Varga Judit: a kormány a börtönviszonyok miatti kifizetések leállítását kezdeményezi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány haladéktalanul kezdeményezi a börtönviszonyok miatt az elítéltek javára megítélt kártalanítások kifizetésének leállítását – jelentette be az igazságügyi miniszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Varga Judit közölte: a nap folyamán az „igazságtalan gyakorlatnak” véget vető törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamentnek, sürgősséggel. Hozzátette: a sürgősségi eljárás miatt a kormányoldal kéri az ellenzék támogatását az Országgyűlésben.

A javaslat szerint addig függesztenék fel a kifizetéseket, amíg újra nem szabályozzák a börtönviszonyok miatti kártalanítást. Ehhez a társadalom támogatása szükséges, ezért az új szabályozás a nemzeti konzultáció után, annak megfelelően születik majd meg – mondta a miniszter.

Varga Judit tájékoztatása szerint a börtönviszonyok miatti kártalanítási perekben eddig 12 ezer 680 határozat született, és 9 milliárd forintnyi adófizetői pénzről rendelkeztek. Ennek azonban csak a 10 százaléka került a sértettekhez – fűzte hozzá.

Az új szabályozás célja, hogy ezt az igazságtalan helyzetet megszüntesse, és a sértettek, áldozatok és hozzátartozók jogait helyezze előtérbe – hangoztatta.

A kormány szándéka továbbá, hogy minél előbb javuljanak a büntetés-végrehajtásban a körülmények és szűnjön meg a zsúfoltság – közölte az igazságügyi miniszter, hozzáfűzve: a kártalanítások pedig a jövőben ügyvédi letéti számlára nem fizethetők ki, csak a büntetés-végrehajtás vagy a jogosult számlájára.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. január 21.

A Magyar Ügyvédi Kamara visszautasítja az ügyvédeket ért támadásokat

A Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége – egyhangú döntésével – a leghatározottabban visszautasítja az ügyvédeket érő támadásokat, ennek keretében az ismételten felbukkanó listázási próbálkozásokat – tette közzé a Magyar Ügyvédi Kamara Elnöksége állásfoglalását.