Vádemelés: cserben hagyta a vele utazó gyermekeket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki idén márciusban balesetet okozott, majd az autójában utazó három sérült gyermeket hátrahagyva elment a helyszínről.

Takács Péter főügyész közleménye szerint a férfit segítségnyújtás elmulasztásával és közúti baleset gondatlan okozásával vádolják. A 39 éves gyanúsított három gyermeket szállított az autóban, közülük kettő a sajátja volt. A helytelen sebességválasztás miatt az egyik kanyarban kisodródott az autóval, és egy kerítést átszakítva a templomkertbe hajtott Enesén. Egy szobornak ütközve állt meg.

A balesetben mindhárom gyermek megsérült, a vádlott tizenegy éves fiának a keze is eltört. A férfi ennek ellenére nem hívott segítséget a gyermekekhez, ehelyett saját magát szállíttatta el a helyszínről. Tettéért négy év szabadságvesztés is kiszabható.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.