Hogyan innoválhatók a jogi szolgáltatások?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„Az ügyvédi irodák által értékesített szolgáltatások gyakran nem találkoznak azzal, amit a jogtanácsosok és az ügyfelek igényelnek. Hogyan hidalható át ez a szakadék, amelyet főként a téves kommunikáció okoz?”

Bruce MacEwen a jogi szektorban tapasztalható problémákat a víz alatti olvadó jégtakaró hasonlítja.

„Ha a gazdaságban problémák merülnek fel, azokat egészen addig nem látjuk, ameddig komolyabbra fordulnak, olyan, mint az olvadó jégtakaró. Azok eltűnésével is csak akkor szembesülünk ha már a felére csökkentek és az óceánba estek.” – mondta.

MacEwen, aki az Adam Smith Esq. Tanácsadó cég elnöke, úgy véli, hogy az ügyvédi irodák mégis valódi problémákkal szembesülnek – de ezek mélyen a felszín alatt kezdődnek, alig észrevehetők és mire ténylegesen észlelhetők, addigra már túl késő. Ez az egyik fő oka annak, hogy az ügyvédi irodák nehezen kezelik az innovációt.

Úgy tartják, hogy „A siker nagy gátja a változásnak”. „Ha jól megy a szekér, akkor miért kockáztatnánk?”

A jogi ágazat több mint 50 vezetőjével beszélgettek nemrég New York-ban, ahol az előadók egyetértettek abban, hogy bár a jogi ágazatban történt némi változás, de az ügyvédi irodák – és néha az ügyfelek is – lassan követik a valódi változásokat.

„Mindenki szükségesnek tartja a változást” – mondta Lucy Bassli, az InnoLegal Services alapítója. „Az ügyvédi irodák által értékesített szolgáltatások gyakran nem találkoznak azzal, amit a jogtanácsosok és az ügyfelek igényelnek. Hogyan hidalható át ez a szakadék, amelyet főként a téves kommunikáció okoz?”

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy sokszor jelentős a különbség aközött, amit az ügyfelek igényelnek, és amit az ügyvédi irodák nyújtanak. Az ügyfelek és jogtanácsosok gyakran átfogóbb megközelítést várnak az ügyvédi irodáktól, ideértve a projektmenedzsment és más hozzáadott értékű szolgáltatásokat is, amelyek nem számlázható órák. Eközben a legtöbb ügyvédi iroda a tradicionális jogi képviselet és az üzleti modellt képviseli.

Az alternatív jogi szolgáltatók által nyújtott új technológiára történő támaszkodás lehet az egyik kulcsa az ügyféligények jobb kielégítésének. Bassili, aki több mint 13 évig dolgozott a Microsoft jogtanácsosaként, azt mondta, hogy a külső képviselet, a technológiai teammel való együttműködés és a cégek jogi ügyeinek egyéb vonulataival is foglalkozik – és azt akarja, hogy a cégek vegyenek ki nagyobb részt ebből a munkából.

„A cégek munkavállalói és jogtanácsosai nem akarják mindezt kezelni – azt akarjuk, hogy az ügyvédi irodák vállaljanak kezdeményező szerepet és dolgozzanak ők a kapcsolat fenntartásáért” – mondta. „Az ügyfél legjobb kiszolgálása érdekében ne ajánljanak új technológiai eszközöket vagy harmadik féltől származó szolgáltatásokat, hanem az ügyvédi irodák vegyék ezeket igénybe az ügyfelekért.

MacEwen szerint ez nem ilyen egyszerű. Az orvosoknál egész teamek dolgoznak együtt annak érdekében, hogy megfelelő ellátást nyújtsanak, az adatok rögzítéséért a tesztek futtatásáért és a kezelési tervek megírásáért mind más-más ember felel. Az ügyvédek nem tudták ugyanígy működni.

De MacEwen, aki jogászként dolgozott a Morgan Stanley-nél, a Breedben, az Abbott & Morganben és a Shea & Gouldban is, úgy látja, hogy az ügyfeleknél heves tiltakozást váltott ki az ügyvédi munkadíjjal kapcsolatos bármilyen innováció.

„Bemutattunk egy jól átgondolt alternatív díjmegállapodást, de az ügyfél egyből 15% engedményt akart” – mondta. „Csak az volt a lényeg, hogy lássanak valami kézzelfoghatót.”

A rendezvény résztvevői nem voltak teljesen biztosak abban, hogyan lehet a legjobban áthidalni a jogi szolgáltatók és az ügyfelek közötti kommunikációs szakadékot, de sokan úgy vélték, hogy a számlázható óra a kulcs.

„Mindent a számlázható óra mozgat” – mondta egy résztvevő. „Mindaddig, amíg ez a helyzet, nehéz lesz innovatívnak lenni.”

(law.com/legaltechnews)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Jogi tudatosság a profit érdekében

Megalakult a KKVHÁZ Jogi Bizottsága Dr. Gábriel Gyula ügyvéd vezetésével, aki a Bogsch és Társai Ügyvédi Iroda irodavezetője. A Bizottság célja, hogy felhívja a KKV-k figyelmet a jogi tudatosságra, hogy a jogi munka ne legyen tűzoltás.

2024. április 15.

Felszámolná a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.