Négy tévhit a felhőről

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2017. október 11.
Rovat:

Az USA-ban a kis és közepes méretű jogi cégeknek alapvetően téves, régi berögződésen alapuló elképzeléseik vannak a felhőszolgáltatásokról, amelyeket a hardverforgalmazók ki is használnak.


A jogi cégeknek, ügyvédi irodáknak ellenérzéseik vannak a felhő migrációval kapcsolatban, mivel az a régi téves elképzelés él még bennük, hogy a felhő biztonsági kockázatot jelent, le kell cserélni az összes alkalmazást és az üzletmentet is meg kell változtatni, sokkal többe került, mint a hardveres megoldás és még a compliance során is csak problémákat okoz.

[multibox]

Ha azt vizsgáljuk, hogy ezeknek a téves elképzeléseknek lehet-e valami alapja, érdemes áttekintenünk az informatika folyamatos behatolását a jogi szektorba.

Még ma is szép számmal praktizálnak olyan jogászok, akik nem számítógéppel kezdték a praxisukat, hanem írógéppel írták a beadványaikat. Számukra nyilván a számítógép megjelenése is komoly kihívást jelentett, mivel meg kellett tanulniuk a kezelését, félhettek az adatok elvesztésétől, vagy véletlen törlésétől.

Ezt a félelmet csak erősítette az internet elterjedése. Megjelentek a vírusok, az internetes támadások, ezzel pedig komoly veszélybe kerültek a saját eszközökön tárolt adatok. A jogi cégeknek folyamatosan naprakészen kell(ene) tartaniuk biztonsági rendszerüket, ahhoz, hogy az ügyvédi titkok és ügyféladatok kiszivárgását megakadályozzák.

Érthető tehát, ha óvakodnak a jogászok az új technológia alkalmazásától, hiszen az adatok egy fizikailag máshol lévő szerverre kerülnek, ezzel pedig az adatok és az ügyvédi titok megőrzése látszólag veszélybe kerülhet.

Ahhoz, hogy ez miért nincs így meg kell értenünk a felhő működését.

Ha felhőszolgáltatást akarunk igénybe venni, akkor a hardveres eszközünkön lévő adatokat a felhőbe kell költöztetnünk, ez a felhő migrálás. A jogi cégek még mindig inkább a hardveres megoldást preferálják, azonban az alkalmazásfejlesztők egyre több alkalmazást látnak el felhő funkcióval.

A hardver és a felhő közötti döntés akkor kerül előtérbe, amikor a kis és közepes jogi cégeknek elavul a hardveres eszközparkjuk és azt újra kell cserélni, amelynek szintén jelentős költsége van, ugyanakkor az iroda működése elképzelhetetlen nélküle.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

A négy leggyakoribb tévhitet mutatjuk most be és elmagyarázzuk, hogy miért nincs valóságalapjuk.

A felhő biztonsági kockázata

A jogi cégek által kezelt adatok valószínűleg nagyobb biztonságban vannak a felhőben, mint az irodában lévő hardvereken. A felhő egy fejlettebb technológia, amely folyamatos rendelkezésre állást biztosít, folyamatos biztonsági mentéseket és adatmentéseket készít, titkosítja a kezelt adatokat, vírus és kártevőirtást végez, többrétegű tűzfal is védi az adatokat, amelyet az szolgáltató informatikusai folyamatosan ellenőriznek. Ez azonban csak a kezdet.

Az alkalmazások cseréje és az üzletmenet megváltoztatása

A felhőbe való migrálás valóban nagy változást jelent, mivel az egész informatikai környezetet a felhőbe kell áthelyezni. Azonban a fejlesztők már egyre több applikációnál teszik lehetővé a felhőben való használatot és a munkavállalók sem helyhez kötöttek, bárhonnan elérik az alkalmazásokat és az adatokat. Tulajdonképpen a virtuális környezetben semmi nem változik, mivel a felhőbe való migrálás éppen arról szól, hogy a folyamatos munkamentet biztosítják a felhő specialisták, semmilyen felkészülésre nincs szükség.

A felhő drágább mint a hardveres megoldás

Egyre nő azoknak a száma, akik ezt nem így gondolják. A többség már vagy ugyanolyan költséggel számol, vagy a felhőt tartja olcsóbbnak. A költségkalkuláció során érdemes figyelembe venni, hogy a felhő nem igényel semmilyen hardver beruházást, azt a jelenlegi eszközökkel is lehet használni. Az is szempont lehet, hogy a hardveres megoldással szemben a költségek nem egyszerre jelentkeznek, hanem havonta kell az alkalmazásokért és a karbantartásért fizetni, amely magában foglalja még az adattárolást, a biztonsági mentést, a rendszer-visszaállítást és a folyamatos ügyféltámogatást. Az értékcsökkenés elszámolásánál körülbelül egyforma költségekkel lehet számolni, ha figyelembe vesszük a rendszer-teljesítményt is. Egy kis vagy egy közepes iroda az USA-ban 1000 főt jelent. Egy ilyen méretű informatikai rendszer üzemeltetése körülbelül 10.000 amerikai dollárba kerül havonta, azonban a felhőszolgáltatás ennél lényegesen olcsóbb.

A felhővel a compliance is nehezebb

A jogi munka számos területén elengedhetetlen a compliance elvégzése, amely gyakran problémát jelent főleg a kisebb cégek számára. Az igazság azonban az, hogy a felhőben a compliance sokkal gyorsabban és biztonságosabban végezhető. Valóban, a felhőalapú tárhelyek olyan technológiákat tartalmaznak, amelyek teljes mértékben figyelembe veszik az aktuális szabályozási környezetet, a titoktartási és a biztonsági követelményeket, valamint a jogsértés esetén várható következményeket. Lehet, hogy a jogi cégek sok mindent meg tudnánk oldani egymaguk is, de általában szakértőre bízzák az informatikai feladatokat, ezért nyilván senki nem hibáztathatja őket.

Még kell egy kis idő, amíg a fenti mítoszok kikopnak a köztudatból, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a felhő képes lesz ezekre rácáfolni.

(legaltechnews.com)


Kapcsolódó cikkek:


A jogi munka elismerése hazánkban és a nagyvilágban
2018. július 6.

A jogászok kiemelkedő teljesítményét számos országban és nemzetközi szinten egyaránt elismerik. A különböző díjak már több évtizedes hagyományra tekintenek vissza, a jogászok, irodák különböző kategóriákban nyújthatnak be pályázatot. Gondoljunk csak bele, ha nem lennének kategóriák, milyen nehéz lenne dönteni egy startup technológiát és innovációt képviselő iroda és egy klasszikus jogterületeken mozgó, kiemelkedő teljesítményű iroda között.

 

A GDPR felértékeli az adatvédelmi szaktudást
2018. június 19.

A GDPR hatályba lépésével felértékelődik az adatvédelmi szakjogászok és a jogi szakokleveles szakemberek képzése, melyek az ELTE Jogi Továbbképző Intézetének egyre népszerűbb kurzusai. A gyakorlatorientált tananyagról a NAIH szakemberei gondoskodnak, a legfrissebb hazai és európai jogalkalmazásokhoz igazodva. Ezekről is beszélgettünk Péterfalvi Attilával, a NAIH elnökével, a képzések felelősével.

Tilalomfák az ügyvédi honlap online marketingjében – Mit szabad, és mit nem?
2018. június 19.

A Magyar Ügyvédi Kamara keményen szabályozza az ügyvédek és irodáik internetes megjelenését. Az ügyvédek nélkülözni kénytelenek a hírlevélküldés és az eredmények bemutatásának eszközeit. Ugyanakkor sok lehetőségük van arra, hogy az interneten eredményesen jelenjenek meg, és ügyfeleket szerezzenek maguknak.

 

Költségspórolás technológiával
2018. május 8.

A vállalatok jogi osztályai az egyes eljárásaik kialakítása során döbbennek rá arra, hogy a jogi IT eszközök és eljárások segítséget nyújthatnak a költségek kordában tartásában. A jogi költségek alakulásával foglalkozó tanulmányban 59 amerikai vállalat jogi osztályát vizsgálták meg és ez alapján vontak le következtetéseket.

A közadatok újrafelhasználása
2018. május 3.

„Az Európai Bizottság ma egy sor olyan intézkedést terjeszt elő, amely a nem személyes adatok digitális egységes piacon való szabad áramlásának ösztönzését célzó korábbi kezdeményezésekre építve az EU-ban rendelkezésre álló adatok körének bővítésére irányul.