Izrael atomtitka

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Közel-Kelet évtizedek óta egyetlen hatalmas puskaporos hordó. Irán és Izrael nukleáris hidegháborúja robbanással fenyeget, melyben atomtudósok játsszák a statiszták szerepét. A diktatórikus teheráni rezsim fegyverkezéséről sokat tudni, Günter Grass német író pedig nemrég Izrael nukleáris arzenáljára irányította a világ figyelmét.

„Azt a másik országot kell megneveznem,
melyben évek óta – noha mélyen eltitkolva –
növekvő nukleáris támadóképesség áll készen,
amit senki nem felügyel, mert vizsgálódni
ott nem lehet.
E tény általános elhallgatását,
amihez én is igazodni szoktam,
hatalmas, terhes hazugságnak látom
és olyan kényszernek, amit ha valaki megsért,
azonnal elmarasztalásban részesül; láttuk már, hogyan
sütnek emberekre „antiszemita” bélyeget.
(…)
Izrael mint atomhatalom veszélyezteti
az egyébként is törékeny világbékét”
– olvasható Günter Grass német író pár hete közzétett legújabb művében. A Nobel-díjas szerző felettébb kétes irodalmi értékű szabadversét nem a minősége, hanem a benne foglalt tabutéma feszegetése miatt kapta fel a világsajtó. És ahogy Grass megjósolta, sok helyről legott megkapta az antiszemitizmus vádját, sőt Izraelben nemkívánatos személynek nyilvánították.

A politikai állásfoglalásnak is kevéssé kifonomult alkotásban az író napjaink egyik legforróbb témájára, az iráni–izraeli ellenségeskedésre utal. A közkeletű értelmezéssel szemben – mely szerint a Közel-Kelet békéjét manapság leginkább a teheráni rezsim ellenőrizetlen nukleráris fegyverkezése veszélyezteti – a szerző Izrael hasonló törekvéseit emlegeti fel. Miközben ugyanis a világ egy emberként hördül fel azon, hogy Mahmúd Ahmadinezsád rendszere a nemzetközi egyezményekre fittyet hányva atombomba előállításán dolgozik, nyílt titok, hogy Tel Aviv szintén – ráadásul jogilag szintén rendezetlen módon – nukleráris arzenált birtokol. A nemzetközi közvélemény azonban, élén az Egyesült Államokkal, utóbbi felett évtizedek óta szemet huny, mondván, Iránnal ellentétben Izrael demokratikus ország, így az eszközök nincsenek rossz kezekben. E kétségtelenül nyomós érvvel szemben egy párhuzamot szokás felhozni: eszerint a világtörténelemben eddig egyetlen ország volt, amely – igaz, háborús körülmények között – atombombát dobott az ellenségére. Történetesen a világ legnagyobb demokráciájaként számon tartott Egyesült Államok.

Titkos vásárlás

A környező muszlim országok fenyegető gyűrűjében létező Izrael biztonságának szavatolása azonban évtizedek óta olyan szempont, amely felülír minden más tényezőt. A kérdés már az állam 1948-as megalapításának pillanatában napirendre került. Az ország első miniszterelnöke, David Ben-Gurion minden követ megmozgatott azért, hogy – a holokauszt megismétlődésének elkerülésére – legalábbis elrettentésként nukleáris fegyverre tegyen szert. „Amit Einstein, Oppenheimer és Teller – mindhárman zsidók – készített az Egyesült Államoknak, azt izraeli tudósok a saját népük számára szintén meg tudnák alkotni” – jelentette ki az egykori kormányfő. Nekilátott hát, hogy külföldről zsidó származású szakembereket toborozzon a feladatra. (Sokan az egykori Szovjetunióból vándoroltak ki Izraelbe.)

Az atomlétesítmény helyszínéül az ország középső és déli részén elterülő Negev-sivatagot nézték ki, s hosszas előkészítések után a hatvanas évekre egy Dimona nevű helyen fel is építették a kezdetben textilgyárnak álcázott létesítményt. Az izraeli nukleáris program először 1960-ban kapott nyilvános említést. Angol és amerikai lapok ekkortájt arról cikkeztek, hogy a fiatal zsidó állam bizonyos mértékű atomkapacitásra tett szert, és ezzel a világ hatodik olyan országa lett – az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína után –, amely képes nukleáris fegyver kifejlesztésére. Az öt hivatalos atomhatalom mellett a „nukleráris klubba” Izrael mellett beletartozik India, Pakisztán és Észak-Korea is, mely államok nem csatlakoztak az 1970-es Atomsorompó Egyezményhez, de azóta is nukleáris kísérleteket hajtanak végre.

Izrael a nukleáris kétértelműségnek nevezett politikája jegyében sem megerősíteni, sem cáfolni nem hajlandó azt a világszerte készpénznek tekintett közlést, mely szerint több évtizede atomkapacitással rendelkezik. A kérdés kiterjedt szakirodalma, illetve egyes érintettek közlései szerint a zsidó állam francia és angol segítséggel jutott hozzá a szükséges technológiához. Amint például Simon Perez jelenlegi államfő – az ötvenes években az izraeli fegyverkezési program vezetője – nemrég kiadott életrajzi könyvéből kiderül, 1957-ben Párizsban titkos szerződést írt alá az akkori francia miniszterelnökkel. Ennek értelmében Izrael fegyvereket vásárolt európai szövetségesétől, és megállapodtak, hogy közösen fejlesztenek ki atombombát.

A francia kapcsolat

A partnerválasztás nem véletlen. Amikor ugyanis Egyiptom az ötvenes években államosította a Szuezi-csatornát, Párizs rávette Izraelt, hogy támadja meg déli szomszédját, ami aztán ürügyet szolgáltatott a franciáknak és a briteknek, hogy „békefenntartóként” beavatkozzanak a konfliktusba, és visszaszerezzék a számukra is létfontosságú tengeri átjárót. E kölcsönös szívességnyújtás láttán nem csoda, hogy Tel Aviv francia és angol segítséggel fejlesztette ki nukleáris kapacitását. Amint a BBC néhány évvel ezelőtti riportjából kiderül, Nagy-Britannia a hatvanas években titokban jelentős mennyiségű nehézvizet és urániumot adott el Izraelnek, mely fegyvertényről állítólag az akkori brit kormányfő sem tudott.

Az sem lehet a véletlen műve, hogy 1986-ban éppen a brit The Sunday Times című lap röpítette világgá a szenzációs hírt: minden korábbinál egyértelműbb módon fény derült Izrael féltve őrzött titkára. A bejelentés főszereplője egy marokkói születésű (utóbb keresztény hitre tért) zsidó atomtudós, Mordeháj Vanunu volt, aki a dimónai nukleáris üzem alkalmazottjaként – mert állítása szerint nem akart tovább segédkezni tömegpusztító fegyverek kifejlesztésében – több tucat fénykép kíséretében számolt be a titkos kísérletekről. Ezután egy Moszad-ügynök Olaszországba csalta, majd elfogták, letartóztatták, s hazaárulás és kémkedés vádjával 18 évnyi börtönbüntetésre ítélték.

2004-es kiszabadulása óta többször folyt eljárás vele szemben, mert számtalan alkalommal megsértette a szabadlábra helyezése után megszabott feltételeket. Ezek szerint nem tarthat fenn kapcsolatot külföldi állampolgárokkal, nem használhat telefont, nem birtokolhat mobilkészüléket, nem internetezhet, 500 méternél jobban nem közelíthet meg izraeli határátkelőt. Legutóbb tavaly szabadult ki több hónapos börtönbüntetéséből. Az izraeli hatóságok azért korlátozzák ilyen szigorúan a szabad mozgásában, mert attól tartanak, hogy további államtitkokat szivárogtat ki, ő viszont azzal érvel, hogy több évtizeddel a nagy leleplezés után már semmi olyan információ nincs a birtokában, amivel árthatna az országnak.

Visszautasított díj

Legszívesebben egyébként kivándorolna választott hazájából, ám erről Izrael hallani sem akar. És hiába kért menedékjogot több európai országban – köztük Norvégiában és Svédországban –, beadványát eddig mindig elutasították, arra hivatkozva, hogy ezen államok csak olyan menekülteket fogadhatnak be, akik személyesen kérnek letelepedési engedélyt. Amikor pedig felmerült, hogy – 1987-es Alternatív Béke Nobel-díja után – megkaphatná az igazi elismerést is, levelet írt a svéd bizottságnak, visszautasítván az esetleges megtiszteltetést. Mint érvelt, azért nem kér a kitüntetésből, mert azt korábban már megkapta Simon Peresz izraeli államfő is, őt viszont Vanunu az izraeli atombomba atyjának tekinti, és nem akarja, hogy bármilyen módon kapcsolatba hozzák vele.

Az izraeli atomtitok szempontjából természetesen az Egyesült Államok magatartása a leginkább meghatározó. Márpedig a Washington Times korábbi írása szerint Barack Obama megerősítette országa elkötelezettségét Izrael nukleáris arzenáljának titokban tartására. A konzervatív amerikai lap nevüket elhallgatni kívánó köztisztviselőkre hivatkozva azt állítja, hogy Obama első washingtoni találkozójuk alkalmával megnyugtatta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt: Amerika továbbra is tartja magát az ügyben kötött 1969-es megállapodáshoz. Ebben értesülések szerint Washington beleegyezett, hogy nem fog nyomást gyakorolni a zsidó államra, hogy fedje fel nukleáris fegyvereit, illetve nem szólítja fel, hogy csatlakozzon az Atomsorompó-egyezményhez.

 

 

Százszorosára nőtt az óceáni szeméthalom

Ijesztő mennyiségű lebegő hulladékot találtak a Csendes-óceánban a Scripps Oceanográfiai Kutatóintézet munkatársai. A Nagy Csendes-óceáni Szemétszigetet már évtizedek óta ismerik a kutatók, de a legújabb adatok szerint az 1970-es évekhez képest százszorosára nőtt a hulladék mennyisége. Nem a víz tetején úszó szeméthalmokról van szó, a műanyag ugyanis az ultraibolya sugárzás hatására törékennyé válik, és feldarabolódik. A több milliónyi kis műanyagdarab rejtve marad a műholdak elől, és többnyire a hajók fedélzetéről sem láthatók.

A szeméthalom jelentős változásokat okozott egy vízipoloska faj életében. A víz felszínén élő Halobates sericeus faj lebegő tárgyakra rakja a petéit. A faj felfedezte a lebegő hulladékban rejlő lehetőségeket, és ennek hatására megnőtt a rovar petéinek sűrűsége az Északi-Csendes-óceán szubtrópusi áramlatában. Ez pedig a táplálékláncon keresztül az egész tengeri élővilágra kihathat. A kutatók tavaly a vizsgálataik során begyűjtött halak 9 százalékának gyomrában találtak műanyaghulladékot. Ezek alapján úgy becsülik, hogy az Északi-Csendes-óceánban közepes vízmélységben élő halfajok évente 12–24 ezer tonna műanyagot fogyaszthatnak el.

www.origo.hu

A 2011-es tóhokui szökőár – a Japán kormány becslése szerint – 5 millió tonna törmeléket sodort magával a szárazföldről, melynek mintegy 70%-a süllyedt a tengerfenékre és 1,5 millió tonna lebeg a felszínen. Senki sem tudja pontosan, hogy a tördelék merre sodródik a Csendes-óceánon, csupán feltételezések vannak.

 

Élő közvetítés egy agyműtétről

A Houstonban működő Memorial Hermann kórház agysebészei élőben közvetítettek egy műtétet a közösségi csatornákon át. A beavatkozásról szövegesen, fotókkal és videókkal is beszámoltak. A haj leborotválásától a kötözésig, azaz az előkészületektől az utolsó fázisig közvetítették le a beavatkozást dr. Kim Dong és munkatársai. A 21 éves lányon végzett operáció volt a kórház második olyan esete, melyet élőben közvetítettek a Twitteren, februárban egy szívműtétnél tettek ugyanígy. A műtét során dr. Kim és csapata egy kb. 5×5 centis nyílást vágott a beteg koponyáján, majd ezen keresztül több mint egy órán át végeztek agyi beavatkozást. Az eljárás során egy üvegszálas optikai kábellel működő kamerát használtak, így találták meg az agydaganatot, melyet eltávolítottak.

www.hvg.hu

Charles Cumming beszámolója és tapasztalatai

A tumor eltávolítása

 

Európa legnagyobb adatfeldolgozója kerül Csillebércre

Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban valósul meg a világ egyik legmodernebb, Európa legnagyobb adatátviteli kapacitású adatfeldolgozó rendszere. A genfi Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) által kiírt pályázatot Magyarország nyerte el. Hazánk 8,5 milliárdért épületet és infrastruktúrát biztosít, a CERN 40 milliárd forintért informatikai rendszert telepít Budapestre. Közép-Európa egyik legnagyobb infokommunikációs beruházásának részeként 1100 négyzetméteren üzemeltetnek majd csúcsteljesítményű informatikai infrastruktúrát. A CERN és a Wigner Adatközpont közötti optikai hálózat önmagában a teljes hazai internetforgalommal összemérhető adatmennyiséget továbbít majd. Szükség is van erre a teljesítményre, mert a világ legnagyobb részecskegyorsítója, a genfi nagy hadronütköztető percenként 30 DVD-nyi hasznos információt állít elő.

Népszabadság

---