Szakirányú továbbképzések a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A PTE ÁJK és a CompLex Kiadó közösen szervezett szakirányú továbbképzései speciális szaktudás és szakismeret megszerzését biztosítják a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára. A tudományok és a gyakorlati élet területén elismert oktatók által tartott hagyományos előadásokon túl, magas színvonalú, közérthető szakkönyveket és szakszerű, gyors, hallgatóbarát ügyintézést kínálnak a hallgatók számára.


szakjogászképzések a jogi alapdiplomával rendelkezők számára teszik lehetővé, hogy egy specializált szakterületen belül szerezzenek további, differenciált szaktudást. A jogi szakismeret elsajátításával és a határtudományok megismerésével a hallgatók olyan szakmai kompetenciákat sajátítanak el, amelyek lehetővé teszi a komplex feladatok hatékonyabb ellátását.

Kiemelt képzések 2012-ben:

Munkajogi szakjogász: A szakirányú továbbképzés célja a jogász alapképzésben szerzett munkajogi ismeretek elmélyítése, és a magyar, valamint az európai bírósági joggyakorlat részletes ismeretének kialakítása. A képzés célja továbbá a jogászalapképzésben nem oktatott munkajogi részterületek elsajátítása.

Infokommunikációs szakjogász: A budapesti helyszínű jogász képzettséggel rendelkező szakemberek számára nyújt az informatikai, távközlési és médiaszektort érintő speciális jogi, valamint kapcsolódó műszaki és gazdasági ismereteket.

Energetikai szakjogász: A képzés célja, hogy jogász végzettségű szakemberek az energetika különböző területeinek – villamos energia, gáz, távhő, megújuló energia – sajátos szabályozási kérdéseiről átfogó és gyakorlatorientált ismereteket szerezzenek, és megismerjék az energetikai ágazat alapvető műszaki és gazdasági jellemzőit. Az oktatás Budapesten zajlik.

Fizetésképtelenségi szakjogász: A budapesti helyszínű szakirányú továbbképzés célja, hogy mélyebb ismereteket biztosítson a gyakorló jogászok számára a fizetésképtelenségi jog körébe tartozó eljárásokról és jogalkalmazási gyakorlatról.

Borjogi szakjogász: A végzett hallgatók a Bordeaux 4 Master Borjogi diplomáját kapják, valamint a PTE Borászati Szakjogász végzettségét. A jogi karokon folyó alapképzés a borjog területén nem nyújt mélyebb ismereteket. A borjog körébe eső szabályokkal az agrárjog keretében foglalkozhattak az alapképzésben részt vevő hallgatók. Azonban az agrárjog nem kötelező tárgy a magyarországi jogi karokon, ahol pedig oktatják, a szűkös órakeret miatt a modern gyakorlati élet kívánalmainak nem kellő mélységű tanításra kerülhet csak sor. A szakjogászképzés több jogág speciális joganyagának elméleti és gyakorlati kérdéseit komplex módon bemutatni szándékozó képzés, amely a jogtörténeti előzmények és az összehasonlító jog eredményeire széleskörűen kíván támaszkodni. A pécsi helyszínű képzésben részt vevő oktatók a szakma világszínvonalú vezető szakemberei – francia előadók előadását szinkrontolmácsok fordítják magyarra.

Üzleti és tranzakciós jogi szakjogász: A szakképzés tematikáját alkotó szabályanyagot a jogi alapképzés során elsősorban a polgári jog, valamint a társasági és kereskedelmi jog tantárgyak keretében, érintőlegesen ismerhetik meg a hallgatók. Az üzleti tranzakciók jogát és gyakorlatát pedig legfeljebb nem kötelező szemináriumok keretében ismerhetik meg, szintén csak ismeretterjesztő jelleggel az érdeklődő hallgatók. Mivel az üzleti tranzakciók lebonyolítása és elméleti megalapozottsága szükségszerűen magával vonja a vonatkozó közgazdasági ismeretek elsajátítását is, ezért a szakképzés keretében egy elkülönült gazdasági modul szolgál a szakképzésben részt vevők szükséges közgazdasági ismereteinek kialakítására. A budapesti helyszínű szakjogászképzés több jogág speciális joganyagának elméleti és gyakorlati kérdéseit komplex módon bemutatni szándékozó képzés.

Végrehajtási szakjogász: A végrehajtási szakjogászképzés célja, hogy komplex ismereteket nyújtson a képzésben részt vevő jogászoknak a bírósági és közigazgatási végrehajtási eljárás keretében felmerülő joggyakorlat minden aspektusára nézve. A jogászi alapképzés a végrehajtási eljárással, mint a polgári eljárásjog egyik nemperes eljárásával foglalkozik, összefüggéseire, anyagi, jogi szabályaira nem terjed ki. Ezek az alapismeretek nem adnak kellő alapot arra, hogy a gazdasági életben egyre fontosabbá váló végrehajtási helyzetekben a szükséges speciális ismeretekkel felvértezve járjanak el a különböző szakterületek jogászai. Erre figyelemmel a szakirányú továbbképzés célja, hogy az alapképzést meghaladó körben és mélységben biztosítsa a gyakorló jogászok számára a végrehajtási eljárásjog körébe tartozó eljárások elméletileg megalapozott és a jogalkalmazási gyakorlatot is feldolgozó ismeretanyagát, amelynek birtokában a jogi feladataik ellátása szakmailag hatékonyabban kivitelezhető. Mind a magánszférában, mind a közszférában alapvető követelmény a határozatok állami kényszer útján történő kikényszerítése, amely csak a komplex ismeretanyagok együttes alkalmazásával lehet célravezető, ehhez pedig a képzésben szereplő tudományterületek alapos ismerete elkerülhetetlen. A képzés helyszíne Budapest.

A képzésekről további információ, jelentkezési feltételek, költségtérítési díjak a http://tovabbkepzes.law.pte.hu oldalon találhatóak. A honlapon minden további Budapesten és Pécsen induló szakirányú továbbképzésről részletes tájékoztató található.


 

2012/2013-as tanév őszi szemeszterében induló egyes szakirányú továbbképzési szakok valamelyikére 2012. június 30-ig hivatalosan beiratkozó, és az első félévre esedékes költségtérítési díjat megfizető hallgató, a szakirányú továbbképzési szak teljes képzési időszakára érvényes költségtérítési díj 10%-os mérséklésében részesül, amely kedvezmény az első féléves költségtérítési díj összegéből kerül jóváírásra.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.