A modern ügyvéd 8 fegyvere


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A virtuális eljárások, az online előzetes bizonyítás, a valós idejű technológiák, valamint a mobilügyvédek mind azt mutatják, hogy a technológia mára a jog szerves részévé vált.

Ahogy a jogi technológia egyre fejlődik, a tárgyalások és az előzetes vallomásfelvétel már nem papír alapon történik, mint az elmúlt egy-két évszázadban. Már elmúltak azok az idők, amikor a periratokat dobozokban tartották, mint valami kiállítási tárgyakat.

A virtuális eljárások mára a gyakorló jogi munka szerves részévé váltak. Ha a legtöbbet szeretné kihozni a következő tárgyalásból vagy előzetes bizonyításfelvételből, akkor ismernie kell azokat a csúcstechnológiákat, amelyek megváltoztatják a jogi munkát 2020-ban.

1. Papírmentes eljárások

A tárgyalások és az előzetes bizonyításfelvétel (az USA-ban a deposition eljárás célja a tanúk előzetes meghallgatása, amelyen bíró nem vesz részt, csak az ügyvéd, annak érdekében, hogy felkészítsék a tanút a tárgyalásra és vallomását esetleg írásban előre felvegyék – szerk.) már nem igényelnek fizikai erőnlétet a papírhegyek mozgatásához. Számos eljárás már papírmentesen, alkalmazások segítségével folyik, amelyekben néhány kattintással vagy érintéssel megoszthatják azokat vagy elküldhetik az eljáró szervnek. Az applikációk előre telepíthetők, így továbbra szabadon lehet dönteni arról, hogy mit és mikor szeretnénk használni és leveszi a vállunkról annak terhét, hogy ki kelljen találnunk, hogy mit és hány példányban kell benyújtanunk. Egy kattintás elegendő és a benyújtott bizonyítékot máris érkeztetik, és biztonságosan továbbítják az eljárás többi résztvevőjének.

A papírmentes benyújtáshoz PDF-fájlokat és bármely más széles körben elterjedt fájltípust használhatunk. A video- és audiofájloktól kezdve a CAD és egyéb fájltípusokig, amelyekről a többi résztvevő a benyújtással egyidejűleg másolatokat kap a saját eszközére, valamint az elektronikus másolatokat mindenkinek továbbítja a rendszer, beleértve a bírósági jegyzőkönyvvezetőt is, aki a bizonyításfelvétel végén megkapja a szöveg végleges leiratát. Amíg régen dobozhalmokra volt szükség, ma már egy laptop vagy egy táblagép is elegendő.

2. Virtuális bizonyításfelvétel

Ahogyan a papírokat mellőztük, úgy a feleknek sem kell többé személyesen megjelenniük.  Az idő- és költségtényezők gyakran lehetetlenné teszik, hogy a felek vagy a tanúk személyesen részt vegyenek az eljárásban (főleg az USA-ban, ahol nagy távolságokat kell megtenni – szerk.)

Manapság a virtuális bizonyításfelvételi eszközök (mint például nálunk a távmeghallgatás – szerk.) lehetővé teszik bárki számára, hogy távolról részt vegyen az a tárgyalásokon bárhol is van a világon, mindössze egy webkamerára és internetkapcsolatra van szükség. A virtuális eljárások lehetővé teszik a tanúk figyelését és a többi résztvevővel való kommunikációt, még úgy is, ha az adott fél nem tud személyesen jelen lenni. Ez kitűnő alternatíva, ha nem tud az egész jogi csapat (vagy csak bizonyos emberek) fizikailag jelen lenni.

Precedensjog Konferencia

3. Valós idejű leíró programok

A leiratoknak döntő szerepük van az eljárásokban és az előzetes bizonyításfelvétel célja többségében az, hogy egy egyértelmű, pontos leiratot készítsünk az elhangzottakról. A leiratok létrehozása azonban időbe telik, amely nem mindig áll rendelkezésre. Természetesen lehetősége van összefoglaló készítésére, vagy a leírás felgyorsítására, de azokban az esetekben, amikor azonnal szükség van szövegre, a valós idejű leíró programok kiváló alternatívát nyújthatnak.

Manapság számos szoftvermegoldás létezik, – néhány még ingyenes is – amely lehetővé teszi, hogy valós időben készítsük leiratot az elhangzottakról. Tehát nem kell többé várnia, hogy a meghallgatott személy elolvasást követően megerősítse az elmondottakat, hanem a vallomástétellel egyidejűleg az írásban is rögzül, így azonnal felhasználható. A szövegben lévő jelölés, keresés és kivonat készítése, illetve a jogi csapattal való megosztás akár laptopról, vagy okostelefonról is elvégezhető. A valós idejű leírás a virtuális eljárással együtt is használható, de ügyelni kell arra, hogy ne maradjon ki egyetlen szó sem.

4. Videó megoldások

A leiratok rögzítése soha nem hasonlítható össze azzal, ha az eljárás közben látjuk a bizonyításban részt vevő személyt videón. Mivel egyre nehezebb az esküdtszék figyelmét fenntartani, a videóeszközök használata folyamatosan nő. Korábban drága és időigényes volt a videofelvételek készítése, de az okostelefonok terjedése és a videók szinkronizálása mindezt megváltoztatta.

A bizonyításban résztvevő személyről készül videófelvételt ma már szinkronizálják a leírt szöveggel, amelyeket valós időben együtt lehet követni. A videó létrehozása mindössze annyi erőfeszítésbe kerül, hogy a leírt szöveg kiválasztása után a „Klip” feliratra kattintunk és már le is játssza a videót. A szoftver automatikusan szerkeszti a videó megfelelő részét a tárgyaláson való egyszerű lejátszás érdekében. A technológia ma már olyan gyors, hogy még a tárgyaláson a tanú ellenfél általi kikérdezése során is elkészíthetők. Vizuális világban élünk, ezért a videó sokkal hatékonyabb eszköz lehet az ügyben, mint a leirat.

5. Bizonyítékok rögzítése

Az elektronikus bizonyítékok gyorsan a papír helyébe léptek, ez pedig újabb és újabb fájltípusok megjelenését hozta magával. A mai technológia lehetővé teszi, hogy az elektronikus dokumentumokat a bizonyításfelvétel során bemutassák a tanúknak és rögzítsék a tanúk valós idejű reakcióját azokra. Az egér mozgást, a gombnyomásokat, a legördülő menüket, a képleteket és számításokat rögzítik és kivetítik egy képernyőre, amelyen a bíró és az esküdtszék valós időben láthatja, hogy a tanúk hogyan reagálnak a digitális bizonyítékokra. A videó szinkronizálás pedig lehetővé teszi, hogy ezekből rövid összefoglalókat készítsünk a tárgyalásra csupán néhány kattintással.

Az ügyek és a bizonyítékok egyre összetettebbé válnak, ezért még fontosabb az a képesség, amely lehetővé teszi az ügy megértését. A kép a képben technológiának köszönhetően a tanú és az ügy iratanyaga egyszerre mutatható be a bíróság és az esküdtszék számára, amely elősegíti az ügy jobb megértését.

6. Online keresők

Az előzetes bizonyításfelvételre vagy a tárgyalásra való felkészülésben kulcsfontosságú a korábban lefolytatott bizonyítások áttekintése. A szükséges információk megtalálása a nagy iratanyagban általában túl sok időt vett igénybe. Az online eszközök ezt már sokkal egyszerűbbé és gyorsabbá teszik.

A modern riport programok az összes leiratot és bizonyítási eszközt elektronikus formában továbbítják egy online tárolóba, amelyben szövegesen lehet keresni. A beépített keresőkkel minden leiratban és bizonyítékban kulcsszavasan lehet keresni, például dátumokra, a felek nevére, a bizonyíték számára vagy bármilyen más egyedi paraméterre. Ezzel nincs szükség kiegészítő szoftverre ahhoz, hogy megtaláljuk, amire szükségünk van. Ha mindent online tárolunk, akkor számítógépről vagy akár az okostelefon böngészőjéből is rákereshetünk bármire.

7. Prezentációs eszközök

Mivel az esküdtszék megnyeréséhez egyre figyelemfelkeltőbb bemutatókra van szükség, ezért a modern tárgyalások már alig hasonlítanak a tradicionális eljárásokhoz. A mai tárgyalásokon már a multimédiáé a főszerep. A megfelelő prezentációs eszközök lehetővé teszik, hogy a mai ügyvédek egy teljes tárgyalást a táblagépükről vagy más mobileszközükről folytassanak le. A fejlett szoftverek és applikációk lehetővé teszik a bizonyításról készült felvételek megosztását, a vallomásokról készült videók és leiratok egyidejű megjelenítését, valamint a vizuális érdeklődést felkeltő prezentációk lejátszását anélkül, hogy a fájl- és eszköz hegyeket vinnénk a bíróságra.

8. Mobil eszközök

A fent vázolt technológiák használatát a táblagépek és az egyéb mobileszközök még könnyebbé teszik. A ma ügyvédjének mobil ügyvédnek kell lennie, ezért lehetővé kell tenni, hogy utazás közben is elérhesse a munka elvégzéséhez szükséges információkat. A mobil applikációknak köszönhetően ez ma már lehetséges.

Már léteznek olyan alkalmazások, amelyek lehetővé teszik az ügyvédi praxis menedzselését, például a leiratok böngészését és megjelölését, a PDF-fájlok kommentálását, a dokumentumok szkennelését, a tanúvallomások bemutatását, a leiratok valós idejű olvasását, prezentációk készítését és benyújtását, bizonyítékok előterjesztését és a lehetséges esküdtek ellenőrzését, ehhez mindössze egy táblagépre van szükség. Az asztali számítógépek, a laptopok és a fénymásolatok is leválthatók egy könnyű táblagépre, így a modern ügyvéd nincs az irodájához kötve.

Ha Ön továbbra is dobozok között dolgozik, vagy az irodájához van kötve, itt az ideje, hogy változtasson. Ami a múltban jól működött, ma már gyakran inkább akadályozza a hatékony munkavégzést.

A fent eszközök a modern perekben lassan elengedhetetlenné válnak. A papírmentes eljárások, a mobileszközök, az új alkalmazások és fájltípusok, valamint a legújabb technológiák használata a bizonyításfelvétel és a tárgyalás során nem csak időt és pénzt takarít meg, hanem segít statisztikákat készíteni, amely elősegítheti az ügyfelek jobb kiszolgálását.

(law.com)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.