Alkalmazkodni kell a millenniumi generáció technológiai igényeihez


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az millenniumi generációnak már mások az elvárásai a munkával szemben, mint elődeiknek, és mivel az ügyvédek körében lassan többségbe kerülnek, így komoly változások várhatók.

2016-ban az ügyvédek kevesebb mint egynegyede és az ügyvédi irodai partnereinek csupán 2% -a volt a millenniumi generációhoz tartozó. Ha előre ugrunk egy évtizedet ez meg fog változni, és 75% -uk ebbe a kategóriába fog tartozni. Ez jól mutatja az élet körforgását, illetve előrevetítik a vállalati jogi osztályok számára a kulturális változások elengedhetetlenségét.

A 2019. évi MLA Millenniumi Kutatás (MLA kutatás) rámutatott arra, hogy sok feltörekvő ügyvéd elégedetlen a jelenlegi helyzettel. A felmérésben részt vevő válaszadók több mint fele azt állította, hogy úgy véli, hogy a jogi üzletág alapvetően akadozik, míg 44%-uk szerint a vezetés jelenlegi generációja elérte a hatékonysága maximumát.

A vállalati jogi osztályoknak előre kell tervezniük, meg kell hallgatniuk és meg kell válaszolniuk az hosszútávú kihívásokat, mivel az elkövetkező években más munkakörnyezetet alakul majd ki. Az alkalmazottak jó közérzetének biztosítása kulcsfontosságú lesz minden iparágban, de ez különösen fontos az nagy igénybevétellel járó ágazatokban, mint a jogi iparág, ahol a kiégési ráta rendkívül nagy.

A vállalati jogi részlegek úgy támogathatják a jövő munkavállalóit, hogy képessé teszik őket a munka és a magánélet közötti egyensúly megtalálására, amelyhez a legaltech fejlesztése elengedhetetlen.

1. A munkavállalók képességei

A millenniumi generáció általában nagyobb ellenőrzést akar a saját élete felett. Aktívan szeretnének részt venni a vállalati jogi osztályon belüli folyamatok kialakításában és fejlesztésében, ahelyett, hogy bábuknak érzik magukat egy összeomló rendszerben. A rugalmasságot és hatékonyságot megkönnyítő legaltech eszközök bevezetése nagyszerű módja annak, hogy részvételre ösztönözzük a munkavállalókat, amelyben az ügyvédekre is nagy szerep hárul.

A jövő munkahelyét támogató jogi technológiának relatív előnye van a jelenlegiekhez képest, mert az új technológiák jobban beépíthetők a rutin feladatokba és, ha végül az alkalmazásuk mégsem válik be, akkor is jelentős kockázat nélkül próbálhatók ki. Az IT szempontjából ezeket a szempontokat kell mérlegelni, de a  legaltech eszközök óriási hatással vannak a vállalati kultúrára, így  különösen a következő generációra.

2. A munka és a magánélet egyensúlya

A kontrollal kapcsolatban meg kell említeni, hogy a millenniumi generációhoz tartozó ügyvédek szeretnék, hogy elismerjék az eredményeiket, amely – nem csak a ledolgozott órákért járó anyagi juttatást jelenti. A számlázandó órák továbbra is a vállalati jogi osztályok és az ügyvédi iroda összes bevételének 70–80% -át teszi ki.

A millenniumi generáció számára a munkaidő-nyilvántartás egy óriási stresszfaktor. Az MLA kutatás megállapította, hogy ennek a generációnak kiemelten fontos a jó közérzet; A válaszadók 75% -a mondta, hogy nem az anyagi juttatás az első, ha kevesebb számlázható óra és rugalmasabb a munkavégzés.

Egy ausztrál ügyvédek körében 2013-ban készült, a Pszichiátria, Pszichológia és Jog folyóiratban megjelent kutatás kimutatta, hogy a legtöbb órát számlázó ügyvédek küzdenek a legkomolyabb pszichológiai problémákkal. A kutatás szerint érdemesebb az eredményekre összpontosítani, a számlázható órákkal szemben, mert ez hatékonyságra ösztönzi az alkalmazottakat.

3. A modern technológiák beépülése a mindennapokba

A közelmúltban kifejlesztett számos legaltech eszköz – az e-számlázástól és az automatizálástól az egyszerűsített, adatközpontú döntéshozatalt biztosító eszközökig – drasztikusan javíthatja a hatékonyságot. A jövő munkahelyén az adatok, az elemzés és a jogi projektmenedzsment jelenti majd a fő feladatot.

Fontos azonban felismerni, hogy a technika problémát is okozhat, ha nem jól fejlesztik. A millenniumi generáció már elvárja, hogy a használt technológiák és eljárások fogyasztói szintűek legyenek. A millenniumi generáció már digitális bennszülött, és hozzászoktak a felhasználóbarát rendszerekhez. A tapasztaltabb kollégák ugyanolyan hozzáértéssel rendelkeznek, de még megfelelő türelemmel rendelkeznek a nehézkesebben működő technológiák iránt. Emlékeznek még arra, hogy milyen volt az élet a technológia bevezetése előtt, és ezért még a nehézkesen működő technológiát is jobbnak tartják annál, mintha nem is lenne semmi. Az milleniumi generáció azonban kevésbé toleráns a hibákkal és fennakadásokkal szemben.

Persze a technológia és a munkahely is fejlődni fognak, így a változásokra nyitott és az új technológiákra fogékony légkör megteremtése alapvető fontosságú a vállalati jogi osztályok számára. Az millenniumi generációnak már mások az elvárásai a munkával szemben, mint elődeiknek, és mivel az ügyvédek körében lassan többségbe kerülnek, így komoly változások várhatók.

A vállalati jogi osztályok sem tudják elkerülni ezt a szükségszerű fejlődést. Már a mai működés során is a jövőbe tekintve kell működtetni a jogi részlegeket és fontolóra kell venni, hogy milyen technológia segítheti a munkavállalók képességeit, illetve a munka és a magánélet közötti egyensúly megtalálását, amelyet a milleniumi generáció megkövetel.

(law.com/legaltechnews)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.