Vádat emeltek a diák kezét eltörő tanár ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek egy tanár ellen, aki eltörte diákja kezét idén tavasszal egy hódmezővásárhelyi általános iskolában – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, a férfit súlyos testi sértés bűntettével vádolja a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség.

A tanár már több mint tíz éve oktató az egyik hódmezővásárhelyi általános iskolában. A vádirat szerint április 5-én reggel a 13 éves fiú az osztálytársaival az iskola földszinti folyosóján játszott. Társaival elvették egy lány cipőjét és bevitték a mosdóba. A lány szólt a tanárnak, aki kihozta a lábbelit a vécéből, de a fiú megállította, kivette a kezéből a cipőt és kérésre sem adta vissza.

A tanár erre karjánál fogva a mosdóba vezette a fiút és belökte az egyik fülkébe. A gyerek nekiütközött a vécécsészének, és esés közben, hogy fejét védje, maga elé tartotta kezét. A diák jobb kezének orsócsontja eltört, sérülése hat hét alatt gyógyult meg – tudatta a csoportvezető ügyész.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.