosságért és terrorizmusért ítélték el az Iszlám Állam tagját


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Németországban a harmincéves nő tíz év börtönbüntetést kapott a többi között azért, mert kínzott és hagyott szomjan halni egy rabszolgaként tartott jazidi kislányt.

A személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján csak Jennifer W. néven azonosított nő pere az első németországi bírósági eljárás, amelyben az iraki jazidi vallási-etnikai kisebbség elleni háborús bűncselekmények miatt hoztak ítéletet.

Kivégzéssel fenyegette az anyát a sírásért

A vádlottat a többi között külföldi terrorszervezetben viselt tagság, emberölésben bűnrészesség, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kísérlete miatt ítélte el a müncheni tartományi felső bíróság. A szövetségi legfőbb ügyészség életfogytig tartó szabadságvesztés büntetését indítványozta, a védelem szerint viszont csak terrorszervezeti tagság miatt kellett volna elítélni a német vádlottat, és két év börtön lett volna méltányos.

A bíróság egyebek mellett bizonyítottnak látta, hogy a vádlott az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet tagja volt, és amikor 2015-ben az akkori férjével a Bagdad térségében fekvő Falludzsában lakott, tétlenül nézte, ahogy dzsihadista férje a szabad ég alatt kikötöz egy ötéves jazidi kislányt, és otthagyja a hőségben étlen-szomjan.

A vádlottnak számolnia kellett azzal, hogy a kisgyermek életveszélybe kerül, és noha segíthetett volna rajta, nem tett semmit, ezért az áldozat kiszáradás miatt meghalt – emelte ki a tanácsvezető bíró az ítélethirdetésen.

Bizonyítottnak látták azt is, hogy Jennifer W. kivégzéssel fenyegette meg a kislány anyját arra az esetre, ha nem fejezi be a gyermeke halála miatti sírást.

A kislány és édesanyja az észak-iraki jazidi kisebbség elleni rendszerszerű és kiterjedt támadások révén került a vádlotthoz és férjéhez. Rabszolgaként tartották őket. A kislányt azért kötözték ki és hagyták sorsára, mert megbetegedett, és ezért „haszontalanná vált”.

A szervezet erkölcsrendészeténél tevékenykedett

Jennifer W. egy alsó-szászország tartománybeli kisvárosban, Lohnében nőtt fel. Barátai nemigen voltak, az általános iskola után nem tanult tovább és munkát sem szerzett, viszont egyre élénkebben érdeklődött az iszlám iránt, áttért a muszlim hitre és 2014-ben elutazott Szíriába, hogy csatlakozzék az IÁ-hoz. Kétszer házasodott, mindkét férje helyi IÁ-harcos. Második férjével költözött Fallúdzsába, a dzsihadisták egyik legfontosabb iraki bázisára. Az IÁ úgynevezett erkölcsrendészetében tevékenykedett.

Két év után, terhesen hazautazott Németországba, majd 2018-ban megpróbált visszatérni, mert úgy érezte, mégis a dzsihadisták között van a helye. Az ellene időközben összegyűjtött bizonyítékok alapján távozását megakadályozták és előzetes letartóztatásba helyezték. Vádat 2019-ben emeltek ellene.

A meghalt kislány édesanyját képviselő jogászcsapat tagja Amal Clooney, a híres emberi jogi ügyekkel elismerést szerzett londoni ügyvédnő.

A nő férje ellen jelenleg is tart a per Frankfurtban, ítélet a jövő hónapban várható. A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) legutóbbi, 2020-ból származó nyilvános adatai szerint 2013 óta nagyjából 1060 német állampolgár vándorolt ki hazájából Szíriába vagy Irakba, hogy csatlakozzék az IÁ-hoz vagy valamely más, közel-keleti iszlamista terrorszervezethez. Túlnyomó többségük a kiutazása idején harminc évnél fiatalabb volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az okosbörtön, ahol nem lesz szükség kulcsra

Milyen lesz az okosbörtön-technológia a büntetés-végrehajtás rendszerében? Erről tartott előadást a Ludovika Szabadegyetem legújabb eseményén Biczó László b.v. dandártábornok.

2024. március 27.

Új uniós Ajánlás a hamisítás elleni küzdelem hatékonyságának és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok érvényesítésének megerősítésére

Az Európai Unió Bizottsága 2024. március 19-én ’hamisítás elleni uniós eszköztár’ (EU toolbox against counterfeiting) néven Ajánlást fogadott el az online és offline környezetben elkövetett hamisítások elleni küzdelem erősítése, valamint a szellemitulajdon-jogok hatékonyabb védelme céljából.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.