Nem jogsértő a távközlési különadó

Az a körülmény, hogy az ilyen különadó legnagyobb részét más tagállamok természetes vagy jogi személyeinek tulajdonában álló adóalanyok viselik, nem lehet alkalmas arra, hogy önmagában hátrányos megkülönböztetést valósítson meg.

Az alapügy

A Vodafone 20%‑os piaci részesedésével a harmadik legjelentősebb gazdasági szereplő a magyar távközlési piacon.

A Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Kiemelt Adózók Adóigazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú adóhatóság) a 2011. április 1‑je és 2015. március 31. közötti időszak vonatkozásában valamennyi adóra és költségvetési támogatásra irányuló ellenőrzést folytatott le a Vodafone‑nál.

Az ellenőrzés eredményeként az elsőfokú adóhatóság a Vodafone terhére 7.417.000,- Ft adóhiányt állapított meg, továbbá adóbírságot, késedelmi pótlékot és mulasztási bírságot szabott ki a Vodafone-nal szemben összesen 3.708.000,- Ft összegben.

Az elsőfokú adóhatóság által hozott határozatot a Vodafone fellebbezése alapján a NAV Fellebbviteli Igazgatósága megváltoztatta, mérsékelve az adóbírság és a késedelmi pótlék összegét.

A különadó, amely az árbevételhez igazodó progresszív adó, az adóalap 500 millió HUF‑ot (jelenleg hozzávetőleg 1,5 millió euró) meg nem haladó része után 0%‑ban megállapított alsó adósávot, az adóalap 500 millió HUF‑ot (jelenleg hozzávetőleg 1,5 millió euró) meghaladó, de 5 milliárd HUF‑ot (jelenleg hozzávetőleg 15 millió euró) meg nem haladó része után 4,5%‑ban megállapított középső adósávot és az adóalap 5 milliárd HUF‑ot (jelenleg hozzávetőleg 15 millió euró) meghaladó része után 6,5%‑ban megállapított felső adósávot foglal magában.

A Vodafone keresetet nyújtott be a fellebbviteli igazgatóság határozatával szemben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz. A Vodafone keresetében azzal érvelt, hogy a terhére megállapított különadó nem megalapozott, mert a különadótörvény tiltott állami támogatásnak minősül, ezért ellentétes a héairányelv 401. cikkével.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (a továbbiakban: Bíróság) szerint az adó, amely az árbevételhez igazodik, és amely olyan adótábla alapján kerül kiszámításra, amely ezen adótábla különböző sávjaira alkalmazandó progresszív adókulcsokból áll, közvetetten hátrányosan megkülönböztető hatást fejthet ki a külföldi természetes és jogi személyek tulajdonában álló adóalanyokra, ebből következően pedig ellentétes lehet az EUMSZ 49., EUMSZ 54., EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikkel, különösen, mivel a gyakorlatban csak a külföldi anyavállalatok magyarországi leányvállalatai fizettek különadót a legmagasabb árbevételi sávhoz rendelt adókulcs alapján.

A Bíróság továbbá arra kereste a választ, hogy a különadó összeegyeztethető‑e a héairányelv 401. cikkével, ezért felfüggesztette az eljárást és előzetes döntéshozatalért fordult az EUB-hoz.

Az EUB döntése

A magyar kormány és a Bizottság az EUB gyakorlata alapján arra hivatkozott, hogy valamely adó alanyai annak érdekében, hogy kivonják magukat ezen adó megfizetése alól, nem hivatkozhatnak arra, hogy jogellenes állami támogatásnak minősül az olyan mentesség, amelyben más személyek részesülnek, ily módon a második kérdés elfogadhatatlan.

Az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése a tervezett új támogatásokra vonatkozó előzetes ellenőrzést vezet be. Ennek célja az, hogy csak a belső piaccal összeegyeztethető támogatások valósuljanak meg.

Míg a támogatási intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségének mérlegelése az uniós bíróságok ellenőrzése alatt eljáró Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik, addig a nemzeti bíróságok a végleges bizottsági határozat meghozataláig a jogalanyok jogainak megóvását biztosítják az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében előírt kötelezettség állami hatóságok általi esetleges megsértése esetében.

Az EUB kimondta, hogy az adómentességnek az állami támogatásokra vonatkozó uniós jog szempontjából való esetleges jogellenessége nem eredményezi az adó beszedésének jogszerűségét.

Az EUB már több alkalommal kimondta, hogy az adók nem tartoznak az EUMSZ állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá, hacsak nem valamely támogatási intézkedés finanszírozását szolgálják. Abban az esetben, ha a támogatás adó útján történő finanszírozása a támogatási intézkedés szerves részét képezi, az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése alapján, az uniós jog megsértésével beszedett adókat köteles a tagállam visszatéríteni.

Ahogy azt a főtanácsnok az indítványa 138. pontjában lényegében megállapította, a Vodafone‑t egy általános hatályú adó terheli, amely az állami költségvetésbe folyik be, de az nem kapcsolódik kifejezetten az adóalanyok valamely meghatározott csoportja javára nyújtott támogatáshoz.

A magyar kormány álláspontja szerint az EUB-nak nem kell vizsgálnia, hogy az adó diszkriminatív-e az EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikke alapján, ha az érdemi adóterhet a külföldi tulajdonban álló adóalanyok viselik, mivel ezt az EUB a 2014. február 5‑i Hervis Sport‑ és Divatkereskedelmi Kft. ítéletben már vizsgálta.

Az EUB egyértelművé tette, hogy ha van is az adott jogkérdést megoldó ítélkezési gyakorlat, a nemzeti bíróságok továbbra is teljesen szabadon fordulhatnak az EUB-hoz, ha azt célszerűnek tartják.

Tehát a magyar kormány érvelése önmagában nem vezethet az előterjesztett kérdések elfogadhatatlanságához.

Az EUB az alapjogvita elbírálása szempontjából szükségesnek ítélte annak eldöntését, hogy a különadó sávjaihoz kapcsolódó progresszív adótábla, függetlenül ezen összeszámítási szabály alkalmazásától, önmagában közvetetten hátrányosan megkülönböztető jelleggel bír‑e a más tagállamok természetes vagy jogi személyei irányítása alatt álló azon adóalanyokra nézve, amelyek az érdemi adóterhet viselik, és ebből következően ellentétes‑e az EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikkel.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a letelepedés szabadságának célja az, hogy a letelepedés tagállamában más tagállamok állampolgárai és az EUMSZ 54. cikkben említett társaságok számára biztosítsa a nemzeti bánásmódot, és a társaságokat illetően megtilt minden, székhelyen alapuló hátrányos megkülönböztetést.

A jelen ügyben a Vodafone székhelye Magyarországon található, ugyanakkor e társaság az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező Vodafone Europe 100%‑os tulajdonában áll. Amint azt a főtanácsnok az indítványában megállapította, amennyiben ezen anyavállalat egy leányvállalaton keresztül végzi a tevékenységét a magyar piacon, az utóbbi leányvállalatot sújtó bármilyen korlátozás érintheti az anyavállalat letelepedési szabadságát.

Nemcsak a társaságok székhelye alapján történő nyílt hátrányos megkülönböztetés tiltott, hanem az ilyen megkülönböztetés olyan rejtett formái is, amelyek ugyanahhoz az eredményhez vezetnek.

Közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan kötelező adó, amely látszólag objektív elhatárolási szemponton alapul, de a jellemzőire tekintettel az esetek többségében hátrányosan érinti a valamely másik tagállamban székhellyel rendelkező olyan társaságokat.

Az egyes ágazatokat terhelő magyar különadóról szóló törvény semmilyen különbséget nem tesz a vállalkozások között azok székhelye alapján, mivel valamennyi, Magyarországon, a távközlési ágazat területén működő vállalkozás adóalanynak minősül, és az árbevételre vonatkozó sávos adókulcsok minden vállalkozásra érvényesek. Az EUB szerint a törvény semmilyen közvetlen hátrányos megkülönböztetést nem valósít meg.

Ezzel szemben a Vodafone és a Bizottság álláspontja szerint a különadó progresszivitása önmagában azzal a hatással jár, hogy a más tagállamok természetes vagy jogi személyeinek tulajdonában álló vállalkozásokkal szemben előnyben részesíti a magyarországi természetes vagy jogi személyek tulajdonában álló adóalanyokat.

A Vodafone és a Bizottság álláspontja szerint a más tagállamok adóalanyait sújtó adóteher a magyar adatok alapján arányosan magasabb azon adótehernél, amelyet a magyarországi tulajdonában álló adóalanyok viselnek, mivel ezen adóalanyok de facto mentesülnek ezen különadó alól, vagy alacsonyabb adókulcs alá tartoznak.

Az EUB felhívta a figyelmet, hogy az uniós adójogi harmonizáció jelenlegi állapotában a tagállamok szabadon határozhatják meg az általuk legmegfelelőbbnek ítélt adóztatási rendszert, ily módon a progresszív adóztatás alkalmazása az egyes tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik.

Az EUB szerint azonban, az árbevétel képezheti progresszív adóztatás alapját, mivel egyrészt az árbevétel összege semleges megkülönböztető ismérvnek minősül, másrészt pedig az adóalanyok teherviselési képességét illetően releváns mutatónak tekinthető.

Az a körülmény, hogy az ilyen különadó legnagyobb részét más tagállamok természetes vagy jogi személyeinek tulajdonában álló adóalanyok viselik, nem lehet alkalmas arra, hogy önmagában hátrányos megkülönböztetést valósítson meg. Ugyanis, amint azt a főtanácsnok többek között az indítványának a 66., 69. és 82. pontjában megállapította, erre az szolgál magyarázatul, hogy a magyar távközlési piacon az ilyen adóalanyok vannak túlsúlyban, akik e piacon a legmagasabb árbevételt érik el. Így e körülmény olyan esetleges, sőt véletlenszerű mutatónak minősül, amely – még egyébként egy arányos adózási rendszerben is – minden olyan esetben teljesülhet, amikor az érintett piacon más tagállamok vagy harmadik államok vállalkozásai, illetve más tagállamok vagy harmadik országok természetes vagy jogi személyei tulajdonában álló belföldi vállalkozások vannak túlsúlyban.

Az EUB arra hivatkozott, hogy a 0%‑ban megállapított alsó adósáv nem kizárólag a magyar tulajdonában álló adóalanyokat érinti, mivel – csakúgy, mint bármely progresszív adóztatási rendszerben – az érintett piacon működő valamennyi vállalkozás részesül ezen adókedvezményből az árbevételük azon része után, amely nem haladja meg az ezen adósáv tekintetében megállapított felső határt.

A fentiekből az következik, hogy a különadóhoz kapcsolódó progresszív adókulcsok jellegüknél fogva nem vezetnek be a társaságok székhelyén alapuló hátrányos megkülönböztetést a magyar tulajdonában lévő adóalanyok és a más tagállamok természetes vagy jogi személyeinek tulajdonában álló adóalanyok között.

A fenti megfontolásokra tekintettel az EUB úgy ítélte meg, hogy az EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikkével nem ellentétes az a tagállami szabályozás, amely olyan progresszív adót vezet be, amelyhez kapcsolódóan az érdemi adóterhet elsődlegesen a más tagállamok állampolgárainak vagy más tagállamban székhellyel rendelkező társaságoknak a közvetlen vagy közvetett irányítása alatt álló vállalkozások viselik, mivel e vállalkozások rendelkeznek a legnagyobb árbevétellel az érintett piacon.

A héairányelv 401. cikkével kapcsolatban az EUB úgy foglalt állást, hogy a tagállamok biztosítási szerződésekre, valamint szerencsejátékokra és fogadásokra vonatkozó adókat, jövedéki adókat, illetékeket, és általánosabban olyan adókat, illetékeket vagy közterheket vezethetnek be, amelyek nem forgalmiadó‑jellegűek.

Azt, hogy a héairányelv 401. cikke értelmében valamely adó, illeték vagy teher forgalmi adó‑jellegű‑e, különösen azt kell vizsgálni, hogy veszélyezteti‑e a hozzáadottérték‑adó (héa) közös rendszerének működését azáltal, hogy a termékek és szolgáltatások forgalmát, valamint a kereskedelmi ügyleteket a héára jellemzőhöz hasonló módon terheli.

Az EUB megállapította, hogy a héairányelv 401. cikkével nem ellentétes az olyan adó fenntartása vagy bevezetése, amely nem rendelkezik a héa valamely alapvető jellemzőjével.

Az ítélkezési gyakorlat alapján az alábbi négy jellemzőre kell figyelemmel lenni:

  • a héa olyan ügyletekre történő általános alkalmazása, amelyek tárgyát termékek vagy szolgáltatások képezik;
  • a héa összegének az adóalany által az értékesített termékek, illetve nyújtott szolgáltatások ellenében kapott árral arányos megállapítása;
  • ezen adónak a termelés és a forgalmazás minden egyes szakaszában történő felszámítása, ideértve a kiskereskedelmet is, függetlenül az előzetes ügyletek számától;
  • a termelési és forgalmazási folyamat korábbi szakaszaiban megfizetett összegeknek az adóalany által fizetendő héából oly módon történő levonása, hogy az adott szakaszban ezen adó kizárólag az akkor hozzáadott értéket érintse, és a szóban forgó adó végül a fogyasztót terhelje.

A jelen ügyben az EUB arra jutott, hogy a különadót nem számítják fel az említett folyamat minden egyes szakaszában, az nem foglal magában a héalevonási jogéhoz hasonló mechanizmust, és az nem csak az ugyanezen folyamat különböző szakaszaiban hozzáadott értéken alapul.

Az EUB szerint ez elegendő annak megállapításához, hogy a különadó nem rendelkezik a héa valamennyi alapvető jellemzőjével, ebből következően arra nem vonatkozik a héairányelv 401. cikkében foglalt tilalom.

(curia.europa.eu)

Kapcsolódó cikkek:


Mesterséges intelligencia a jogi szektorban
2020. augusztus 20.

Mesterséges intelligencia a jogi szektorban

Cikkünkben a mesterséges intelligencia hatását vizsgáljuk a jogi szektorban, ideértve az új mesterséges intelligencián alapuló eszközöket, amelyeket a vállalati jogászok számára dolgoztak ki, illetve azt is feltárjuk, hogy milyen kockázatokkal kell számolni a mesterséges intelligencián alapuló eszközök használatakor.

Az adatvédelmi jog csendes forradalma
2020. augusztus 11.

Az adatvédelmi jog csendes forradalma

A GDPR mintaként szolgált a világ adatvédelmi szabályozásában. Cikkünkben áttekintjük, hogy mit alkotott Európa és ez milyen hatással volt a világ adatvédelmére.

M&A koronavírus idején
2020. augusztus 3.

M&A koronavírus idején

Cikkünkből megtudhatja, hogy hogyan reagáltak az amerikai M&A szakemberek a koronavírus miatti korlátozásokra.