Vádat emeltek egy nővel szemben, aki halálra gázolta a férjét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek azzal a szeged környéki faluban lakó nővel szemben, aki 2017 decemberében egy veszekedés közben ült autóba, majd az elé ugró férjét elgázolta, ezzel a férfi halálát okozva – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn.

Szanka Ferenc közölte, a nőt erős felindulásból elkövetett emberölés bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a házaspár kapcsolata – elsősorban a férfi italozó életmódja és agresszív természete miatt – hosszabb ideje megromlott, de a gyakori konfliktusok ellenére együtt éltek.

A sértett 2017. december 27-én kora délután is alkoholt fogyasztott, majd 4 órakor közös otthonukban bántalmazta a vádlottat: meglökte, fojtogatta őt. A nő a támadás elől ki tudott térni, magához vette a közös gépkocsijuk kulcsát, és kirohant a házból. A ház előtt parkoló autójukba ült, és a támadás miatti tudatszűkült állapotban nagy gázt adva elindult. Röviddel az elindulás után elütötte a sértettet, aki a motorháztetőre zuhant. Fölhajtott a műútra, ami miatt a sértett a gépkocsi elé, az útra esett. Az asszony ráhajtott; a férfi a gépkocsi alváza alá szorult, majd a fékezés nélkül továbbhaladó autó az áldozatot vonszolva a túloldali útpadkán fennakadt a sértett testén. A vádlott gázadással próbálta a gépkocsit kimozdítani, azonban az autó kerekei kipörögtek, így nem tudott elindulni.

A férfi a ráhajtó autó, a beszorulás, valamint a mellkas összenyomása miatt életét vesztette. Amennyiben a vádlott a sértett elütését követően fékezett volna, a gépkocsi nem hajt rá a férfira, aki így nem halt volna meg – közölte a csoportvezető ügyész.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.