Vad Magyarország

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ismét megtelepednek Magyarországon olyan, egykor nálunk őshonos állatok, amelyek az utóbbi évtizedekben eltűntek hazánkból. Az örömteli jelenséget hét fajta példáján keresztül szemléltetjük.

Toportyán

Aranysakál, toportyán, toportyánféreg, nádi farkas – ez mind ugyanannak a hazánkban őshonos ragadozónak a neve, amely másfél évtizede tért vissza Magyarországra, és ma már ismét több ezer példány él belőle nálunk. Ez az állat a XX. század elején ritka volt mifelénk, s utolsó ismert példányát 1942-ben ejthették el. Jelentősebb állományai Görögországban és Bulgáriában maradtak fent; utóbbi helyen a hatvanas évek elején védelem alá helyezték. Ennek, illetve a környezethez való alkalmazkodásnak köszönhetően a faj állományai több országban regenerálódtak. A toportyán hazánkban a kilencvenes évek elején kezdett szaporodni, elsősorban az ország déli területein, köszönhetően a Balkánról érkező „bevándorlásnak”. Mára annyira elterjedtté váltak, hogy immár vadászatuk sem tilos – évente több száz példányt lőnek ki az országban.

Az aranysakál 45-50 centiméteres marmagasságú, 7-15 kilogramm súlyú ragadozó. Színe rendszerint általában szürkés, barnás, vöröses vagy fekete. Kisrágcsálókkal, pockokkal, erdei egerekkel táplálkozik, de nem veti meg a növényeket és rovarokat, sőt nagyobb vadak tetemét vagy borjait sem. Elvileg arra is képes, hogy a szabadon tartott nyájból elragadjon egy kisebb juhot, de ez nem jellemző

A hazai szakemberek másfél évtizede követik nyomon az aranysakál viselkedését és állományának változásait. Ennek jegyében az ország egyes helyein akusztikus állományfelmérést végeznek. E módszer lényege az, hogy magnófelvételről lejátszanak egy sakálhangot, és megfigyelik, érkezik-e rá válasz. A toportyán természetes ellensége a farkas, de Magyarországon ez nem különösebb akadály a terjeszkedésében – a Balkánon fogyatkozó farkasállomány azonban közrejátszhatott az aranysakál ismételt elterjedésében.

Farkas

Napjainkban ismét megjelent a farkas Magyarországon, ám a kis példányszám miatt még nem lehet kijelenteni, hogy ismét megtelepedett nálunk ez a legendás ragadozó. A farkast a XX. század elejére hazánkban nagyrészt kiirtották, és csak elvétve jelent meg az ország egyes vidékein. A hatvanas évekre Szabolcs-Szatmár-Beregben már szinte folyamatos volt a jelenlétük, köszönhetően annak, hogy az ötvenes években a hidegebb teleken jelentős állomány jelent meg a Kárpátok térségében. E csoportok Oroszország felől érkeztek, mind több példányuk a területen maradt és sikeresen szaporodott.

A farkas ma hazánkban elsősorban az Északi-középhegységben fordul elő, és oda is Szlovákiából húzódik át. Az Aggteleki Nemzeti Park területén nemrég egy hat-hét egyedből álló csapatot figyeltek meg. A terület állományának számbavételére néhány éve külön program is indult, melynek során altatólövedékkel elkábítottak egy farkasszukát, hogy rádiós nyakörvvel szereljék fel, és ennek segítségével kövessék nyomon a mozgását. A terv azonban kudarcba fulladt, mert az elfogásakor legyengült példány nem ébredt fel az altatásból.

E ragadozó Magyarországon fokozottan védett faj, eszmei értéke 250 ezer forint. Táplálkozása változatos, kezdve a kisebb rágcsálóktól és földön fészkelő madaraktól az őzig, szarvasig, muflonig és vaddisznóig. Az emberre nemigen jelent veszélyt – jellemzően jobban tart tőlünk, mint mi tőle.

Vadmacska

Sosem pusztultak ki teljesen hazánkban, de az utóbbi évtizedekben állományuk itt és Európa-szerte is megtizedelődött. Nagyobb számban már csak Németországban, Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában, a Balkánon, illetve a Kárpátokban élnek. Magyarországon napjainkban szórványosan, például a Rába–Gyöngyös összefolyásánál fordulnak elő, és állandó populációval már csak a Dunántúli- és az Északi-Középhegységben, a Villányi-hegységben, a Mecsekben és az Alföld ártéri erdeiben találkozunk – már ha látjuk ezeket a rejtőzködő életmódot folytató állatokat.

Létszámuk visszaesésének egyik oka, hogy hazánkban az utóbbi évtizedekben csökkent az összefüggő erdőségek mérete, így az állatok élettere is szűkül. Kénytelenek hát bemerészkedni az egyes településekre, ott viszont szembetalálják magukat domesztikált rokonaikkal, a házimacskákkal. A találkozás gyakran nem marad következmények nélkül – márpedig a fajtakeveredés nem kis mértékben veszélyezteti a fennmaradást. A keverékkölykök ugyanis még nem olyan szelídek, mint háziasított társaik, de nem is olyan ügyes vadászok már, mint vadon élő rokonaik. Így egyik életterükben sem tudnak igazán boldogulni, és nemritkán elpusztulnak – de még mielőtt ezt teszik, tovább örökítik kevert génjeiket, így egyre csökken a tiszta vérvonalú populációk mérete.

Hiúz

Részben a vadászat, részben élőhelyének beszűkülése miatt a XX. század elején tűnt el Magyarországról hazánk egyik nemes macskaféléje, a hiúz. Nemrég azonban infrakamerával készült képek, illetve lábnyomok vizsgálata bebizonyította, hogy e hajdanán őshonos ragadozó néhány példánya visszaköltözött hozzánk. Különösen az ország legnagyobb egybefüggő erdeje, a Börzsöny kínál megfelelő életteret ennek az emberre nem veszélyes, sőt tőlünk kifejezetten tartó macskafélének.

A becslések szerint Romániában, Szlovákiában, Lengyelországban, Ukrajnában, illetve a Balkánon összesen több mint kétezer hiúz él. A hazai példányok innen érkeztek hozzánk; a tapasztalatok szerint évente több tucat tűnik fel belőlük Észak-Kelet-Magyarországon. Látni azonban nemigen lehet őket, mert rendkívül óvatos jószágról van szó. A szakálla, illetve a fülei hegyén lévő pamacs miatt jellegzetes állat hossza általában egy méter, magassága 70 centiméter. Ügyes ragadozó, akár négy métert is képes ugrani, hogy elkapja áldozatát; jellemzően madarakkal, rágcsálókkal, kisebb őzekkel, rókakölykökkel, vadmalacokkal táplálkozik.

Vipera

A kiskunsági Kunadacs határában áll az a tanya, ahol nemrég elindult a rákosi vipera – a világon kizárólag ebben a tájegységben fennmaradt hüllő – állományának stabilizálásáért folytatott program. Nevével ellentétben e viperafajta az emberre nem jelent különösebb veszélyt; ránk akkor támad, ha csapdába esik, és marásnál sem kell aggódni, mert mérge kifejezetten gyenge, és nem okoz több bonyodalmat, mint egy méhcsípés. A 40-50 centiméter hosszú rákosi vipera fő elesége a sáska és a szöcske, de vadászik pockokra és gyíkokra is. A természetbe 100-150 példánynál is több kígyót érdemes visszaengedni, mert csak ekkora egyedszámnál van esély arra, hogy a természetes pusztulást az állat képes legyen a szaporulattal ellensúlyozni. Az első kihelyezés néhány év múlva várható.

Az emberre is veszélyes méreggel bíró keresztes vipera a Dunántúlon – Marcali közelében, a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben és Somogyszob határában, a Baláta-tó környékén – él. Ez a kígyófaj a nyílt mocsári réteket kedveli, ezért a Duna–Dráva Nemzeti Park úgy gondoskodik a keresztes vipera élőhelyéről, hogy a réteket megtisztítja a bokroktól. Északon főképp Boldogkőváralja térségében található több viperafaj. A környező települések patikái tartanak ellenmérget, bár mostanában nem történt kígyómarás arrafelé.

Hód

Vízálló prémje miatt különösen kelendő állatról van szó, ezért az utóbbi évszázadokban vadászok egyik legkedveltebb célpontja volt. Ennek következtében a XIX. század közepére eltűnt Magyarországról. A WWF Magyarország 1996-ban a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó Gemencen indította el visszatelepítési programját, melynek célja az volt, hogy Európa legnagyobb testű rágcsálója ismét megtelepedjen Magyarországon. Ennek jegyében 1996 és 1998 között az itteni holtágakban 32 hódot bocsátottak szabadon, 2000-ben és 2002-ben a Hanságba került 24, Németországból származó hód. 2007-ben a Dráva magyarországi szakaszára telepítettek hódcsaládokat, majd – az összesen 234 egyedet visszatelepítő – a WWF-program 2008-ban Tiszatarjánban zárult. A telepítésnek köszönhetően közel 500 példány él ma Magyarországon, a legtöbb család a Szigetközben és a Hanságban, de még a budapesti Római-parton is találkoztak már vele. Időközben a spontán bevándorlás és szaporodás is megkezdődött, s a Szigetközben, a Rába mentén és Zala megyében felbukkantak a határ túloldaláról származó családok.

Az eurázsiai hód ma már védett állat, eszmei értéke 50 ezer forint, de még élőhelyének tönkretétele is tilos. A hódcsaládok a telepítés előtt állatorvosi vizsgálaton estek át, majd mindegyik példány azonosítóchipet kapott.

Viza

Újra lehet-e telepíteni egy korábban honos halfajtát a Dunába? Meg tudnak-e maradni – pontosan visszajönnek-e majd ívásra a Fekete-tengerből – a folyó magyarországi szakaszán tavaly ősszel vízbe dobott példányok? Ezt majd bő tíz év múlva megtudjuk – írtuk januárban. Most az agrártárca közleménye nyomán arról számolhatunk be, hogy a Dunába Magyarországon telepített vizák elérték a Fekete-tengert. Ukrán halászok ugyanis szeptember végén a Duna Kilia ágában – 18 kilométerre a Fekete-tengertől – hazánkban jelölt vizát fogtak. Az 50 centiméter hosszú hal Vilkovóig 1580 kilométert tett meg, áthaladva a Vaskapu I. és Vaskapu II. vízerőmű-rendszeren.

Ezzel a 2010-es vizatelepítés kezdeményezői bizonyították, hogy a Duna felső szakaszáról – szaporodási helyükről – a halak eljutnak tengeri élőhelyükig. A program eredményességét igazoló halat a halászok visszaengedték a Dunába. Azt pedig, hogy a mostani vállalkozást végül siker koronázza-e, csak évek múltán tudhatjuk meg. Merthogy a vizaivadékok csak bő évtized elteltével kerülnek ivarérett korba, vagyis először ekkor vándorolhatnak felfelé a Dunán, hogy megérkezzenek édesvízi ívási területükre, többek között a Kárpát-medencébe.

Szőnyi Szilárd

---

 

Pi-rekorder matematikus

Saját Guinness-rekordját döntötte meg az a japán matematikus, aki immár 10 billió tizedesig pontosította a kör kerületének és átmérőjének hányadosát. Az 56 éves Kondo Sigeru korábbi rekordját – az ötbillió tizedest – múlt augusztusban állította fel, és ez év januárban ismerte el a Guinness-rekordok szerkesztősége. Kondo, aki rendszermérnökként dolgozik egy élelmiszeripari cégnél Japánban, saját építésű – 48 terabyte-os meghajtóval bíró – számítógépével számoltatta ki ennyire pontosan a törtet. Kondót már főiskolás kora óta érdekli a pi értékének meghatározása. A mostani maratoni számolás zúgolódást okozott családjában, mert a szobában, ahol számítógépe dolgozott, állandóan 40 fok körüli volt a hőmérséklet. „A kimosott ruhát rögtön meg tudtuk szárítani, ám a villanyszámlánk 30 ezer jen (82 ezer forint) volt havonta” – idézte feleségét a The Daily Telegraph brit napilap.

MTI

 

Modern kori mumifikálás

Három évezredre mumifikáltatta magát egy brit férfi, aki halálos tüdőrákkal küzdött. Alan Billis idén januárban hunyt el 61 évesen. Testét egy olyan tudós irányításával balzsamozták be, aki már húsz éve tanulmányozza az ókori egyiptomiak múmiakészítésének titkos módszereit. A műveletről dokumentumfilmet készített egy brit tévécsatorna, amely mindehhez hirdetésben keresett vállalkozó kedvű „szereplőt”. Billis így került a kamerák középpontjába. Mint mondta: emberek már régóta hagyományozzák testüket a tudományra, és kísérletezés nélkül nem lehetne újat produkálni. Egyetlen bánata az volt, hogy nem láthatja majd a róla készült filmet, de remélte: unokáinak bepillantást enged mindezzel a személyiségébe.

www.168ora.hu

---