Változtassanak a légiutasok kártérítésén! Koronavírus

Az utasokat ösztönözni kell arra, hogy bizonyos feltételek mellett a repülőjegyek árának visszatérítése helyett fogadjanak el utazási  utalványokat.


Az Európában működő légitársaságok közül sokan, például a Lufthansa és az Air France-KLM is, állami mentőövet kért, mivel a koronavírus-járvány miatt már több mint egy hónapja a földre kényszerültek a repülőgépeik.

Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Franciaország, Görögország, Írország, Lettország, Málta, Hollandia, Lengyelország és Portugália közlekedési miniszterei a szabályok ideiglenes módosítását kérték az Európai Bizottságtól.

Az EU közlekedési minisztereinek ülése előtt kiadott közös nyilatkozatukban kinyilvánították, hogy a Bizottságnak sürgősen javasolnia kell a légiutasok kártérítésére vonatkozó módosítások bevezetését. Az utasokat ösztönözni kell arra, hogy bizonyos feltételek mellett a repülőjegyek árának visszatérítése helyett fogadjanak el utazási  utalványokat.

A találkozón azonban néhány uniós tagállam ellenezte a jelenlegi szabályok módosítását, mert az megfosztja a légiutasokat jogaiktól. Egyelőre nem született döntés az ügyben.

európai unió jogrendszere
Az Európai Bizottság közlekedésért felelős biztosa korábban úgy foglalt állást, hogy a légitársaságoknak vissza kell fizetniük a törölt járatokra foglalt repülőjegyek árát, és utalványokat csak akkor kínálhatnak, ha azt az utasok elfogadják.

A 12 tagállam közlekedési miniszterei nyilatkozatukban úgy érveltek, hogy a légitársaságok által kibocsátott utalványoknak határozott időre kell szólniuk, azzal, hogy az utalvány értéke visszatéríthető, ha nem használják fel a lejárat előtt. Ezen felül fel kell készülni egyes légitársaságok csődjére is és védelmet kell nyújtani az utasoknak.

A miniszterek szerint ez a megoldás segítené a légitársaságokat a pénzforgalmuk helyreállításában, miközben lehetővé tenné a fogyasztók közös és megfelelő szintű védelmét.

Az EU közlekedési miniszterei szerdán videokonferenciát tartottak, a norvég, a svájci, az izlandi és a liechtensteini közlekedési minisztereket is bevonva, hogy megvitassák, hogyan lehet összehangolni az utazási korlátozások enyhítését, ha újraindul az élet az uniós tagállamokban bevezetett korlátozások feloldását követően.

A miniszterek felkérték a Bizottságot, hogy a minél hamarabb terjesszen elő iránymutatásokat a közlekedési ágazat számára, és egész Európában harmonizálni kell a a különféle közlekedési eszközökre vonatkozó egészségügyi intézkedéseket is – tették hozzá.

A Bizottság várhatóan a jövő héten terjeszti elő az iránymutatásokat.



Kapcsolódó cikkek:


Jogrendszerek a Digitális Társadalomban – XI.
2020. május 20.

Jogrendszerek a Digitális Társadalomban – XI.

Sorozatunk összegzéseképp három innovációs gyakorlatról, az úgynevezett adaptációs, a transzformációs és a szakítás modelljéről beszélhetünk. Dönteni ezek között, vagy ezekben együttesen gondolkodni – ez a jövő nagy kérdése. Ám megválaszolása már egy új jogász generációra vár.