Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Richard Susskind korszakalkotó Az ügyvédség vége? című könyvében lebontja a hagyományos jogászi szakma körüli elméleti védőbástyákat.
,,Nem gondolom, hogy a jogászoknak magától értetődően joguk van arra, hogy profitáljanak a jogból. A jog célja nem az, hogy megélhetést biztosítson a jogászoknak, ahogy a betegek sem azért léteznek, hogy az orvosoknak legyen munkájuk.” – írja Susskind könyvének bevezetőjében. Az amerikai előadó, író és független tanácsadó szerint egy társadalomban a jog melléktermékei lehetnek sikeres jogi vállalkozások, de a jog mint alrendszer célja nem ezeknek léte. Ahogy más iparágaknak és szektoroknak is alkalmazkodniuk kell a tágabb környezet változásaihoz, ezt a jogászoknak is meg kell tenniük, ha szükséges. A könyvet a szerző felhívásnak szánta a jog társadalmi alrendszerének fejlesztésére és szerepének növelésére, de semmiképpen sem oly módon, hogy bizonyos típusú munkákat elméleti védőbástyák telepítésével kizárólag a jogászságnak tart fent. Vallomása szerint amikor a lehetséges változásokat veszi számba a jog világában, ezzel nem akar buzdítani valamiféle kartell alakítására, amely e terület szakembereit óvná. Inkább arra ösztönzi a jogászokat, szakmai szervezeteiket, a szabályok alkotóit és az ügyfeleket, hogy gondolkodjanak kreatívabban, fantáziadúsabban és nagyobb vállalkozó szellemmel arról, hogy a jogászok milyen módon tudnának hozzájárulni gyorsan változó gazdaságunkhoz és társadalmunkhoz.[1]
Hová lettek a jogászok? Miért nem a jogi egyetemek által (még mindig) tanított kifinomult jogi munkának szentelik magukat? – provokál tovább Susskind. – A második gondolatom az volt – írja-, hogy a jogászok azért tagadják önnön jogászlétüket, mert felismerték, hogy változtatniuk kell: szükséges bővíteniük a tevékenységüket a piaci változások miatt. Persze egy sor más választ is lehet adni arra, hogy a jogászok miért negligálják saját szakmájukat. Az egyik ilyen reakció lehet, hogy – nyersen szólva – jogásznak lenni nem a legmenőbb szakma, és nem jár akkora presztízzsel, mint régen. Talán még egyfajta bélyeg is van a jogászokon, ezért van annyi ügyvéd -vicc angolszász területeken. Így aztán a jogi szakemberek talán jobban járnak, ha legalább részben egy másik szakma képviselőinek tartják magukat… Ám ezt az érvelést ebben a formában nem fogadhatom el – vallja Susskind. – Lehet, hogy azok, akik nincsenek tisztában a körülményekkel, lenézik a jogászokat, de az élet legtöbb területén még mindig nagy tiszteletnek örvendenek.
|
Richard Susskind: Az ügyvédség vége? |
|---|
|
A kötet most jelentős, 84%-os kedvezménnyel vásárolható meg mindössze nettó 1000 Ft-ért. |
A jogászi munka demisztifikálása
A szerző nem tud olyan helyzetet elképzelni, ahol mondjuk projektmenedzsernek lenni menőbb, vagy nagyobb presztízzsel jár, mint jogásznak lenni. Ugyanakkor ha lehetségessé válik a jogi munka sztenderdizálása, illetve számítógépesítése, a konvencionális jogász hagyományos, egyedi, mérték utáni szolgáltatása iránti igény véleménye szerint jelentősen kisebb lesz. Ha a jogi praxist demisztifikáljuk, sok jogi feladatot fogunk tudni kisebb részekre felosztani, melyeket máshogyan is el lehet majd végezni, például kiszervezéssel, off-shoringgal és távmunkával. Mindez elmélete szerint ,,jogi hibridek” kialakulásához fog vezetni, multidiszciplináris hátterű emberekhez, akik jogi végzettség mellett két-három másik szakma területén is gyakorlati és elméleti ismeretekkel rendelkeznek.[2]
Vajon a gépek pótolhatják a jogászokat?
Automatizált okiratszerkesztés
Az automatizált okiratszerkesztő rendszerek, amelyeket okirat-generáló rendszerekként is ismerünk, a nevüknek megfelelően működnek. A felhasználó egy specifikus okiratot szeretne, például egy bérleti szerződést vagy egy munkaszerződést. Megválaszol egy sor kapcsolódó kérdést, és – akárcsak a mesében – kipottyan a rendszerből egy viszonylag jól szerkesztett és testre szabott ,,első fogalmazvány”. Sok munkát fektettek korábban olyan rendszerekbe, amelyek végrendeleteket tudtak előállítani. A felhasználóknak válaszolniuk kellett a pénzügyi helyzetükről szóló kérdésekre, illetve a végrendelkezéssel kapcsolatos elképzeléseikről. Válaszaik nyomán különböző szövegdarabok jelentek meg, amelyekből a végén összeállt egy használható szöveg. Nem olyan jó, amilyet egy hozzáértő jogász állítana össze, de sokkal jobb, mint egy olyan okirat, amelyet egy átlagos laikus dobna össze segítség nélkül.
Ezeknek a rendszereknek a belsejében okiratminták, illetve mintarészletek tárolódnak, amelyeket korábban jogi szakértők fogalmaztak meg. A minták és fix szövegrészletek mellett megtaláljuk praktikusan a pontos szabályokat, hogy az egyes részeket mikor kell felhasználni. A szabályok úgy néznek ki, mint egy nagy ,,döntési fa”. A felhasználó inputjától függően a rendszer automatikusan generálja az okiratot, amely a rendszer azon tudásán alapszik, hogy milyen szabályok szerint kell az egyes szövegdarabokat használni.
– Az automatikus okiratszerkesztés lehetőségeit a nem jogászok gyakrabban elismerik, mint a jogászok. Amikor tekintélyes üzletemberekkel beszélgetek – írja Susskind -, és magyarázom a munkámat, gyakran szoktam az okiratszerkesztést felhozni. Jellemző módon egyáltalán nincsenek meglepve. Rendszerint ráébrednek, hogy a jogászok fő outputja végülis valamilyen dokumentáció. Természetesnek találják, hogy a jogi szakma igyekszik módszereket találni arra, hogy egyszerűsítse, javítsa, és ahol lehetséges, teljesen automatizálja azt, amelyet ők egyfajta gyártási folyamatnak látnak. Ez egy természetes hatékonyságjavító intézkedés a kívülálló számára.[3] A jogi tudás magának a számítógépes programnak lehet a része.[4]
Hiperreguláció és beágyazott jogi tudás
Tradicionálisan a társadalmi- és munkakapcsolatainkban hajlamosak vagyunk a jogra úgy tekinteni, mint kötelezettségek, tiltások és engedélyek halmazára, amely rárakódik a cselekedeteinkre. Amikor valamilyen törvényt vagy szabályt a mi esetünkben alkalmazni kell, akkor az a normális elvárásunk, hogy ez egy emberi feladat, és gyakran egy végzett jogász dolga az, hogy felismerje: valamilyen jogi szabályt alkalmazni kell, vagy és hol lehet relevanciája. A végrehajtás bizonyos aspektusaiban a jog elég passzív jelenség. Elméletben kötelez, megvéd, felhatalmaz és útmutatást nyújt, de a gyakorlatban a szabályok mennyiségét és összetettségét nézve elég kevés ember képes arra, beleértve még a jogászokat is, hogy felismerjen minden olyan körülményt, amelynek révén a jogból haszna származhat, vagy amelynek révén a jog korlátozza őt. Ez a lényege annak a problémának, Susskind ,,hiperregulációnak” hív.
A beágyazott jogi tudás, hogy a jog beépül a gépeinkbe, rendszereinkbe, eljárásainkba és munkával kapcsolatos gyakorlatainkba oly módon, hogy már nem passzív forrás marad, hanem életre kel és egybeforr az életünkkel többek között az infrastruktúrán keresztül. Ily módon a gondolatkísérleti autó ,,tudja” a szabályokat, és automatikusan előírja, illetve kikényszeríti őket anélkül, hogy a vezető, az utasa, vagy a szomszéd bárban ülő kártyajátékos jártas lenne bennük. Erre a jelenségre a jog világában a legkézenfekvőbb példa az automatikus okiratszerkesztés.[5]
Az ügyvéd és ügyfele közötti aszimmetria: érdekellentét az ügyvédek és ügyfeleik között
Susskind szerint ritkán ismerik el nyíltan, hogy van egy alapvető aszimmetria az ügyvédi irodák és az ügyfeleik üzleti érdekei között. A dolgok normális menete során, amikor egy ügyfél – legyen ez magánszemély vagy egy nagy szervezet – megbíz egy jogászt, általában azt reméli, hogy bevonása ellenére a díjak a lehető legalacsonyabban tarthatóak. Bár a jogi szakember közreműködése nem mindig az ördögtől való vagy zsákbamacska, azt azért ki lehet jelenteni, hogy a legtöbb ügyfél inkább elkerülné vagy a minimálisra szorítaná az ügyvédi költségeket, legyen szó jogvitáról, tranzakciókban való közreműködésről, vagy más általános vagy konkrét tanácsadói munkáról. Azok, akik a pénzeszsákokat őrzik – legyen szó hatalmas cégek költségvetéséről vagy heti keresetekről a konyhaszekrényben-, nem szeretnének az indokoltnál többet költeni jogi szolgáltatásokra. Itt fellelhető egy alapvető feszültség. Az ügyfelek általában azt remélik, hogy az ő jogi problémájuk rutin feladat, amelyet gyorsan és fájdalommentesen el lehet rendezni, míg az ügyvédi irodák olyan fejlemények után sóvárognak, amelyek elfoglalják őket egy időre. E szakemberek nem inkorrektek, amikor ilyen törekvések fogalmazódnak meg bennük, egyszerűen ebben a tekintetben nem különböznek az olyan szakmai tanácsadóktól, mint az építészek, az adótanácsadók, a befektetési bankárok és sok más hasonló szakma megannyi képviselője. ,,De egy másfajta hozzáállás és éthosz is elképzelhető. A fivérem jogi tanácsaira gondolok, amelyeket olyankor ad, amikor nekem valamilyen jogi kérdésem van. – írja Susskind. – Ha azt mondom neki, hogy ,,azt hiszem, van egy jogi problémám”, akkor ő nem abban fog reménykedni, hogy ez egy gigantikus darázsfészek lesz, amely az irodáját hetekre ellátja majd munkával. Ehelyett azt reméli – velem csaknem teljesen megegyezően -, hogy az ügyem gyorsan és egyszerűen megoldható. Nem ír nekem hosszú levelet. Nincsenek formális találkozóink. Ehelyett általában telefonon ad nekem tömör, gyakorlatias, zsargonmentes és azonnal végrehajtható segítséget. Képzeljük el, hogy minden ügyvéd úgy szolgálja ki ügyfeleit, mintha közeli barátja vagy családtagja lenne! Nagyon kevés tesz így, a legtöbbjük egyáltalán nem.”
Az elmúlt húsz évben vezető jogtanácsosokkal és más céges jogászokkal kapcsolatban szerzett tapasztalataira alapozva Susskind arra jutott, hogy az ideális ügyvédi iroda az, amely nem csak szakmai kiválóságát mutatja és használja, de törekszik arra, hogy szelleme összhangban legyen az ügyfelei üzleti érdekeivel is. Az az iroda, amely annak az ügyvédnek a szellemét követi, aki úgy jár el, mintha a barátjának vagy családtagjának adna tanácsot, és ügyfelével együtt szeretné az ügyfél jogi bonyodalmait és költségeit a minimumon tartani, olyan hatalmas és példátlan bizalmat fog kivívni magának, amely igazán megérdemli a sokszor rosszul alkalmazott, megtisztelő ,,trusted advisor” jelzőt. Míg első látásra úgy tűnhet, hogy ez üzleti szempontból naiv és az irodára nézve káros magatartás, mégis közép- és hosszú távon az a szakmailag jó iroda kapja majd a bonyolult és szakmailag kimagasló munkákat, amely előfordul olykor minden olyan üzleti vállalkozás esetében, amely osztja saját ügyfelei azon törekvését, hogy a lehető legalacsonyabb szinten tartsa a bevont jogászok számát és ezek költségeit.[6] Susskind legendás példája erre, hogy a világ egyik vezető elektromos szerszámokat gyártó cége elvitte új vezetőit egy bevezető kurzusra, amelynek nyitó foglalkozásán megkérték őket, hogy gondolkozzanak el egy képen, amely egy csillogó fúrógépet ábrázolt. ,,Ez az, amit a cég árul?”- kérdezték tőlük. A vezetők némi hezitálás után nekibátorodva mondták együtt, hogy igen – ez az, amit új munkaadójuk árul. Teljesen egyértelműnek tűnt. A tréner pedig erre nagy csinnadrattával bemutatott egy másik képet, amelyen egy falba fúrt lyuk volt látható. ,,Tévednek. Ez az, amit valójában árulunk…”- mondta alig leplezett élvezettel. ,,Vevőink közül nagyon kevesen lelkesednek az elektromos szerszámokért az otthonukban. Lyukakat akarnak. És a mi munkánk, mint frissen felvett főnököknek, hogy egyre versenyképesebb, hatékonyabb és fantáziadúsabb módon adjuk oda vevőinknek azt, amire szükségük van, azaz lyukakat a falba.” Amióta 1996-ban Susskind megírta ezt a történetet a Future of Law-ban, számtalan alkalommal mondta már el szemináriumokon és konferenciákon, és minden alkalommal megkérdezték tőle, hogy a jogi szolgáltatások esetén szerinte mit jelent valójában a lyuk a falban?… Azt mondhatnánk, hogy a motoros fúró a jogi világban a tradicionális, egyedileg nyújtott, konzultatív tanácsadó szolgáltatás, amelyet gyakran óradíjas alapon nyújtanak. De vajon ez tényleg az, amit az ügyvédi irodák ügyfelei akarnak? Ez az, amire szenvedélyesen vágynak? Suskind szerint ez az elképzelés nem más, mint a cél és az eszköz összekeverése.[7] A szerző érvelésének továbbvitelével álláspontom szerint a jogászi szakma legcsillogóbb, legfantáziadúsabb fúrói az interdiszciplináris tudással rendelkező jogászok, akik mindannyian inkább a jogásznál jobb szóval jogvédőknek vagy jogi segítőknek tartják magukat, amely megnevezés jobban kifejezi és fedi valódi, belső hivatásukat. Ugyanakkor bár az ilyen szakemberek személyisége csodálatos, az ügyfelek mégsem igazán rájuk vágynak, hanem a lyukakra a falban – amely nem más, mint a várva várt eredmény: a jogviták megoldása vagy még inkább elkerülése, megelőzése.
A viták megoldása és elkerülése: a cél és eszköz konfliktusa
Susskind könyvében egy érdekes történetet mesél el. ,,2008 januárjának reggelén, ahogy ültem a laptopom mögött és ezt a könyvet írtam, kaptam egy kéretlen telefonhívást egy férfitől, aki egy kártérítési igényeket peresítő cégnél dolgozott. Az iránt érdeklődött, hogy nem voltam-e a közelmúltban érintett balesetben. Megálltam egy pillanatra, mielőtt válaszoltam neki és a beállt csendben határozottan hallottam a nyálcsorgást, amelyet az a lehetőség váltott ki, hogy hamarosan hallhat egy baljós eseményről a közelmúltban, amelyben súlyosan megsérültem. Pontosan tudtam, hogy miért keres, de mégis megkérdeztem. Elmagyarázta, hogy a cége tudna a számomra kártérítést biztosítani. Könyörtelenül elmondtam neki, hogy nem szenvedtem semmilyen komoly sérülést a közelmúltban. Mégis megzavart ez a telefon.” – írja. A szerző egyfelől tényleg azt gondolja, hogy a sok újsütetű kártérítési társaság jelentős társadalmi funkciót tölt be. Ha egy állampolgárt súlyos kár ért, de tétovázik, hogy megkeressen-e egy hagyományos ügyvédi irodát vagy bocsátkozzon-e jogi eljárásba, ezek a szervezetek tényleg lehetőséget kínálnak arra, hogy olyasmiért is kapjanak a károsultak kompenzációt, amiért korábban nem volt lehetséges. Ez a jóindulatú értelmezés természetesen inkább a fogyasztó motivációira koncentrál, és nem a szolgáltatóéra. ,,Ugyanakkor a másik oldalról egy kicsit cinikusabb értelmezéssel lehet azt mondani, hogy ezek a társaságok arra ösztönzik az embereket, hogy olyan igényeket eszeljenek ki, amelyeket nem is előzött meg igazi kár vagy tényleges kellemetlenség. És ettől nincs túl messze egy olyan társadalom, amelyben a jogi tények egyfajta jövedelemforrásként működnek, és nem a károk megtérítését szolgálják. Osztom azoknak az aggodalmát, akik szerint a kártérítési igényeket peresítő cégek munka- és marketingmódszerei egy pereskedésre sokkal inkább hajlamos társadalmat alakíthatnak ki az Egyesült Királyságban. Gyorsan hozzáteszem, ez az aggodalom azokra a jogászokra is jellemző, akik más kárából akarnak hasznot húzni, ahogy szintén kiterjed a kissé kifinomultabb sikerdíjas kikötésekre, és a perek külső finanszírozására is.”
Richard Susskind üdvözli a jogvita rendezéséhez való szabadabb hozzáférést, de elítéli azokat a jogászokat és állampolgárokat egyaránt, akik kijátsszák a rendszert. Elég nyomasztó példának találja példának okáért, hogy egyébiránt jogkövető állampolgárok csűrik-csavarják az igazságot balesetekben, vagy eltúlozzák a kárukat, mikor kártérítést vagy járadékot igényelnek. Ezt ugyanolyan becstelennek tartja, mint azoknak a sokszor csalárd igényeit, akik önkormányzatokat perelnek be azt állítva, hogy sérülést szenvedtek, mikor megbotlottak a hepehupás úton vagy járdán. ,,Olyan szervezeteket és állampolgárokat szeretnék, akik képesek érvényre juttatni a jogaikat, de tenni fogok egy olyan kultúra ellen, amely kártérítés-központú, szélsőségesen ellenségeskedő, harcos, pereskedő és igényhajhász.”– írja könyvében.[8]
Lehetséges reformok és változtatások a jogászság megújulásához
1998-ban a ,,dotkom-időszakot” a lelkesültség jellemezte. Akiket nagyon foglalkoztatott az internet hatása a jogrendszerre, felállítottak egy ún. Polgári Eljárásjogi Informatikai Stratégiai Fejlesztési Csoportot (Civil Justice IT Strategy Development Group), amelynek Susskind aktív tagja volt. A programban tizenhat pontban néhány alapfeltevést kérdőjeleztek meg a polgári eljárással kapcsolatosan. Például megkérdőjelezték, hogy a polgári eljárásokat muszáj-e egy létező fizikai helyen tartani, vagy például hogy a feleknek feltétlenül meg kell-e jelenniük személyesen, hogy a vitákat a legjobban ellenfelekként fellépő résztvevőkkel lehet-e dönteni; hogy az érvek szóbeli ismertetése valóban központi eleme-e az igazságszolgáltatásnak, hogy a jogi szakma jó szerveződési módja-e a jelenlegi kétrétű rendszer, és végül hogy a polgári eljárásjogi rendszer a jogviták megoldásában vagy elkerülésében ténylegesen érdekelt-e? Ezek voltak azok a témák, amelyekkel kapcsolatban Susskind és a csoport tagjai úgy érezték, hogy mint problémafelvetések a korábbi reformkísérletek során is már ott keringtek a levegőben. Továbbá azt is látták, hogy az internet lehetőséget ad arra, hogy újragondoljuk a polgári igazságszolgáltatás mikéntjét, és hogy e vizsgálódás során semmilyen intézményt vagy gyakorlatot nem szabad késznek venni.[9]
Az alábbiakban Susskind kutatásai nyomán sorra veszem a jogi szolgáltatásokat a szerző szerint aktuálisan érintő reformok egyes lehetséges módjainak lényegét szigorúan tömör leírásban.
A jogvita-rendezési folyamat szétbontása
A vita megoldására irányuló tevékenység részcselekvések halmazára bontható szét. Például a jogvita megoldásának egyik alkotóeleme a jogi forráskutatás. A jogi rendelkezések felkutatása és elemzése általában a fiatal, tapasztalatlanabb jogászok feladata, akiknek a munkája a legjobb szándék mellett sem mindig szakértői jellegű. Ugyanakkor elég sok időt fel tud emészteni, hiszen a szóban forgó kezdők nem teljesen ismerik az adott területet.[10] A jogvita-rendezési folyamatot célszerű minden egyes lényeges részcselekvésre szétbontani, és a technikai vívmányok igénybe vételével manufaktúra-szerűen azokkal elvégeztetni, akik a leginkább alkalmasak rá.
A pertámogató rendszerektől az elektronikus leltárig
Három technikai újítás jelezte a pertámogatás újragondolását az elmúlt húsz évben. Az első megközelítés az ügyhez köthető iratokról elektronikus indexeket hozott létre. Ez képes az okiratokat szortírozni például dátum vagy a szerződő neve szerint. Egy második és ezt kiegészítő megközelítés az okirat-feldolgozás technológiáját újította meg. A harmadik technika a szövegkinyerő rendszerek építése volt, amely nem az indexeket, hanem az okiratgyűjteményben található iratok szövegeit tárolta.[11]
Ügykezelés és elektronikus iktatás
A jelenlegi felállásban a bíróságokon jelentős irodai személyzetet foglalkoztatnak a nagy okiratkezelési kapacitás fenntartására és működtetésére, amely részben ugyan számítógépesített, de igen jelentős mértékben papír alapú is. Más iparágak és országok igazságszolgáltatási rendszereinek tapasztalatai azt sugallják, hogy jobb rendszerek szisztematikus és széles körű bevezetése hatékonyságjavulást és költségcsökkentést eredményezne.[12]
Tárgyalótermi technológia és a bírák
Sok tárgyalóterem ma is ugyanúgy néz ki, mint a huszadik század közepén, amikor a modern számítógépeket feltalálták és először használták. Arra lehetne következtetni, hogy az igazságszolgáltatás egy annyira fokozottan emberi erőforrást igénylő tevékenység, amelyre az IT-nak kevés hatása lehet. Pedig a technológiával kapcsolatos tapasztalatok napjainkban világosan mutatják, hogy mi minden az, ami ma lehetséges és mi mindent lehet világos politikai akarat mellett néhány éven belül bevezetni. Ilyenek a számítógéppel támogatott szövegrögzítés (Computer Assisted Transcrypt – CAT), az okirat-megjelenítő rendszerek és a bizonyítékok elektronikus bemutatása (Electronic Presentation of Evidence – EPE), a videókonferencián keresztül történő részvétel a bírósági eljárásokban, a számítógépek, laptopok tárgyalótermen belüli használata, az on-line jogvita rendezés (On-line Dispute Resolution – ODR).[13]
On-line jogvitarendezés
Az ODR-nek már csak említése is potenciálisan bomlasztó a tradicionális jogi szolgáltatásokban gondolkodó jogászok, bírák, arbitrátorok és mediátorok számára. Ha az ügyfelek maguk rendezik el a kellemetlenségeiket on-line módon, ez olyan időt és pénzt jelent, amelyet nem jogászokra költenek. Ha ebbe az irányba nem mozdulnak el a szakemberek és a potenciális ügyfelek nézeteltéréseiket független emberi döntéshozók bevonása nélkül intézik el, az igen komolyan befolyásolja azok anyagi helyzetét, akik abból élnek, hogy a harcoló felek között állva döntik el a vitákat. Ugyanakkor ha a bírák, az arbitrátorok és a mediátorok a feladatukat otthon, a nappaliból fogják végezni, az nagyon messze lesz attól a hagyományos pereskedéstől vagy alternatív jogvitarendezési folyamattól, melyre legtöbbjüket kiképezték – jósolja Susskind. Emellett biztos benne, hogy a net-generáció sokszor fogja a közeljövőben előnyben részesíteni az ODR-t a konvencionális vitarendezési módszerekkel szemben.[14]
Vitaelkerülés
A jogászság morális és technikai megújulásának kulcsfontosságú megállapítása, hogy amit az ügyfelek valójában szeretnének a jogászoktól, hogy segítsenek nekik elkerülni a jogi problémákat, nehézségeket és vitákat. A szerző hasonlata szerint az ügyfelek inkább szeretnének egy korlátot a szikla tetején, mint egy mentőállomást az aljában.[15] Aki erre nem ébred rá, az elmarad szakma szükségszerű és emberségesebb irányvételétől, lemarad morális fejlődéséről.
A joghoz való hozzáférés újbóli meghatározása
Susskind szerint az ,,igazságosabb jogi rendszer” eléréséhez nem elegendő csak a vitarendezés struktúráját javítani. Ha kizárólag vagy nagyrészt a jogvitákra koncentrálunk akkor, amikor a jogot akarjuk jobbá tenni, akkor szem elől tévesztünk sok olyan dolgot, amely a jogrendszertől elvárható lenne. Átfogóbb értelmezésre van szükség: a jogban, ahogy a gyógyászatban is, a megelőzés jobb, mint a gyógyítás. És ha ez így van, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés inkább szól a viták elkerüléséről, semmint a vita eldöntéséről. ,,Várom azt a napot, amikor majd a jogi egészséget fogjuk propagálni, kissé hasonlóan a közösségi egészségügyi programokhoz.” – írja Susskind.[16]
Az joghoz való hozzáférés és egy igazságosabb jogérzetű társadalom építőkövei
1. A felkészített állampolgár
Maguknak az állampolgároknak kell tájékozottabbnak lenniük, hogy egyrészt néhány ügyet saját maguk is megoldhassanak, illetve hatékonyabban tudjanak együttműködni azokkal, akik tanácsot adnak nekik, ha mégis segítségre van szükségük. A gyakorlatban nagyon bonyolult társadalmi kihívás itt az, hogy azoknak, akiknek nincsenek erőforrásaik a jogászi munka hagyományos módon történő igénybevételére, alternatív és kiegészítő jogi segítségnyújtási módszereket biztosítsunk. Vegyíteni kell az új típusú ügyvédi irodák munkáját a civil szféra és az alternatív szolgáltatók tevékenységével.
Az állampolgárok felkészítésére két alapvető technika áll rendelkezésre: az első a ,,jogi felkészültség növelése” (például jogi közoktatás, stb.), a második pedig az informatika alkalmazása különböző formákban.[17]
2. Korszerű ügyvédi irodák
A második építőkocka egy modernizált jogászi szakma, amelyben az ügyvédi irodák többféle munkaszervezési módszert és modern technológiát alkalmaznak. Felvállalják a ,,jogi közjóért élő javak” előállítását, és olyan pro bono szolgáltatásokat végeznek, amelyek intelligensen összekapcsolódnak másfajta alternatív jogi tanácsadói szolgáltatásokkal.[18]
3. Egészséges civil szféra
A harmadik az egészséges civil szféra. Számos állampolgár a jogi szolgáltatás igénybevevői közül csak egy kedves és szimpatikus embert szeretne, aki meghallgatja, éppen csak megfűszerezve egy kis jogi szaktudással. Susskind szerint az egyik legkomolyabb kihívás a jogrendszer ezen pontján a koordináció lesz: nem egyszerűen a sok különböző civilszférabeli szervezet között, amelyek jogi segítségnyújtással foglalkoznak akár személyesen vagy on-line, hanem abban az értelemben is, hogy ez a szektor szervesen részévé válhasson annak a társadalmi alrendszernek, amely növeli az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést.[19]
4. Vállalkozó szellemű alternatív szolgáltatók
Negyedszer a keverékhez szükséges a képzeletanyag, vállalkozó szellemű és a piacra koncentráló alternatív jogi szolgáltatók új csapata, akik újszerű módszereket visznek az államilag finanszírozott szolgáltatásokba, állandó készültségben tartják az ügyvédi irodákat, végül pedig olyan módszerekkel szolgáltatnak, amelyek a fogyasztók számára kényelmesek.[20]
5. Hozzáférhető jogi információs rendszerek
Mindenkit támogatni kell a jelenlegi technika által lehetővé vált összes lehetséges módon, aki a joghoz hozzá akar férni. A jogszabályoknak és az esetjognak könnyen megközelíthető és főleg jól emészthető formában kell elérhetőnek lennie a felhasználók számára ingyenes jogi információs rendszereken keresztül.[21]
6. Felvilágosult közinformációs politika
Végül léteznie kell egy sor felvilágosult kormányzati szabálynak, amely a közszféra információihoz történő hozzáférést előírja.[22]
A jogász szakma megújulásának lehetséges következményei
Milyen következményei vannak a ,,jogi iparágra” a fenti előrejelzéseknek? Az első a jogi vállalkozások szerkezetére és méretére vonatkozik, a második az innovációra, a harmadik pedig arra az embertípusra, amely jogász lesz a jövőben.
Ami a jogi vállalkozások szerkezetét illeti, a legtöbb ügyvédi iroda hagyományos modellje piramisszerű volt résztulajdonos partnerekkel a tetején, akik beosztott jogászokat alkalmaztak és dolgoztattak. Susskind szerint vannak a munkák megszervezésének más alternatív módjai is, nem csak a munkák ügyvédjelölttel való elvégeztetése, így például a kiszervezés vagy a fokozott számítógépesítés.
Kutatások mutatják, hogy a jogászok számára nem könnyű az innováció, különösen szolgáltatásaik nyújtásának mikéntjében. Ellenállni vagy felkészülni, úttörőnek lenni. Választani kell. A szerző mindemellett egy olyan forradalmat képzel el, amelyet ,,szakaszos forradalomnak” szeret hívni. Szerinte a jogászok és ügyfeleik együttműködésüket nagyobb lépésekben, de nem egy hatalmas ugrással fogják megváltoztatni. A jövő jogászainak sokkal hatékonyabb és üzletiesebb szemléletmódúnak kell lenniük a munkamódszereik területén, illetve az ügyfelekkel való kommunikáció esetében is. A ki nem szolgált látens igényeket tömegáruként működő, de szakmailag korrekt tartalmú on-line szolgáltatásokkal lehet lefedni, és ily módon akár üzletet is lehet csinálni. Susskind a jelenlegiektől teljesen eltérő típusú és hozzáállású emberek megjelenését prognosztizálja a jogi szakmában. Kevés kétsége van afelől, hogy a teljes jogi szakmán belül egyaránt vannak jó szándékú őrzők, és féltékeny őrök. Határozott állásfoglalása szerint ha az informatikai alapú szolgáltatások vagy a munkaszervezés más módszerei gyorsabb, jobb és szélesebb körben hozzáférhető vagy olcsóbb szolgáltatásokat eredményeznek a maiaknál, akkor azokat hosszú távú üzleti és társadalmi szempontokat egyaránt mérlegelve érdemes támogatni akkor is, ha hatásuk pénzügyileg előnytelen lesz néhány jogász számára.[23]
Egy egészséges civil szféra megteremtése
Susskind alapvető fontosságot tulajdonít az egészségesen működő és emberséges jövő társadalom jogrendszerében a civil szféra szerepének. Szerinte a civil szféra szervezetei a modern jogrendszer egyre fontosabb és fontosabb részét képezik. A civil szféra, vagy harmadik szektor szervezetei abban csak az értelemben harmadikok, hogy sem a közszférához, sem pedig a magánszférához nem tartoznak. Ezzel a kifejezéssel jótékonysági egyesüléseket, önkéntes szervezeteket, közösségi testületeket, társadalmi szervezeteket jelölnek angolszász területeken (www.justice.gov.uk). Ezek tehát általában nem kormányzati nonprofit szervezetek. Az Egyesült Királyság kormányzata szerint ,,1997 óta a civil szféra sokat nőtt számban és hatásában. Több szervezet van, mint bármikor ezt megelőzően. Az összbevételük is nőtt. Egyre több ember végez bennük önkéntes munkát. Egyre több ember alapít ilyen szervezeteket. A szektor fontos szerepet játszik a közösségek támogatásában, az egyenlőtlenségek elleni harcban, új lehetőségek teremtésében, valamint a közszolgáltatások kialakításában és nyújtásában.” [24] A civil szféra érdekeinek érvényesítésére a kormányzaton belül felállították a Civil Szféra Hivatalt (Office of Third Sector) a Miniszterelnökség részeként.
A szerző szakemberként attól tart, hogy igen könnyű cinikusnak lenni a civil szféra kormányzati támogatását illetően, mivel ez a sikeres szektor olyan feladatokat lát el és olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyeket a kormányzatnak kellene, így felületesen szemlélve egyszer már kifizettük az adónkból. Állásfoglalása szerint nem tiszteletreméltó önkéntesek hadának kellene civil szféra és a jogi szolgáltatások közös területével foglalkoznia, hiszen ez a valóságban azt jelenti, hogy az egészet kevesek finanszírozzák a kormányzat helyett. Másfelől megállapítja, hogy az önkéntes munka és a civil szervezetek más funkciókat is betöltenek, például erősítik a társadalmi összetartozást és a közösségi tudatot, emiatt sok dolgozó szolgálja rajtuk keresztül a közjót és találja boldogítónak azt, amit csinál.
Sok civil szférához tartozó szervezet folytat olyan tevékenységet, amely komolyan javítja az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést az Egyesült Királyságban. Elég egy pillantást vetni az Advanced Services Alliance (Fejlett Szolgáltatások Szövetsége – ASA, a független tanácsadói szervezetek ernyőszervezete) honlapjára, ahol elképesztő mennyiségű nonprofit szervezetet sorolnak fel, melyek jogi tanácsadással foglalkoznak.[25] Ezek között van a Citizens Advice (Állampolgári Tanácsadó) és a Law Centres and Shelters (Jogi Központok és Menedékhelyek) is.[26] Az ASA főoldala maga is igen meggyőzően széles körűen szolgáltat ismereteket egy sor jogi kérdésről az angol és a walesi jog alapján.[27] A kormányzat kiegészíti ezeket egy on-line szolgáltatással, a Community Legal Advice-szal (Közösségi Jogi Tanácsadó), amely a Community Legal Service in England and Wales weboldala.[28] Ezt az ambíciózus és jól megtervezett oldalt ,,Just Ask” néven indították el 2000 áprilisában. A weboldalak és a civil szféra fizikai jelenlétet is biztosító tanácsadó szolgáltatásai együttesen komoly kínálatot biztosíthatnak az állampolgárok számára, mégpedig az ún. szolgáltatási folyamat mindhárom lényeges elemét illetően (felismerés, kiválasztás és szolgáltatás).
Kitekintés a civil szektor előtt álló megoldandó feladatokra
Susskind szerint kint a terepen azt hallani azoktól az emberektől, akik a civil szférában dolgoznak jogi tanácsadóként, hogy a rendszer rendkívül rosszul működik bizonyos téren. Kialakulhat egy olyan érzés az emberben, hogy a ma elérhető a tanácsadói típusú szolgáltatás nagyrészt a jogi problémák megoldására koncentrál, míg borzasztó kicsi kapacitást fordítanak a jogi problémák elkerülésére, és még kevesebbet a ,,jogi egészségnevelésre”.
A civil szféra finanszírozása emellett bonyolult politikai kérdéseket is felvet. Azt látni egyfelől, hogy a kormányzatnak nagyon óvatosnak kell lennie ezen szektor jogi részéből érkező kérdésekkel kapcsolatban, mert problémakezelés vezethet egy feneketlen zsákba is. Ám Susskind álláspontja szerint egy nagyon kicsi többletbefektetés is határozott javulást eredményezne a civil szektor teljesítményében. A kulcs megintcsak az a megállapítása, hogy ,,az egyik legkomolyabb kihívás a jogrendszer ezen pontján a koordináció lesz nem egyszerűen a között a sok különböző civilszférabeli szervezet között, amelyek jogi segítségnyújtással foglalkoznak akár személyesen és on-line, hanem abban az értelemben is, hogy ez a szektor részévé válhasson annak a többi rendszernek, amely növeli az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést.” Ha a megállapítás első részét nézzük, különösen a know-how és az on-line forrásokat, kezelendő problémaként mindig fennáll a veszélye a dupla munkának. Ilyen duplázódás a még viszonylag jól működtetett központi weblappal rendelkező szervezeteknél is előfordul, de a szétszórt egységeknek valóban komoly problémát jelenthet. A multi-sourcingot nézve pedig újra az a kérdés, hogy hogyan szabdalják fel és osszák el a körülményeknek legmegfelelőbben a jogi munkát akként, hogy annak minden eleme a potenciálisan leghatékonyabb szolgáltatóhoz kerüljön.[29]
Jogalkalmazás modern közösségi szellemben, civil jogvédelem
A civil szférában dolgozók és a jogászok is folyamatosan fel kell, hogy tegyék azt a kérdést maguknak, hogy az általuk végzett munka megfelel-e speciális tudásuknak és tehetségüknek és nem lehetne-e technikailag másféle módon elvégezni azt. A civil szféra számára értékes technológia például az automatikus okiratszerkesztés, de azokból az eszközökből is sokat nyerhet, amelyek abból a célból jönnek létre, hogy a megfelelő jogászokat megtalálhassuk és kiválaszthassuk. Ez utóbbi például bizonyosan segíteni fogja az önkéntesek munkáját abban, hogy könnyen tudjanak találni feladatukhoz olyan jogászokat, akiknek a díjazása az összehasonlításban a legkedvezőbbnek bizonyul. E-learning rendszerekkel lehet a civil szféra dolgozóinak tudását frissen tartani, valamint biztosítani, hogy magabiztosan eligazodjanak a jogi segítségnyújtás során. Egyes megoldásokat kifejezetten nekik is lehetne fejleszteni: akár lehetővé tenni számukra, hogy olyan rendszerekhez kérjenek hozzáférési engedélyt, melyeket szabadpiaci alapon állítottak elő ügyvédi irodák vagy jogi kiadók. A személyes értesítés technikája is hasznos lehet azoknak a tanácsadóként segítőknek, akik a jog egy speciális területe iránt érdeklődnek, vagy akik szeretnének nyomon követni bizonyos jogi változásokat. A webes figyelmeztetések és az automatikus frissítések számukra nélkülözhetetlenek lesznek.
A civil szféra számára elérhető jogi technológiák közül a legizgalmasabb a jogi tanácsadók zárt közössége lehet. Egy olyan rendszer kiépítésére van például lehetőség, amely sok szempontból a Sermo-ra, az amerikai orvosok on-line közösségére hasonlít (több, mint 50 000 orvos használja a Sermo-t). Ez a rendszer ötvözete az olyan szociális háló jellegű rendszereknek, mint a Facebook, valamint az olyan ismeretmegosztó együttműködésnek, mint a Wikipédia. Az orvosok kérdéseket tehetnek fel egymásnak, illetve meg is válaszolhatják azokat. Hatalmas orvosi tudás és tapasztalat kezdett ilyen módon felhalmozódni. Szerény összegből hasonló eszközt lehetne fejleszteni a civil szféra dolgozói számára is. Rendszeres kapcsolatban tudnának lenni egymással, meg tudnák osztani a véleményeiket és tapasztalataikat. Képesek lennének egyféle kollektív tudást kiépíteni, a legjobb gyakorlatokat felszínre hozni, tudásukat új elemekkel bővíteni, okiratmintákhoz hozzáférni, szakvéleményeket keresni. Mindenközben magabiztosabb jogi támogatást, segítséget adni mindamellett, hogy egy összetartó szakértői csapat részének érezhetik így magukat. Innen lehetne esetleg elérni olyan jogi információs rendszereket is, amelyek további ,,jogi szolgáltatási fogyasztóbarát” forrásanyagokat tartalmaznának. Ezt a rendszert meg lehetne nyitni a gyakorló jogászok számára is, akik professzionálisabbá tennék a rendszert, valamint nem utolsósorban hozzáférhetővé tehetnék magukat a tanácsadók számára, hogy azoknak speciális jogi területeken segítséget nyújthassanak.
Ennek az on-line közösségi rendszernek a kifejlesztése és üzembe helyezése nem szükségszerűen költséges, ugyanakkor a társadalmilag pozitív hatása más, korábban említett technológiákkal együtt hatalmas lehet. Ez az a pont, a jogi technológia, ahol a kormányzati beruházás a civil szférába hasznosan becsatornázható lehetne.[30]
Összegzés
,,Fájdalmasan tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik minden erőm.”- mondta Mahatma Ghandi. A jogi szolgáltatások természetét újragondolva, Az ügyvédség vége? szerzője által megfogalmazottak nyomán az biztosíthatná a jogászi szakma megújulását, technikai és erkölcsi túlélését, sőt megerősödését a globális világ kihívásaival szembenézve, ha a jogászok felismernék azt a végtelenül alapvető hozzáállásbeli különbséget, amely elválasztja a ,,hagyományos jogászi tevékenységet” a ,,jogvédelmi” vagy ,,jogi segítségnyújtói” tevékenységtől. Ennek a különbségnek a morális lényegét Susskind nyomán úgy fogalmazhatjuk meg talán legjobban, hogy úgy érdemes igazán jogi tanácsot és segítséget adni, mintha csak fivérünknek vagy nővérünknek adnánk. Ha ezzel a szemléletváltással párosul a jogászság megújulása a jövőben, a technikai vívmányok felé való nyitás és ezek széles körű alkalmazása csak annak a sokkal hatalmasabb társadalmi és morális vívmánynak lenne első lépcsője és eszköze, hogy minden jogász őszintén a közjó és a társadalom segítő mérnökének vallhassa magát.
[1] Richard Susskind: Az ügyvédség vége? A jogi szolgáltatások természetének átgondolásáról Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. Budapest, 2012 1-2.o. [2] Richard Susskind 2012 4-5.o. [3] Richard Susskind 2012 88-89.o. [4] Richard Susskind 2012 125.o. [5] Richard Susskind 2012 125-126.o. [6] Richard Susskind 2012 130-131.o. [7] Richard Susskind 2012 139-141.o. [8] Richard Susskind 2012 161-162.o. [9] Richard Susskind 2012 167.o. [10] Richard Susskind 2012 168-171.o. [11] Richard Susskind 2012 171-178.o. [12] Richard Susskind 2012 179-188.o. [13] Richard Susskind 2012 188-195.o. [14] Richard Susskind 2012 195-201.o. [15] Richard Susskind 2012 201-205.o. [16] Richard Susskind 2012 206-210.o. [17] Richard Susskind 2012 213-220.o. [18] Richard Susskind 2012 220-224.o. [19] Richard Susskind 2012 224-227.o. [20] Richard Susskind 2012 227-229.o. [21] Richard Susskind 2012 229-238.o. [22] Richard Susskind 2012 238-243.o. [23] Richard Susskind 2012 243-259.o. [24] ,,Third Sector Strategy for Communities and Local Government”, vitaanyag (Depart for Communities and Local Government, London, 2007. június, 2007) www.communities.gov.uk [25] www.assauk.org.uk [26] www.citizensadvice.org.uk, valamint www.shelter.co.uk [27] www.advicenow.org.uk, valamint www.plenet.org.uk [28] www.clsdirekt.com [29] Richard Susskind 2012 224-227.o. [30] Richard Susskind 2012 224-227.o.
