Vádat emeltek egy sikkasztó pécsi valutaváltó ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt vádat emelt a Pécsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki több mint 32 millió forintot sikkasztott el egy pécsi valutaváltó alkalmazottjaként – tájékoztatott a Baranya megyei főügyész.

Varga-Koritár György közölte: a pécsi vádlott tavaly márciusban az esti zárás után vette magához a pénztárak széfkulcsait, és a kasszából több mint 32 millió forintnak megfelelő magyar és külföldi fizetőeszközt vitt el.

A férfi a bűncselekmény elkövetésének éjszakáján elhagyta az országot, és több mint fél évig bujkált a hatóságok elől. Időközben a pénzt elköltötte, majd tavaly októberben feladta magát a rendőrségen, és azóta letartóztatásban van.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.