Vádat emeltek VV Fanni gyilkosa ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Emberölés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség pénteken egy férfi ellen, aki értékeinek megszerzéséért megölte a televíziós valóságshowban VV Fanni néven ismertté váló nőt 2017-ben Budapesten – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, hogy a 35 éves férfi – akinek nem volt állandó munkahelye és rendszeres jövedelme – a nőtől akart pénzt szerezni, ezért 2017 novemberében találkozót beszélt meg vele a sértett budapesti lakására.

A férfi ott az értékek megszerzéséért – a sértett halálába is belenyugodva – bántalmazni kezdte a nőt, aki vérző sérülést szenvedett és magatehetetlenné vált. A vádlott több értéktárgyat magához vett, és a nő okmányait, valamint olyan dolgokat is eltett, amelyekkel utazás látszatát keltette. Ezután a magatehetetlen nőt az autójába tette, majd az időközben elhunyt áldozata holttestét a Dunába rejtette.

A vádlott ezután további értékeket is elhozott a sértett lakásából.

A főügyészség a bűnügyi felügyelet alatt álló férfi ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.