Kell-e félni az okosszemüvegektől?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A viselhető technológiák alapjaiban változtathatják meg a mindennapjainkat, azonban számos etikai és jogi kérdést vetnek fel. A vita legélesebben a Google okosszemüvege, a Google Glass kapcsán bontakozott ki.


A Google 2012 április elején fedte fel kutatási programját (Project Glass, közismertebb nevén Google Glass), amelynek célja egy kiterjesztett valóságot megjelenítő fejre illeszthető kijelző kifejlesztése volt. A Glass tulajdonképpen nem más, mint egy viselhető számítógép, ami a cég víziója szerint alkalmas arra, hogy használója teljes kontroll alatt tartsa virtuális életét.

A projektet már a kezdet kezdetén számos támadás érte. A kétkedők szerint az okosszemüveg mind az egészségre mind a szociális kapcsolatokra káros hatással lehet, ezen kívül minden más eszköznél alkalmasabb a magánszférába való kéretlen behatolásba.

A lehetséges egészségügyi és szociális következmények

A kérdés: hogyan befolyásolja az agyat, a viselkedést az okosszemüveg? Hordozható technológiák – mint például a mobiltelefonok, tabletek, okostelefonok – már hosszabb ideje részei a mindennapoknak, számos kutatás született ezek egészségügyi hatásairól.

A fő veszélyt a Google Glass esetében abban látják, hogy sokkal intimebb, intenzívebb élményt jelent a használata, mint az eddigi technológiák. A befelé fordulás, az elmélyülés, a befelé fókuszálás azt a veszélyt hordozza magában, hogy a használó sokkal kevésbé vesz részt a való világ történéseiben, nem vagy alig beszélget másokkal, kevésbé reagál a környezetére. Ez a fajta elidegenedés pedig bizonyítottan hatással van az egészségi állapotra is, a minőségi társas interakció jelenléte az emberek mindennapjaiban ugyanis csökkenti a szívbetegségek kialakulásának kockázatát (ez az ún. Roseto-paradigma).

A Google Glass kritikusai szerint a szemüvegben látható kis képernyő el fogja vonni a figyelmet a környezetről, rontani fogja a koncentrációt. Ha éppen üzenet érkezett és azt el akarjuk olvasni, közben fogalmunk sem lesz róla, mint mond a mellettünk ülő.  A koncentrációra gyakorolt hatása miatt számos országban fontolgatják – például Angliában, Németországban –, hogy vezetés közben megtiltják a Google Glass használatát.

(A Google Glass prototípusa. Forrás: Wikipedia)

A rengeteg impulzus, információ miatt romolhat a memória és a hosszú távú odafigyelés képessége. Az köztudott, hogy az internetes sajtóban is egyre inkább a rövidebb cikkek dominálnak, pusztán azért, mert az olvasók egyre kevésbé tudnak, akarnak egy hosszabb cikkre koncentrálni.

Szenzitív adatok, „privacy”

Számos kritika illette a Google Glass projektet a magánszférába, „privacy-ba” (bár az angolszász jogrendszerben használt privacy fogalom tágabb a magánszféránál) történő behatolás minden eddiginél nagyobb lehetősége miatt. Mivel a szemüveg képes képek és videók rögzítésére, felmerült a kérdés, hogy innentől fogva bárkit bármikor a beleegyezése nélkül, titokban lehet filmre venni, fényképezni? Lehet-e látni azt magán az eszközön, ha éppen a felvétel funkció aktív? 

Egy másik felvetés szerint mi történik akkor, ha valaki bűncselekmény tanúja lesz? A rendőrség szabad hozzáférést kap a felvételekhez? Mi van akkor, ha ezek a felvételek olyan információkat is tartalmaznak, amiket a viselő nem szívesen adna ki magáról? Egyáltalán, a készülék vajon folyamatosan üzemel és továbbít adatokat  a Google felé? Vagy mi történik akkor, ha valaki feltöri a szemüvegünket, hozzáfér a felvételekhez, amin esetleg, mondjuk, éppen pénzt veszünk fel és a PIN-kód tökéletesen látható?

Google Glass a neten

How It Feels through Glass – Google Glass Official Promo 20/02/2013
Google Glass. | Hands-on

Szintén érdekes kérdés még az okosszemüvegek használata munkavégzés során. Amennyire segítheti a munkavégzést egy ilyen készülék? Mennyire könnyíti meg az ipari kémkedést? Mennyire kell vigyázni, ha egy ilyet viselő kollégával, üzleti partnerrel, tárgyalóféllel találkozik az ember? Az egyértelmű veszélyek szükségessé teszik, hogy a munkaszerződéseket, titoktartási szabályzatokat a munkáltatók előbb vagy utóbb felülvizsgálják.

Kormányzati aggályok a Glass-szal kapcsolatban

Május közepén az USA Kongresszusának néhány tagja levelet küldött a Google-nek, amiben a következő kérdéseket tették fel:

1. Gyűjt-e a Google Glass – még ha nem is szándékosan – adatokat?
2. Csak a Google Glass felhasználói részesülnek a Google által biztosított jogi és információtechnológiai védelemben, vagy ez kiterjed más személyekre is?
3. Támogatja-e a Google Glass az arcfelismerést?
4. Eltárolja-e a Google a felhasználó adatait, és ha igen, hogyan védi azokat?

Júniusban kanadai hivatalnokok is elküldték a saját kérdéseiket:

1. Mennyire felel meg a Glass az adatvédelmi szabályoknak?
2. Milyen adatokat gyűjt a Glass és ezekhez a fejlesztők hozzáférnek-e?
3. Mit tesz a Google a más személyekről a Glass segítségével titokban gyűjtött információkkal?
4. Mit tervez a Google az arcfelismeréssel kapcsolatban felmerülő jövőbeli problémákkal?

Nem csak az amerikai és kanadai kormányzat aggódik. Az USA-ban például számos cég tiltotta ki megbeszéléseiről a Google Glass-t, híradások szólnak arról, hogy bárok, mozik, kaszinók sem engedik a használatát, sőt, még a Google részvényesei sem használhatták a Glass-t a júniusi részvényesi ülésen! Az Egyesült Királyságban egy felmérés szerint a fogyasztók 20 százaléka teljesen betiltaná a Google Glass használatát.

Válaszok és megoldások

Mint láthattuk, sok kérdést vet fel a Google Glass használata, számos ezek közül azonban a tájékozatlanságból és a túlreagálásból fakad. A legnagyobb félelem, hogy a Glass felhasználók titokban fényképeket és videokat készítenek és töltenek fel a netre és folyamatosan megfigyelhetik a környezetüket.

Azonban:

– A Glass hamar standby módba kapcsol, az újraindításhoz pedig egy jól észrevehető mozdulatra van szükség.
– Amikor aktív módban van, csak arról készíthet fotót és videót, amire a felhasználó ránéz. Nem lehet olyan trükkösen elrejteni, például egy  zsebben, mint egy okostelefont vagy egy kamerát.
– Egy igazán jó minőségű felvételhez 9-10 méteren belül kell lennie az alanynak, a kamera nem tud zoomolni.
–  A fotók és videók nem kerülnek fel közvetlenül a netre, hanem az Auto-Backup segítségével privát lehet feltölteni a Google+-ra, és onnan lehet csak megosztani (ezen az elven működik az Apple Photo Stream applikációja is az iPhone fotókkal).

Emberek között járva szinte lehetetlen úgy újraindítani az okosszemüveget és lefényképezni vagy levideózni valakit, hogy azt ne vegyék észre, e tekintetben a Glass nem nyújt többet, mint amennyit egy okostelefon tud.

(Érintésvezérlés a Google Glass-szel. Forrás: Wikipedia)

A Google a Glass-hoz nemrég kiadott FAQ-jában a következőképpen szabályozza a kényes kérdéseket:

– A Google Glass-ba olyan kifejezett jelzéseket építettek be, amelyek egyértelműen jelzik, hogy az eszköz aktív és a felhasználó éppen mit csinál. Használatkor a képernyő kivilágosodik, ugyanígy fotó és video készítésekor is. Ezen felül a felhasználónak egyértelmű szöveges utasítást kell adnia a felvételre, vagy meg kell érintenie a szemüveg keretébe épített gombot.
– A Google semmilyen arcfelismerő applikációt nem enged futtatni a Glass-on.
– A Google nem mindig tudja, mit csinál és lát a Glass felhasználó (nem említi ugyan az FAQ, de a Google Glass-ból indított keresések nem jelennek meg a Google felhasználói fiók által tárolt keresések között az előzményekben, tehát tulajdonképpen a Google kevesebb adatot nyer a Glass-ból, mint más eszközökből).
– Az applikációknál mindig világos, mihez járul hozzá a felhasználó
– Tervezik olyan Google Glass keretek kiadását, amibe szemészorvos által felírt lencsék illeszthetők (ez jó a felhasználó szemszögéből, de rémálom például egy mozi szemszögéből, mert a felvételre alkalmas eszköz itt egyben magát a látást segíti!)

Összegzés

A Google Glass nem az első hordozható, hordható számítógépes eszköz, de jelenleg ez van a leginkább az érdeklődés középpontjában. Használata számos biztonsági, adatvédelmi aggályt vet fel és még fog is felvetni, ahogy egyre többen kezdik majd használni. Azt látni kell, hogy magába az eszközbe számos olyan biztonsági funkciót építettek be, amelyek sokszor nemhogy megkönnyítik, de inkább nehezebbé teszik , hogy titokban felvételt készítsenek vele – e tekintetben túlzók a félelmek, egy okostelefon vagy egy kamera még mindig könnyebb megoldás kémek és filmtolvajok számára.

A Google Glass várhatóan 2013 végén kapható majd kiskereskedelmi forgalomban, de egyáltalán nem biztos, hogy elsőként jelenik meg, hiszen más gyártók (pl. Oculon, Vuzix, Apple) is hamarosan piacra dobják saját terméküket. A gyártók hatalmas potenciált látnak az okosszemüvegek piacában, azonban a Google Glass-szel kapcsolatos problémák nem egyediek – ki kell alakulni egy olyan biztonságos jogi, etikai és technológiai háttérnek, amelyben az okosszemüvegek azok lehetnek, aminek a tervezők eredetileg szánták őket!


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.